DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF, az Egészségbiztosítási Önkormányzat és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár gazdálkodását vizsgáló bizottság elnöke: Köszönöm szépen, elnök asszony. Köszönöm a tisztelt Ház figyelmét.
Ez az Országgyűlés több mint egy évvel ezelőtt állította fel azt a paritásos vizsgálóbizottságot, amelynek feladatául szabta, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatoknak a megalakulásuk óta eltelt időszakra terjedően gazdálkodásukat és a gazdálkodás hatékonyságát, törvényességét, alapszabály-szerűségét és végső soron a biztosítottak érdekeinek megfelelő képviseletét ellátó tevékenységét vizsgálja.
Néhány szót engedjenek meg elmondani arról, hogy mi tette szükségessé egy ilyen parlamenti bizottság felállítását. Az Állami Számvevőszék évenként visszatérően megállapította, hogy az önkormányzatok - az Egészségbiztosítási Önkormányzat és az Egészségbiztosítási Pénztár - működésében ismétlődően zavarok tapasztalhatók. Az Országgyűlés ezen túl is tapasztalhatta ezeket a zavarokat, hiszen a vonatkozó törvényeket - az illetékes önkormányzatok költségvetési törvényét, illetve beszámolóját - gazdálkodásukról mindig csak nagy késedelemmel tudta az Országgyűlés tárgyalni és elfogadni. Ennek következtében évről évre visszatérő zavarok keletkeztek az egészségügy finanszírozásában. Ezt észlelve a szociális bizottság önálló bizottsági javaslatként, majd országgyűlési határozati javaslatként kérte, hogy tekintsük át e zavarok okát. Miután ez nem történt meg, született az a döntés, hogy az Országgyűlés kizárólag erre a kérdésre egy önálló bizottságot állít fel.
A bizottság egy évig működött, alapvetően konszenzusra törekedvén; végső megállapításait egy országgyűlési határozati javaslatban tárja a tisztelt Ház elé - egyhangú, mind a hat párt támogatását élvező határozati javaslat formájában -, amelynek indoklását képezi a bizottság jelentése. A jelentés - amely önök elé került - 20 vagy 21 oldal terjedelemben összefoglalja a legfőbb megállapításokat.
El kell mondani, hogy ezenkívül a jelentés alapját képező egyes területekre kiterjedő részjelentések mintegy százoldalas anyaga és a több száz oldalnyi dokumentummelléklet nem került kiosztásra - egyszerűen a hatalmas papírtömegre tekintettel. Azonban minden frakcióvezető megkapta ezeket, illetve az Országgyűlési Könyvtárban bármely képviselő számára hozzáférhetőek.
Megfeleltünk tehát annak, hogy nyilvánosan, ellenőrizhető módon számoljunk be munkánkról. Ugyanez jellemezte a bizottság egész tevékenységét, végig a nyilvános üléseken; illetve amikor a szervezeti kérdésekről volt szó és zárt ülést tartottunk, ezek utólagos nyilvánossá tételével mindenki számára áttekinthetővé, hozzáférhetővé kívántuk tenni tevékenységünket. Ezen az elven - tehát a nyilvánosság elvén - túl az írásbeliség elve alapján próbáltunk működni. Tehát a fellelhető dokumentumok és a szakértők írásban előterjesztett bejelentéseit, észrevételeit, véleményeit tárgyaltuk.
A harmadik alapelv az volt, hogy az érintettek részvételét és véleményét lehetőség szerint vegyük figyelembe. Ez a részjelentések tárgyalásakor megtörtént, és most - felhívom szíves figyelmüket - az Egészségbiztosítási Önkormányzat, illetve Pénztár az egész jelentéssel kapcsolatos összefoglaló véleményét szintén eljuttatta az Országgyűlés elnökéhez, s ez a képviselők számára hozzáférhető. Tehát igyekeztünk a lehetőségekhez képest minél kiterjedtebb, átfogóbb és minél objektívebb vizsgálódást folytatni.
Az első feladatunknak azt tartottuk, hogy azt a jogszabályi környezetet vizsgáljuk, amelyben az önkormányzat, a kormány, illetve az Országgyűlés hármassága egymáshoz képest viszonyul. Ez azért lényeges kérdés, mert csak ily módon biztosítható a parlament felügyeleti jogköre, tehát csak oly módon, hogy az önkormányzatok költségvetését, illetve azok teljesülését meg tudja vizsgálni. Megállapítottuk, hogy ebben a kérdésben sajnos a hatályos törvények több értelmezési lehetőséget rejtenek. Ennek következtében került sor arra, hogy az önkormányzat másként értelmezte az előterjesztési jogát, és a kormány másként értelmezte a jogalkotás rendjének megfelelő előterjesztés jogát. Ezért került sor a késedelmekre.
Azt kellett találnunk, hogy az ismétlődő gondok ellenére az Egészségbiztosítási Önkormányzat közgyűlése nem élt a helyzet javítását, megoldását jelentő törvény-előterjesztési jogával. Erre mindössze - önálló képviselői indítványra - a tavalyi évben, 1996. június 16-án került sor, amikor legalább ezt a kérdést sikerült rendezni.
A másik jogszabályi terület az önkormányzaton belüli jogalkalmazás és az önkormányzat saját apparátusának, hivatalának, illetve az önkormányzat, annak elnöksége és a hivatal egymás közti viszonyának tisztázása lett volna feladatunk. Meg kellett állapítanunk, hogy ez ügyben szintén mulasztás terheli az önkormányzatot, mert ezeknek a jogviszonyoknak, alá-fölérendeléseknek nem sikerült megfelelő módon - most már az önkormányzaton, illetve a pénztáron belül - megfelelő szabályozást találni.
Ennek következtében az igazgatás gyakorlatával foglalkozik jelentésünk első fejezete, amelynek 1. pontja az, hogy a vagyongazdálkodás kérdésében a gazdálkodási szabályzat - amely a vagyongazdálkodást szabályozta volna - a mai napig nem készült el. Ugyanakkor a befektetési és vagyonkezelési szabályzatot a közgyűlés elfogadta, de a gyakorlat nem ennek megfelelően folytatódott.
A vagyonkezeléssel kapcsolatban a közgyűlés a döntési jogköröket alapszabály-ellenesen átruházta az elnökségre. Ennek következtében az elnökség a vagyongazdálkodás során végig alapszabály-, illetve törvényellenesen volt kénytelen tevékenykedni, arra hivatkozva, hogy ily módon a gazdasági élet gyors változásaihoz gyorsabban tudnak alkalmazkodni. Tehát mindezt egy kármentő tevékenységnek igyekeztek elfogadtatni. Véleményünk szerint a kármentés nem volt sikeres, mert ennek ellenére folyamatos vagyonvesztés következett be az önkormányzatnál.
(18.30)
Nem vitatjuk, hogy enélkül ez a vagyonvesztés nagyobb lett volna, de arra nézvést nem lehetnek racionális tapasztalataink, hogy mi történt volna, ha nem élnek ezzel a törvényen kívüli úttal, feltételezhetően teljes jószándékkal és teljes jóhiszeműséggel.
A második terület a befogadási és az egyedi megbízási szerződések vizsgálata volt, hiszen az Állami Számvevőszék ezen a területen jelzett szintén gondokat, hiányosságokat. Megállapítottuk, hogy a befogadási és egyedi megbízások - amelyeknek az lett volna a célja a befogadási szerződések esetében, hogy helyettesítő, a jelenlegi rendszerben nem működő és másodsorban költségkímélő eljárások is alkalmazásra kerüljenek a magyar egészségügyben - befogadási döntéseinél nem készültek költség-haszonelemzések, nem voltak kalkulációs lapok, több esetben hiányzott a pályázók részletes szakmai programja, és az elnökségi döntésekre nem készültek megfelelő előterjesztések. Mindezek alapján a befogadások egy része mind törvényi, mind célszerűségi szempontból kétségesnek tekinthető.
A betegszállító vállalkozások befogadásánál ez különösen tetten érhető volt, hiszen miután itt arról van szó, hogy az Országos Mentőszolgálat helyett magánmentő-vállalkozások végezzék a szállítások egy részét, ezt a döntést megelőzően nem készült érdemi költség-haszonelemzés arról, hogy ez vajon kisebb ráfordítással eredményesebb működést fog-e eredményezni. Ezen túl, a teljesítmények ellenőrzésének hiánya miatt nagyon sok esetben kétséges, hogy valós teljesítmények kerültek finanszírozásra.
A kockázatkezelési és otthonápolási kuratóriumok kétmilliárd körüli évenkénti összegének elköltését, odaítélését a törvény teljes mértékben az önkormányzatokra bízta. A kockázatkezelési kuratóriumok feladata a megelőzés, a prevenció megfelelő támogatása lett volna. Itt is az történt, hogy a kockázatkezelés költség-haszonelemzése az, hogy mely beruházások, milyen tevékenységek hoznak a lehetőségeken belül nagyobb - úgymond - hasznot, tehát nagyobb eredményt az egészség megőrzésében, nem megfelelően előkészített koncepció, taktika alapján történt, esetlegesen az éppen jelentkező igények kielégítésére került sor ebből az összegből.
A vagyongazdálkodásról már beszéltem, ezért csak összefoglalásként azt tudom mondani - és utalok itt az önkormányzat elnökségének a parlament elnökéhez, minden képviselőhöz eljutott véleményére -, hogy a jelentés elkészítése során végig élveztük a Társadalombiztosítási Önkormányzat és az egészségpénztár együttműködését, minden szükséges anyagot rendelkezésünkre bocsátottak, ugyanezt a jelentéssel kapcsolatban az a megállapításuk is összefoglalja, hogy a jelentést az elnökség a közgyűlés felhatalmazása alapján az 1997. év II. hó 3-ai 21. számú határozatával elfogadta.
Miután a bizottság egyhangúlag fogadta el a jelentést, az érintett önkormányzat elfogadta a jelentés megállapításait, én azt kérem a tisztelt Háztól, hogy az ennek alapján készült országgyűlési határozati javaslatot szintén támogatni és elfogadni szíveskedjék.
A határozati javaslat 1. pontja ezt az elfogadást rögzíti, a 2. pont megállapítja, hogy a kialakult helyzetért mind a három résztvevőt, mind a három felet felelősség terheli: felelősség terheli az önkormányzatot, mert nem tett meg mindent annak érdekében, hogy belső szabályozása és külső jogi kapcsolatai működőképesebb, hatékonyabb működést tegyenek lehetővé; felelősség terheli, mert az ismétlődő, törvényt megkerülő eljárásait vállalta, de ennek eredményét nem tudta produkálni; felelősség terheli az ellenőrzés, a megalapozott előretervezés elmulasztásáért; ugyanakkor felelősség terheli a kormányt, mert ezt a helyzetet sorozatosan észlelve nem élt olyan törvény-előterjesztésekkel, amelyekkel a helyzet javítását szolgálta volna; és végül felelősség terheli az Országgyűlést, mert felügyeleti jogkörével és kötelezettségével csak ennek a bizottságnak a felállításával élt akkor, amikor az önkormányzatok gyakorlatilag négyéves működésük utolsó félévéhez érkeztek, hiszen jövő év májusában megbízásuk, mandátumuk lejár.
Éppen ezért az országgyűlési határozat 3. pontjában felkérjük a kormányt, hogy március 15-ig terjesszen elő az önkormányzatok helyzetével, státuszával, az önkormányzati igazgatással kapcsolatos olyan koncepciót, amelyet a Ház megvitat, és szintén a nyilvánosság előtt teljes részvétellel és remélhetően nagy konszenzussal az elkövetkezendő 25-30 év számára iránymutatásul a társadalom elé tud tűzni. Ehhez kérem tisztelt képviselőtársaim segítségét. Köszönöm. (Taps.)
