FRANCZ REZSŐ

Teljes szövegű keresés

FRANCZ REZSŐ
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Ha a Soós Győző képviselőtársam által előadott meditációk után - hiszen nagyon hosszú időn keresztül vitattuk a szükséges összegeket és annak az előteremtési módját - bárkiben esetleg kétely támadt volna az ügyben, hogy ez az összeg elég lesz-e, szeretném megnyugtatni és megerősíteni, hogy feltétlenül elég lesz.
Nagyon rövid áttekintést szeretnék adni arról, hogy szerintem némely esetben könnyelmű és meg nem ismételhető kiadások fordultak elő '96-ban. Szeretnék arra utalni, hogy személygépkocsik beszerzésére - tehát a működés feltételeinek a megteremtése címszó alatt - jelentős összeget fordítottak, ez mintegy 39 millió forint volt. Szeretném emlékeztetni a tisztelt jelenlevőket arra, hogy példának okáért az írószer és egyéb irodaszer 3 millió 100 ezer forint. Nem részletezem, mert kicsinyes dolognak tűnik, de az írószer és egyéb irodaszer - papír nélkül - 5,7 millió forintot tesz ki.
(23.20)
A papír 912 ezer forint. Igen jelentős továbbá az a költség, amit a működés feltételeinek megteremtéséhez, különféle ügyvédi konzorciumoknak, ügyvédi, szakértői, kollégiumi tanácsadóknak, egyéb ügyvédi díjakként és szakmai, nem anyagi jellegű szolgáltatások díjaként fizettek ki. Csak két fő tételt jegyeznék meg: Martonyi János úrnak 40 millió, a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodának 27 millió forintot. Az összes ilyen ügyvédi jellegű kiadások - beleértve a külső megbízási díjakat is, melyek nincsenek részletezve, hogy ügyvédi iroda készítette-e - 14,9 millió forint. Ha ezeket összeadjuk, az külső szakértői díjak 110 millió forintos összegét jelenti.
Ha ehhez hozzátesszük a 39 millió forintos, korábban általam már említett gépjárműbeszerzést, és összevetjük a '96. évi 634 millió forintos tényleges költségösszeggel, - őszintén remélem, hogy nem lesz szükséges minden évben újabb szabályzatokat készíteni és ezáltal meglehetősen drága ügyvédi irodákat igénybe venni -, akkor ezeket le kell vonni a tavaly felmerült költségből. Ha ezeket levesszük a 634 millióból, az 485 millió forint, tehát kevesebb, mint a költségvetési bizottság által elmondott és a Háznak elfogadásra ajánlott összeg.
Számomra rendkívül zavaró, nem szeretnék más dolgokhoz elkalandozni, de ha már az előttem szóló képviselőtársam említette a Magyar Televízió dolgát, a bizottság ülésén elhangzott, hogy mintegy 5-6 milliárd forintos '97. évi veszteség várható. Okszerű, racionális költséggazdálkodással akár az Országos Rádió Televízió Testület, akár a Magyar Televízió Részvénytársaság ilyen irracionális kiadásai nyilván elkerülhetők, és én itt, e helyről is szeretném az érintetteket figyelmeztetni arra, hogy ha már részvénytársasági formában működik a Magyar Televízió, akkor a társasági formára jellemző racionális költségfelhasználással és egyáltalán, a szó igazi értelmében vett gazdálkodással próbálják megteremteni a működéshez szükséges feltételeket, hogy szavatolni tudják működésük függetlenségét.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem