DR. SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA

Teljes szövegű keresés

DR. SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA
DR. SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Kedves Képviselőtársaim! Valóban, ez a kimondhatatlanul hosszú nevű bizottság befejezte egyéves működését, amelynek az a lényege, hogy valóban áttekintettük az Egészségbiztosítási Önkormányzat és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elmúlt években folytatott tevékenységét. Azonban itt, ezen a helyen, amikor a bizottság által beterjesztett határozati javaslatot tárgyaljuk, akkor érdemes egyrészt a bizottság tevékenységéről, és a bizottság tevékenysége során meghozott megállapításokról, ugyanakkor viszont érdemes ezekből a megállapításokból levonandó következtetésekről is beszélni.
Sok-sok ezer oldalt kellett áttanulmányoznunk, sok-sok felelős emberrel kellett tárgyaljunk, mire ez a határozati javaslat megszülethetett. Ez a 20 oldal, amire már az elnök úr is - Kis Gyula elnök úr - hivatkozott, meglehetősen zanzásított változat. Nagyon nehéz volt mindazt tömöríteni, amit a bizottság megállapított.
Összességében megállapíthatjuk, hogy bizony az önkormányzat nem a jó gazda gondosságával járt el akkor, amikor a járulékfizetők pénzét kezelte, és ezért érdemes talán egy kicsit elidőznünk azok mellett a megállapítások mellett, amelyeket ez a bizottság most önök elé terjesztett.
Első helyre kívánkozik - legalábbis az én értékítéletemben - az a nagyon-nagyon fontos kérdés, amely szerint a közgyűlés tulajdonosi jogosítványait a Társadalombiztosítási Önkormányzat elnöksége gyakorolta, teljesen törvénnyel ellentétes módon mind a mai napig. Ez bizony egy nagyon súlyos kérdés, amelyre feltétlenül az elkövetkező időkben választ kell találnunk.
Gazdálkodási szabályzatra is szükség lett volna, amelyet a közgyűlés hagy jóvá. Ilyen gazdálkodási szabályzat nem létezik.
Sorolom tovább: a felügyelő bizottság több esetben megállapította mindazokat a visszásságokat, amelyeket mi is felvetettünk, azonban minderre semmiféle reakció nem történt az elmúlt időszakban. Azok a befogadási és egyedi megbízási szerződések úgy célszerűségi szempontból, mint szakmai szempontból, mint pénzügyi szempontból ugyancsak megkérdőjelezhetők. Megkérdőjelezhető például az a gyakorlat is, amely szerint - szeretném pontosan idézni a határozati javaslatot -, ha nem találom, a lényege az, hogy több önkormányzati képviselő úgynevezett egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyt létesített az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral, sőt még az operatív felügyeletet ellátó elnökség egyik tagja is.
Szeretném ezt egy hasonlattal megvilágítani az önök számára. Ez valahogy úgy néz ki, mint hogyha mi, parlamenti képviselők parlamenti tevékenységünkkel összefüggésben, bár nem szorosan képviselői tevékenységünkkel összefüggésben, a magyar parlamenttel kötnénk munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt, és különböző írások, tanulmányok elvégzéséért akár több százezer forintos tiszteletdíjban részesülnénk.
(18.50)
Úgy gondolom, hogy erről érdemes beszélni, hiszen ugyanolyan választott - általános választásokon megválasztott - felelős képviselő képviseli a biztosítottak érdekeit a közgyűlésben - más tevékenységgel, de hasonlóképpen mégiscsak -, mint mi itt a parlamentben.
Sorolni lehetne még mindezeket a kérdéseket, talányokat és visszásságokat, amelyeket tapasztaltunk, de szeretnénk egy kicsit előretekinteni. Fontos és szükséges ismételten szembenéznünk azzal, hogy számtalan olyan jogi természetű kérdés van, amelyet meg kell oldjunk. Gondolok itt elsősorban az állam és az önkormányzat kapcsolatrendszerében a felelősségi kérdések újragondolására és áttekintésére. Különösen fontos ez, hiszen úgy tűnik, hogy abban egyetértés lesz közöttünk, hogy szükséges az államtól elkülönülten egy igazgatási szervezett rendszert fenntartani, a kérdés fontosságára és a kérdés bonyolultságára tekintettel - tehát hogy ne az állami szervezett rendszerben kelljen gondoskodni a társadalombiztosításról mint tevékenységről. Ugyanakkor azt is meg kellett állapítsuk, hogy ennek a kapcsolatrendszernek nincsenek meg azok a bevált módozatai, amelyek megfelelőek lehetnek és megnyugtatóak lehetnek akár számunkra, parlamenti képviselők számára, akár pedig a biztosítottak és a biztosítási szolgáltatásokat igénybe vevők számára.
Azért is nagyon fontos, hogy beszéljünk ezekről a következtetésekről, hiszen itt áll előttünk az a fontos ügy, amelyet nem halaszthatunk. Végig kell gondoljuk, hiszen a biztosítási önkormányzati képviselők mandátuma le fog járni: mi legyen a jövőjük, mi legyen a biztosítási önkormányzatokkal, és egyáltalán milyen szervezett rendszerre bízzuk a jövőben a társadalombiztosítás kérdéseinek megoldását?
A Szabad Demokraták Szövetségének frakciója egyetért és nem vitatkozik az önkormányzatok létének szükségességével, támogatni fogjuk az erre irányuló előterjesztéseket. Azonban két szálon tudjuk elképzelni a jövőt.
Az egyik feltételezés: hogyha az önkormányzatok feladat- és jogköre nem változik, akkor mi szükségesnek tartjuk a legitimáció fenntartása érdekében azt, hogy továbbra is választásokon dőljön el, hogy kik lesznek a közgyűlés tagjai, kik fogják alkotni a biztosítási önkormányzatot.
A másik verzió, ami nagyon sokszor szóba került már, az úgynevezett delegálásos rendszer; vagyis ne általános választásokon válasszuk meg a biztosítási önkormányzat tagjait, hanem úgynevezett delegációs módszerrel. Ha ez a verzió működik, mi feltétlenül szükségesnek tartjuk a jelenlegi szereplőkön túlmenően a helyi önkormányzatok valamilyen szintű bevonását, és szükségesnek tartjuk nem utolsósorban az állami, kormányzati szervek bevonását, hiszen pontosan az állami-önkormányzati kapcsolatrendszer jogi kérdései azok, amelyekre számíthatunk, hogy az elkövetkező időszakban sem tudjuk végérvényesen megoldani - hiszen mindig a való élet kapcsán merülnek fel a valós és megválaszolandó kérdések.
Ebben az esetben viszont, ha delegálásos módszerrel fog az önkormányzat felállni, alapvető fontosságú kérdésnek tartjuk, hogy újragondoljuk, milyen jogkörrel, milyen feladatkörben és milyen felelősségi körben működjön az önkormányzat. Hajlanánk egy felügyelőbizottság-szerű működésre, amely természetesen elképzelhető önkormányzati formában is. A felügyelőbizottság-szerűség elsősorban ennek a verziónak a jobb megértése és láttatása szempontjából lehet fontos.
Kedves Képviselőtársaim! Hamarosan döntenünk kell a biztosítási önkormányzatok, illetve az Egészségbiztosítási Pénztár tevékenységét vizsgáló bizottság jelentéséről, és frakcióm nevében támogatásra ajánlom képviselőtársaimnak. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem