DR. NÁDORI LÁSZLÓ
DR. NÁDORI LÁSZLÓ
DR. NÁDORI LÁSZLÓ (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat érdemeiről, jelentőségéről nagyon röviden. Egyetértve az állampolgári jogok országgyűlési biztosával, aki azt írta a jelentésében, hogy a jelenlegi szabályozáshoz képest előremutatónak, szellemében haladó jellegűnek ítéli meg, én is csak ennyit tudok mondani: a képviselőnek a legfőbb feladata az, hogy megtegye kritikai észrevételeit.
Tisztelt Országgyűlés! A törvény elfogadása remélhetően feltételt teremt a gyermekvédelmi rendszerben meglévő ellentmondások feloldásához, remélhetőleg segítséget nyújt a gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények identitászavarának leküzdéséhez, az intézményi rendszer tartalmi tevékenységének javításához, és javítja majd a rendszerbe kerülő gyermekek és az őket nevelők, gondozók, valamennyi dolgozó társadalmi megítélését.
A gyermek- és ifjúságvédelem szervezeti és tartalmi elemeinek, összetevőinek tisztázása, a gyermekvédelmi intézmények szervezeti hovatartozása mindig bizonytalanságot hordozott magában. A gyermekvédelmi problémák ugyanis gyakran a társadalmi problémák sűrített formáiként jelennek meg. Örökzöld téma például, hogy a gyermek- és ifjúságvédelem elsősorban szociális feladat-e vagy pedagógiai jellegű tevékenység. Tehát a közoktatás rendszeréhez vagy a szociálpolitikához tartozik-e? Ha mind a kettőhöz, mi legyen az optimális szabályozás?
A kérdés ágazati szinten 1988-ban eldőlt. A család-, gyermek- és ifjúságvédelem akkor a Művelődési Minisztériumtól a Szociális és Egészségügyi Minisztériumhoz került. A helyzet azonban részben továbbra is tisztázatlan maradt. A rendszerváltozás a bizonytalanságot talán elmélyítette. Idézem miniszter urat, aki az expozéjában a következőt mondotta: "A működő intézményi rendszer környezete lényegesen megváltozott, a diszharmónia egyre élesebb." A törvény elfogadásával remélhetően feloldódik az az érzés, amelyet a területen dolgozók mostohagyerekként, területen kívüliként élnek meg, vagy úgy érzik, hogy több gazdához is tartoznak, de legalábbis kettős kötésben élnek.
(17.40)
Ismét a miniszter urat idézem, aki azt mondta: "Ennek a törvényjavaslatnak a nem titkolt célja, hogy újra felépítse a gyermekek ügyében eljárók társadalmi elismertségét, presztízsét."
Tisztelt Országgyűlés! A törvény elfogadásával remélhetően lehetőség nyílik arra is, hogy néhány kérdésre világos választ kapjunk. Milyen kérdésekről van szó? Így például ismételten világosan meg kell határozni, milyen intézmény a gyermek- és ifjúságvédelmi intézmény, mik ezen intézmények fő meghatározó funkciói, milyen szakképzettséggel rendelkezők adják meg ezen intézmények szakmai arculatát. A másik nagy kérdéscsoport pedig: milyen szakmai normatívák alapján működhetnek az intézmények. Hasonló kérdéseket tett fel Dobos Krisztina képviselő asszony, még markánsabban.
Miért vetődnek fel ezek a kérdések? Az 1993. évi törvény a közoktatásról a gyermekvédelmet, a gyermekvédelmi intézményeket kihagyta a közoktatás rendszeréből, nem tartoznak a nevelési-oktatási intézmények közé. Ugyancsak nem sorolja be saját intézményei közé az 1993. évi szociális törvény sem. A közoktatási törvény az 1996. évi módosítással már tesz engedményeket. Igaz, hogy a gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények továbbra sem tartoznak az oktatási törvény hatálya alá, de a 122. § (3) bekezdésében ezt olvashatjuk: "A gyermek- és ifjúságvédelmi intézményekben foglakoztatott vezetők és pedagógusok foglalkoztatására, jogaira és kötelezettségeire, juttatásaira és kedvezményeire a kollégiumban foglalkoztatott vezetőkre és nevelőtanárokra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni." Tehát a törvény a gyermekvédelmi intézményekben dolgozókra utal ugyan, de ezzel továbbra sem tisztázódott a szakmai tevékenység sajátos jellege.
A két törvény összhangjára hívja fel a figyelmet Farkas Gabriella képviselőnő, ő is nagyon markánsan.
Hátrányosnak érzik a gyermekvédelemben dolgozók a munkakör betöltéséhez szükséges szakképzettség világos meghatározásának a hiányát is. Nem tekinthető például a pedagógus szakvizsgával egyenértékűnek a második vagy harmadik szakként megszerzett szociálpedagógusi, nevelőtanári, pszichopedagógusi szakképzettség. Úgy tűnik az érintettek számára, hogy a Népjóléti Minisztérium a gyermekvédelem területén dolgozó szakembereket, pedagógusokat, szociális munkásokat illetően átadta a terepet a Művelődési és Közoktatási Minisztériumnak. Ezzel továbbra is fenntartja a bizonytalan helyzetet.
A kettős kötődés tartósítja a szakmai identitászavart. Erre utal Surján képviselő úr, aki a következőt mondotta előadói beszédében: "Nagyon fontos a közoktatás és a gyermekvédelem kapcsolatának elmélyítése" - én hozzáteszem: tisztázása.
Ma egy gyermekvédelmi intézmény működési feltételeit, szakmai színvonalát döntően - szeretném hangsúlyozni: döntően - a helyi gazdasági háttér határozza meg. Ez a szakemberek véleménye.
A jelzett problémákat a törvény önmagában nem oldja, nem oldhatja meg, de elfogadása elengedhetetlen feltétel ahhoz, hogy e bonyolult hatásmechanizmusú tevékenységi terület elemei valóban működőképes rendszerré álljanak össze. Ehhez megfelelő anyagi, szakmai garanciákkal bíró követő jogszabályok kellenek. Csak így válik lehetővé az, hogy a gyermek- és ifjúságvédelem a társadalmi szükségleteknek megfelelően határozza meg önmagát. Egyetértek Csizmár Gábor képviselő úrral, a gyerekekkel csak a nevelésükhöz értő személyek és intézmények foglalkozzanak.
Néhány fogalmi problémát vetnék fel, amire Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok biztosa is felhívta a figyelmet. A 2. § (1) bekezdésében a következő fordulat szerepel: "a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe venni." Nos, nekem jogilag - nemcsak nekem, Gönczöl Katalin is azt mondja: "Ebben a megfogalmazásban kifejeződő elv nehezen kényszeríthető ki bírói úton." Tehát valami problémát lát, nem tiszta, nem fogható meg. Számomra sem világos, módosító indítványt is adtam be, de nem tudtam jól megindokolni. Véletlenül jöttem rá, találtam meg az eredeti angol nyelvű, 1989. évi egyezményben, ahol nem szerepel "a gyermek mindenek felett álló érdeke", nem "over-all interests", az van: "the best interest of childe", tehát a gyermek legjobb érdeke - ez jogilag értelmezhetőbb.
Miután a magyar fordítás - amelyet 1991-ben jóváhagyott a parlament - is ezt a "mindenek felett álló"-t vette át fogalmazásilag, fordításilag helytelenül, nyilvánvaló, hogy a jogalkotónak, a törvény-előkészítőnek ezt kellett figyelembe venni. Még egyszer hangsúlyozom: a két kifejezés között tartalmi különbségek vannak. A "mindenek felett"-tel nem tudok mit kezdeni, káros asszociációk is beugranak, arról nem is beszélve, a római jogban a "salus rei publicae", a köztársaság üdve, "suprema lex esto", ott van ilyen, hogy "suprema lex" a legfelsőbb törvény legyen a köztársaság üdve. Sehol a jogban nincs, hogy "mindenek felett", nem tudnak mit kezdeni ezzel. De az eredeti szöveg az jó, pontos, le kell pontosan fordítani.
A másik, ami ugyancsak idetartozik a 3. § (2) bekezdésében - ez már kényelmetlenebb - azok a megkülönböztetések, amelyek itt úgy szerepelnek, hogy fajhoz, nemhez stb. stb. Mindnyájan az emberi fajhoz tartozunk. Tehát ez a megkülönböztetés tartalmilag lehetetlen. Ha nagyon triviáris példát hoznék, ne haragudjanak majd képviselő urak, akkor ezt úgy tudnám elmondani, hogy medve néni az állatóvodába nem engedi be Furulyás Pistikét, mert az emberi fajhoz tartozik. Tehát nem kell ezt használni, arról nem is beszélve, hogy felesleges is, mert amit ki akar fejezni, itt van: nemzeti és etnikai csoporthoz való tartozás, tudniillik erről van szó, amikor azt írja, hogy fajhoz való tartozás, s mindenki tudja, hogy miről beszélünk. Arról nem is beszélve, hogy az eredeti szöveg nem species-ről vagy "szpiszíz"-ről, ahogy az angol mondja, hanem race-ről, rasszistáról szól. Az amerikai újságokban lehet olvasni, hogy "race riots", feketék-fehérek egymás közti verekedése. Tehát nem "faj" van az eredeti egyezményben, amit megint rosszul fordítottak le "faj"-ra.
Én nagyon javasolom a jogalkotónak, hogy gondolkodjon el ezen. A budapesti Embertani Intézetben világhírű professzorokat kérdeztem meg, nem értenek egyet a törvényszöveggel. A köznyelvben "faj" van, ez kétségtelenül rossz. Ez tipikusan intellektuális környezetszennyezés, amikor egy rossz fogalmat átteszünk a köztudatba, és azt használjuk, azt hisszük, hogy jó.
A törvényjavaslat, tisztelt Országgyűlés - most már nagyon rövid leszek -, megsínyli a preambulum hiányát. Igyekszik pótolni a preambulumot egy gyötrelmes nyolc és fél soros egyetlen mondattal. Gyötrelmes mondat, márcsak önmagában is. Pedig a miniszter úr is felhívta a figyelmet arra, hogy vegyük alapul az egyezményt. Az egyezmény, amit mi is aláírtunk, amihez csatlakoztunk, az világos. Azt kellett volna követni, abban a preambulumban minden fel van sorolva.
(17.50)
Amit például hiányolok a nemlétező preambulumból, az a következő: az emberi közösség tagjainak veleszületett jogai vannak; egyenlők és elidegeníthetetlenek. Ez le kell szögezni! Erre lehet felfűzni egy csomó paragrafust. A másik: a gyermeki jogok különbségtétel nélküli érvényesítése. Ezt az egyezmény annak idején azért tette be, mert a 0-16-17 éves kor egy egészen specifikus fejlődési kor, amit mi úgy nevezünk, hogy szenzitív kritikus fejlődési szakasz. Vagyis: ha a gyermek ebben a korban nem kapja meg azt az intellektuális, értelmi, fizikai képzést, ami a fejlődéséhez szükséges, már csak pedagógiai deficittel fejlődik ki. Tehát soha nem lesz olyan, mint amilyen lehetett volna - márpedig nem ez a cél.
Szeretnék kiemelni két gondolatot. Az egyik a családi nevelés jelentősége, a másik pedig a gyermekkor különleges gondoskodása, amelyre utaltam. Minden felszólaló - a törvény szelleme is - nagyon helyesen kiemeli a családi nevelés jelentőségét. Szeretném egy közmondással kezdeni - és néhány kutatási eredményt idecsatolni -, hogy a törvény ilyen szempontból mennyire jó. Csak a végrehajtásával lehetnek bajok, ha nem tartjuk be. Egy kínai mondás szerint nem írható egyetlen kínai család kapujára sem, hogy nálunk semmi baj nincs. Ennek ellenére ott is, Európában is a családi nevelés primátusát senki nem kérdőjelezi meg.
Most már csak arról van szó, hogy ehhez a családi neveléshez milyen feltételeket adunk. Nos, erre ez a törvény nagyon pozitív válaszokat ad. Többek között ezért fogadja el egyetértően a kormánypárt és az ellenzék egyaránt. Egy anyától elszakított gyermek - lehet, hogy ez tankönyvi adat, de nagyon szeretem hangsúlyozni - állapota folyamatosan romlik: az arca heteken belül kifejezéstelen lesz, mimikája romlik, fél év után pedig elutasítja a kapcsolatteremtést, bénultan fekszik. Nagyon sok maradandó lelki károsodás abból adódik, hogy a gyermek el van szakítva az anyától.
Egy példát mondanék, és ezzel ezt a gondolatkört befejezem. A holland hajósok körében végeztek egy rendkívül szellemes kísérletet. Egy kis hajóról van szó, ahol az egész család ott van, ott van a gyermek is 6-7 éves korig, hiszen utána a törvény kötelezi iskolába járásra. Hét évig egy pici kis hajón van, ahol a taton ide-oda lehet mozogni, de nincs mozgástere. Amikor értelmi és testi képességbeli tesztet alkalmaztak többezer holland gyermeken, a következőt tapasztalták. A 7 éves, hajón nevelkedő holland gyermekek gyorsaságban, állóképességben, motorikus koordinációban, ügyességben messze elmaradtak az otthon nevelt gyermekektől, sőt, bizonyos értelmi képességek terén is meghatározó különbség volt köztük. Igaz, hogy később behozták, azonban a trendek nem találkoztak. Mindig alatta maradtak azoknak, akik nem a hajón nevelkedtek. Tehát egy kis különbség - egy kis deficit - mindig maradt. Ezt hívjuk deficitnek, ez az, amit az életben nem tud bepótolni. Nos kérem, ezért olyan nagyon fontos a gyermek családi nevelése, és a gyermek számára megadni minden feltételt az értelmi, az érzelmi és a testi fejlődéshez.
Kaptam egy, "A párbeszéd gyermek- és ifjúságpolitikája" című kis füzetet, amely bevezetőjében a következő szerepel. "Nincs a hatalomgyakorlásnak olyan szférája, amely akár törekvései, akár kötelezettségei révén ne érintené valamiképp a gyermek- és ifjúsági korosztályok helyzetét". Ezt nagyon jónak tartom. Ha a hatalomgyakorlás tud találkozni a társadalmi elfogadottsággal, ha csak annyit ér el, hogy a devianciák száma stagnál, nem emelkedik, már akkor is történelmi lépést tettünk, nagyon jelentős eredményt értünk el.
Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőnők! Képviselők! Ha jól tudom, a törvényt 1993. december 31-éig kellett volna benyújtani a '91-es határozat alapján. Ezt a késést csak egy jó törvénnyel tudjuk ellensúlyozni. Nekem az a meggyőződésem, hogy ez egy jó törvény lesz. Surján Lászlóhoz kapcsolódom: óva intem a képviselőket, hogy vastagon belemenjek különböző módosító indítványokkal, mert akkor szétesik ez a törvény. Finom, jól megfontolt, jól megvitatott módosító indítványokkal ez a törvény még jobbá tehető. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
