PUCH LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

PUCH LÁSZLÓ
PUCH LÁSZLÓ (MSZP): (Nem működik a mikrofonja. Megpróbálja a szomszédjáét is. - Közbeszólások: Nyomd meg a gombot! - Hordozható mikrofont tesznek az asztalára.)
Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót a kis technikai malőr után. Szeretném felhívni a figyelmet arra, amit Torgyán úr az előbb elmondott és felvetett, ezek nagyon súlyos valódi problémák, de ezt a törvényt még ebben a ciklusban az Országgyűlés nem módosította. Viszont elkezdődött egy módosítási tárgyalássorozat, aminek az előkészítése az Igazságügyi Minisztériumban folyik, a gazdasági társasági társaságokról szóló törvény komplett módosítása. Én úgy gondolom, ezt a kérdést is abban a körben kellene kezelni.
Amit Lányi képviselőtársam mondott, a képviselőkről szóló, úgymond összeférhetetlenséggel ennek a törvénynek, azt gondolom, nincs összefüggése. Jelenleg is vannak korlátai a gazdasági társaságokról szóló törvényben az egy fő által elvállalható tisztségnek. Úgy gondolom, ebben az évben van lehetősége a tisztelt Háznak ezt a törvénymódosítást elfogadni. És mivel a gazdaság mechanizmusában ma már odáig úgysem vihető el, hogy a tavaszi közgyűlésekig ez az ügy rendezhető legyen, azt gondolom, hogy az év során, ha elfogadjuk, akkor ezzel nem okozunk olyan nagy zavart a gazdaságban, ez az időveszteség nem okoz akkora kárt, amire itt Torgyán úr is utalt.
Én úgy gondolom ebből következően, hogy nem lehet kiragadni egy ekkora törvény módosításából egy szűk részt és azt külön tárgyalni. Azt javasoljuk, hogy az egész, a gazdasági társaságokról szóló törvényt kompletten tekintsük át. Sokkal több, más gond is van, amire itt Torgyán úr utalt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem