IVÁNYI TAMÁS

Teljes szövegű keresés

IVÁNYI TAMÁS
IVÁNYI TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tehát az iskola az a terület, ahol nagyon sokat tehetünk a veszélyeztetettség felismeréséért és a kezelés folyamatának az elindításáért. Ez egyfajta szemléletet, odafigyelést tételez föl az iskola szereplőitől, itt elsősorban a pedagógusoktól természetesen, de azt hiszem, hogy ez önmagában kevés. Mindenképpen szükség van olyan felkészültséggel, elhivatottsággal rendelkező, és számonkérhető személyekre az iskolában is, természetesen más területeken is, de az iskolában is, akik felelhetnek azért, hogy a családokkal, az önkormányzattal, gyermek- és családsegítő szolgálatokkal együttműködve felismerjék, kiszűrjék a veszélyeztetett gyermekeket, és lépéseket tegyenek azért, hogy a veszélyeztetettség helyzete elháruljon. Ehhez természetesen meg kell teremteni annak az anyagi és szakmai feltételeit, hogy a gyermekvédelemmel rendelkező pedagógusok megfelelő képzettséggel, továbbképzéssel, átképzéssel vághassanak neki ennek a nagyon fontos feladatnak.
Ha én itt egy szóban említettem a számonkérhetőséget, akkor ezt szeretném még hangsúlyosabban újra kiemelni. Én elengedhetetlenül fontosnak tartom, hogy azok, akik felelnek azért, hogy fölismerjék egy gyermek veszélyeztetettségét, számonkérhetőek is legyenek; ne állhasson elő olyan helyzet, amikor egy gyermek esetleg 10-12 éves korában kerül csak a gyermekvédelem figyelmének a körébe, miközben fontos szervezetek esetleg évekkel korábban már fölismerhették volna, hogy a gyermek komoly veszélyben van.
Ha itt a képzésről szóltam, akkor nagyon fontos a nevelőszülők képzése is. Nagyon fontos, hogy a gyermekek szeretetén és az elhivatottságon túl egyre inkább rendelkezzenek azokkal a fontos ismeretekkel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a gyermekeket megfelelő szakmai felkészültséggel tudják nevelni. És természetesen szükség van arra, hogy az iskola legfontosabb résztvevői, a gyermekek is megkapják azokat az ismereteket, amelyekre akár a saját jogaiknak az ismeretével kapcsolatban, akár a jogorvoslat lehetőségeivel kapcsolatban jó, hogyha rendelkeznek.
Végig kell azt is gondolnunk, hogy milyen feladatai vannak a médiának a gyermekvédelemmel kapcsolatban. Azt hiszem, hogy olyan ügyről van itt szó, amely a legszentebb ügye lehet a közszolgálati médiának. Felbecsülhetetlen lehetőségek rejlenek a tévében és a rádióban az ismeretterjesztés, a megelőzés, a felvilágosítás propagandáját illetően. Meg kell vizsgálni, hogy vannak-e ez ügyben teendőink a médiatörvénnyel kapcsolatban.
Még egy dolgot szeretnék - csak jelzésszerűen - megemlíteni. Nagyon fontos eleme kell hogy legyen a gyermekvédelemnek a szektorsemlegesség elve. Nagyon nagy szükség van ezen a területen mindazokra az egyházi, civil és egyéb társadalmi szervezetekre, amelyek egy részt át tudnak vállalni az állami szférától, vagy önkormányzati szférától ezen a területen.
Én abban a reményben köszönöm meg szíves figyelmüket, hogy majd valamikor a végszavazásnál valamennyi parlamenti párt konszenzusával tudjuk ezt a törvényt megszavazni. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem