DR. PETŐ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A magam és az SZDSZ-frakció részéről üdvözölni tudom és üdvözlöm a Szabó Iván elnök úr által itt elmondottakat; és ez az a ritka pillanat, amikor egy ügy határozza meg egy párt mondanivalóját és nem az, hogy esetleg, véletlenül egy ügy kapcsán egy platformra kerül kormánypárt és ellenzék. Kell olyan ügyeknek lenniük egy demokráciában, ahol ellenzék és kormánypártok egyaránt a demokrácia nevében ugyanazt képviselik. Természetesen nem kívánok Torgyán képviselő úr nevetséges magyarázkodásával foglalkozni: akiket érint az ügy, azok a tízezrek, és azoknak a leszármazottai, akik származásuk miatt üldöztetést szenvedtek, értik az olyan beszédet, amit Torgyán képviselő úr nem akar érteni - de értik mások is.
Egyetlen dolgot szeretnék még mondani, a félreértések elkerülése végett - és ez független az eddig általam elmondottaktól, de Szabó Iván képviselő úr mondandójához kapcsolódik -: az SZDSZ nem kívánta úgymond erőből elmozdítani az alelnök asszonyt; mi felkértük a Kisgazdapártot, hogy hívja vissza a pozíciójából az alelnök asszonyt. Ezt megtehették volna. Egyébként olyan javaslatot nem terjesztettünk elő, ami parlamenti szavazást indítványozott volna ebben az ügyben; azt kívántuk, hogy ha a parlamenti pártok egyetértenek az alelnök asszony megnyilvánulásának a minősítésében, akkor esetleg együttesen szólítsák fel a lemondásra: önkéntes lemondásra, olyasmi miatt, ami egy demokratikus parlamentben megengedhetetlen. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem