DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! 1993-ban a magyar kormány téves adatokat szolgáltatott a GATT-nak a magyar mezőgazdaság támogatási rendszeréről, mégpedig a támogatott termékek köréről és összegéről is. További problémákat okozott, hogy az alábecsült támogatási összeget a magas infláció mellett forintban és nem értékálló USA-dollárban jelölték meg. Ezek a hibás és Magyarországra rendkívül káros adatok szolgáltak azután alapul a nemzetközi kötelezettségek előírásához. Emiatt Magyarország nem tud eleget tenni a GATT-egyezménynek, illetve ha eleget tenne, úgy tönkreverné a saját mezőgazdaságát.
A jelenlegi kormány a korábbi kormány hibás adatszolgáltatásait még kellő időben felismerte, azonban - ez nem személy szerint miniszter úrra, hanem a kormányára értendő - annak ellenére, hogy időben felismerte ezeket a hibás adatszolgáltatásokat és azoknak a magyar mezőgazdaságra nézve elviselhetetlenül káros hatásait, mégsem tett időben semmit azok korrigálása érdekében.
Kérdezem a miniszter urat, hogy miért, és kérdezem azt is, hogy mit kíván tenni ezen káros hatások elhárítása érdekében. Várom megtisztelő válaszát. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem