DR. BALSAI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Isépy Tamás frakcióvezető úr tényleges, súlyos és hosszú évek óta elhúzódó problémára hívta fel a figyelmet. Nagyon jól jelölte meg azokat az okokat és indokokat, amelyek az állam felelősségét - és ezen keresztül az állam nevében eljáró kormány felelősségét - ebben a körben érintik.
Én is úgy gondolom a Magyar Demokrata Fórum képviseletében, hogy a kormánynak sokkal többet kellene a semminél - ami jelenleg történik - annak érdekében kifejtenie... (Közbeszólás a bal oldalról: Azt, amit ti csináltatok!), különösen a jogtudat és a földdel való rendelkezési jogosultság ilyen formájának veszélyeire felhívni a figyelmét azoknak, akiknek ez a szándéka még nem realizálódik zsebszerződésben.
Ezen kívül azonban a tényleges okok között szeretném még azt a súlyos helyzetet fölvetetni és fölvetni, hogy tulajdonképpen a zsebszerződést kötők mint eladók vagy mint a jogot átengedők tekintetében az a helyzet évek óta, hogy több százezer ingatlantulajdonosnak vagy földtulajdonosnak nem lehet, nincs módja telekkönyveztetni a tulajdonjogát; és az állam erre vonatkozó kötelezettségének a komolyságát teljes mértékben kikezdi és megkérdőjelezi az a helyzet, amely jelenleg hosszú évek óta fennáll - és jósolhatóan sajnos még sok éven keresztül fenn fog állni -, hogy nincsen hiteles ingatlan-nyilvántartás a földeket illetően. Amíg ezen a kormány nem kíván valóban komolyan változtatni, beszélhetünk itt zsebszerződésekről, hiszen komolytalan az államnak az ezzel kapcsolatos felelősségét még csak föl is vetni - alapvető kötelezettségét nem teljesíti! Úgyhogy ebből a szempontból elsősorban a kormány mulasztását kell megállapítanunk. (Szórványos taps az ellenzék soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem