DR. CSIHA JUDIT

Teljes szövegű keresés

DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT tárca nélküli miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Pokorni Zoltán képviselőtársam felszólalására, gondolom, az adhatott okot, hogy körülbelül 10 nappal ezelőtt foglalkozott az ÁPV Rt. igazgatósága a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációs koncepciójával. Abból azonban nem következik, hogy az a kormány álláspontja - és a kormányálláspont, mondjuk, e hét csütörtökön megszületik -, ami az ottani javaslatban megfogalmazódott.
Az aggodalom természetesen érthető és jogos; nem véletlen, hogy az elmúlt évek alatt az én ismereteim szerint mind a parlament kulturális, mind oktatási bizottsága több alkalommal foglalkozott és ajánlásokat fogalmazott meg a tankönyvkiadó privatizációja kapcsán. Ennek szellemében, ezen állásfoglalások mentén készült el az ÁPV Rt. előterjesztése is, beépítve mindazon, írásban is eljuttatott bizottsági állásfoglalásokat, valamint a művelődési és közoktatási miniszter javaslatát is.
Ami a félreértésre okot adhat - és egyedül ebben van talán vitám Pokorni Zoltánnal -, az az, hogy az ÁPV Rt. igazgatóságának a határozata után kezdődik meg a kormány-előterjesztés előkészítése, ami praktikusan azt jelenti, hogy a tárcakörözés után bejárja azokat a lépcsőfokokat, amelyek a kormányülést meg kell hogy előzzék, és a kormánynak kell abban dönteni - egyébként is kisebbségi részesedés értékesítéséről van csak szó, hiszen a törvény ezt írja elő -, hogy a kormány határozza-e meg a privatizációs koncepciót vagy azt jóváhagyásra a parlament elé terjeszti.
Ezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert itt a kétperces felszólalások jelentős része arra utalt, hogy a képviselő urak ezzel a folyamattal nincsenek tisztában. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem