DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, a Független Kisgazdapárt nem kíván beleszólni abba a vitába, amely kialakult a tekintetben, hogy vajon a jelenlegi kormányzat és a korábbi kormányzat felelőssége százalékos arányban miként oszlik meg önök között. Ezt a vitát döntsék el egymás között! De szeretném jelezni: az, hogy az igazmondás ellen beoltott egyik frakcióvezető a Kisgazdapártot bármilyen vonatkozásban ebbe belekeverje, ez maximális ellenzésünket váltja ki, annál is inkább, mert a Kisgazdapárt már '90. augusztus 20-án elkezdte a koalícióból való kivonulását. (Zaj.) Az, hogy a Kisgazdapárt mikor került ki a koalícióból, mindenki előtt ismert: '92. február 21. napján kilépett, azóta nem volt tagja kormánynak. (Zaj.)
De hadd mutassak rá arra, hogy 1994-ben ettől függetlenül felvetettük a garéi hulladék elégetésének kérdését, és akkor is arra az álláspontra helyezkedtünk, amire jelenleg, hogy az egész villányi természetvédelmi körzetet, a villányi borvidéket, az ott lévő rendkívül fontos édesvízkészletet fenyegeti ez a hulladék és annak ottani elégetése. Ezért azt semmilyen körülmények között nem lehet megengedni.
Úgy gondolom, az államtitkár asszonynak most már arra kellene választ adnia, hogy azóta is eltelt... (Az elnök a csengő kocogtatásával jelzi az idő elteltét.) ... közel három év, és ezalatt miért nem oldották meg a kérdést. Miért mutogatnak állandóan vissza? (Taps az ellenzék padsoraiból. - Közbeszólás a kormánypárti oldalról: Majd Torgyán József megoldja!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem