BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy bevezető megjegyzést szeretnék tenni. Tudom, hogy késő van, és azt is tudom, hogy ellenzéki képviselőtársaink sajnálatos módon nincsenek jelen a teremben. Mégis az, hogy beszélünk ezekről a módosító indítványokról, nemcsak azért van, amire itt már utaltak előttem, hogy a vita mindkét kormánypárton belül is folyik, hanem azért is van, mert ha mi majd a módosító indítványokról történő szavazásnál nem fogjuk támogatni egyes ellenzéki képviselőtársaink módosító indítványait sem, arra is jó okunk van, és fontosnak tartjuk, hogy mindazok, akik figyelemmel kísérik most az ülést, vagy majd később a jegyzőkönyvet áttanulmányozzák, legyenek tisztában azzal, hogy jól megfontolt okok miatt nem támogattuk ezt vagy azt a módosító indítványt, nem egyszerűen azért, mert ellenzéki képviselő nyújtotta be. Ez már csak azért is így van, hiszen ez tényleg egy olyan téma, ahol szinte ugyanazokat vagy teljesen ugyanazokat a módosító indítványokat nyújtották be ellenzéki és kormánypárti képviselők, mégpedig mindkét irányból.
Egy pillanatra most vissza fogok menni a húsz évvel ezelőtti múltba, mert kétfrontos harcot fogok folytatni a fölszólalásomban. Egyfelől vitatkozni szeretnék azzal az állásponttal, amelyet Mező István és Győriványi Sándor módosító indítványa mutat meg a legjobban, nevezetesen egy teljes tiltásra, a dohány- és alkoholreklám teljes tiltására vonatkozó állásponttal. Másfelől pedig vitatkozni szeretnék azokkal - mint például Bretter Zoltán álláspontjával -, akik óvnak bennünket a tiltástól, illetve a tiltás kiterjesztésétől.
Röviden végzek az első állásponttal, de szeretném mégis fölidézni. Annak ellenére, hogy károsnak tartom valamennyiünk egészségére a dohányfogyasztást, és kétségkívül károkkal jár az alkoholfogyasztás is - legalábbis bizonyos mértéken felül -, miért nem képviselem azt az álláspontot, és a jelenlevők többsége sem képviseli azt az álláspontot, hogy általában tiltani kell a reklámjukat? Azért, tisztelt képviselőtársaim, mert ha egyszer a társadalomban él a dohányáruk és az alkohol fogyasztása - és éljen is mindaddig, amíg embertársaink, polgártársaink élni akarnak ezekkel a káros szenvedélyekkel; nem hiszem, hogy megakadályozhatná őket ebben a parlament, vagy helyes lenne, ha a parlament meg akarná őket ebben akadályozni -, mindaddig, amíg piaca van ezeknek a termékeknek, amíg választania kell a káros szenvedéllyel élő állampolgárnak, hogy mely dohányáruval és mely alkoholtartalmú termékkel pusztítja a saját szervezetét és egészségét, addig a reklámnak is megvan az a funkciója, hogy információt juttat el a fogyasztóhoz a termékről, méghozzá a termelő, a forgalmazó költségére; és helyes az, ha módot nyújtunk arra, hogy ez a reklám létezzen, és a választási szabadságát a dohányfogyasztónak és az alkoholfogyasztónak ez a reklám is előmozdítsa. Ez az alapoka annak, hogy általános tiltását a dohány- és alkoholreklámnak nem helyeseljük. Nem azért, mert ez a dohánygyárak érdeke, nem azért, mert ez a reklámszakma érdeke, hanem azért, mert ez egy normális piacnak, egy normális társadalomnak az érdeke. Ezért utasítjuk el az általános tiltást.
Miért van az, hogy mégis eszünkbe jut a tiltás? És ez vezet el ahhoz az alapvitához, ami itt kibontakozott, azt mondhatom, mindkét frakción belül, és ha ellenzéki képviselők lennének itt, valószínűleg őközöttük is. Azt mondja Bretter Zoltán és Ungár Klára képviselőtársunk, hogy nem érdemes korlátozni a dohányreklámot - most maradjunk az egyszerűség kedvéért csak a dohány példájánál -, mert hiszen a dohányreklám nem befolyásolja az össz-dohányfogyasztást, hanem csak a választást a különböző cigarettafajták közül.
Tisztelt Képviselőtársaim! Aki foglalkozott már a reklám gazdaságtanával, az tudja, hogy a reklámnak kettős hatása van: egyrészt az adott termék összfogyasztását igyekszik növelni vele a reklámozó, és növeli is, másrészt az egyes termékfajták közötti választást igyekszik vele befolyásolni. Ez termékenként különbözőképpen van, termékfajtánként különböző. Például egy olyan társadalomban, ahol ott van minden háztartásban a mosógép, a mosóporreklám a mosópor-összfogyasztást nem igazán befolyásolja, míg egy olyan fiatal társadalmat, ahol éppen csak terjed a mosógép meg a mosópor, befolyásol. Tehát elismerem azt, hogy ma Magyarországon a mosóporreklám a mosóporfajták közötti választásra irányul.
Ezzel szemben a nagyon intenzív rádiótelefon-reklám alapjában véve arra irányul hogy az emberek, akiknek még nincs rádiótelefonjuk, vegyenek rádiótelefont. Ehhez képest csak másodlagos a rádiótelefon-reklámnak az a hatása, hogy válasszanak a Nokia, a Motorola, az Ericson és a különböző típusok között. Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy ez a kettős hatás van, és ez termékenként különböző. A kérdés ezek után csak az, hogy mi a helyzet a dohánnyal.
Azt hiszem, tisztelt képviselőtársaim, hogy a felnőtt, már rászokott vagy nem rászokott ember esetében a dohányreklámnak valóban nincs a fogyasztást növelő hatása. Aki dohányzik, azt ez nem befolyásolja, és engem - aki az elmúlt 51 évben nem gyújtottam rá, és a következő néhány évben nem is fogok - sem tudnak befolyásolni. De van a társadalomnak egy olyan kategóriája, aki olyan, mint ma a magyar rádiótelefon-vevő, hogy számára egy új termék a rádiótelefon, illetve a dohány, és még nyitott a döntés előtt, hogy fogja-e fogyasztani ezt a terméket vagy nem fogja.
(21.00)
És mint Bretter Zoltán az általános vitában elhangzott felszólalásában helyesen rámutatott, ez a réteg a fiatalság. És azt gondolom, hogy miközben igaza van Bretter Zoltánnak és Ungár Klárának abban, hogy a dohányreklám alapjában véve a dohányfajták közötti választásra irányul, az már nem igaz, hogy csak arra irányul, és kizárólag arra irányul. Nem igaz, hogy egyáltalán nem befolyásolja a dohány széles körű, állandóan jelen levő reklámja azt, hogy a fiatalok közül mennyien kóstolják meg, mennyien esnek kísértésbe, mennyien fontolják meg, hogy talán mégis, mint ahogy megfontoljuk a rádiótelefont, ugyanúgy, és mondhatnék még sok terméket, mindig az új termékeket, ahol az összfogyasztást is befolyásolja a reklám, bizony van egy olyan köre a lakosságnak, a fiatalok, ahol befolyásolhatja.
Ha nem így lenne, vajon miért jut eszébe szerte Európa társadalmainak az, hogy a közszolgálati rádióban és a televízióban ne legyen dohányreklám? Miért mondanak le a közszolgálati rádiók és televíziók a dohányreklámból származó haszonról? Miért vettük ezt mi is bele a médiatörvénybe? Csak azért, mert van egy ilyen hobbijuk az antinikotinistáknak, széplelkek? Nem. Azért, mert feltételezzük, hogy valami hatása, nem tudjuk, mekkora, valami hatása az össz-fogyasztásra, a fiatalok dohányzásra való rászokására ennek van. És miután tudjuk, hogy a társadalom dohányzása alapjában véve azon múlik, hogy a fiatalok közül hányan kezdenek el dohányozni, és nem azon, hogy utána hányan szoknak le, meg nem szoknak le, ezért merül föl valamiféle korlátozás.
Még egy apró megjegyzést Bretter Zoltán fölszólalásához: azt hiszem, hogy az az állítás, hogy miután csökken az eladott cigaretták száma, ezért a reklám nem hat ilyen irányba, ez nyilvánvalóan korrigálandó azzal a dohánygyárak által sokszor panaszolt állítással, hogy Magyarországon a dohányfogyasztás növekvő része a feketegazdaságból kerül ki, és egyszerűen nincs benne a statisztikákban.
Azt gondolom, hogyha egyetértünk azzal, hogy valami korlátozás indokolt lehet, akkor a kérdés az, hogy hol és miképp. Az egyik lehetőség, amiről sok szó esik itt: a tartalmi korlátozás, hogy ilyen tartalmú, olyan tartalmú dohányreklám. Én nem vagyok ennek ellene, de azért igazán nem hiszek benne, és mindenki tudja, hogy minden ilyen tartalmi kikötés megkerülhető, kijátszható, vagy legalábbis nagyon sokféle. Én azért azt gondolom, hogy az egyetlen hatékony korlátozás, ha bizonyos reklámhordozóknál vezetünk be tiltást, ha egyáltalán akarunk korlátozni. Ha egyáltalán akarunk korlátozni, akkor azt kell megkeresni, hogy hol és miképpen.
Elmondtam már az általános vitában is: abban egyetértés van, hogy a rádióban, a televízióban lehetőleg ne legyen, dohány ugye nem; abban is egyetértés van, hogy az írott sajtóban lehessen. Hozzáteszem, hogy egyetértek azzal a - Molnár Péter által is elismételt - 25. pontban szereplő javaslattal, hogy a hátlap az ne legyen címlap, és ezáltal a hátlapot szabadítsuk föl ebből a szempontból.
De azt gondolom, hogy az egyetlen igazi kérdés a szabad tér, és azok az érvek, amiket itt már sokszor elmondtuk, hogy miért ne legyen szabad téren, ezek az érvek elég nyomós érvek, és a késői időpont az, ami miatt ezt nem fogom elismételni. Ez a 200 méterrel való játék szerintem is - mint ahogy sokan elmondták - mulatságos és nem igazán hatékony. Ha valóban akarunk korlátozni, akkor szabad téren kell általában megszüntetni a dohányreklámot.
Az én javaslatom annyiban tér el itt Béki Gabriella és Csehák Judit javaslatától, hogy én azt javaslom, hogy csak égetett szeszes italra vonatkozzék, és beleveszem a tömegközlekedést is. Tehát a bor- és sörreklámot lehetővé tenné az én javaslatom. Azt hiszem, hogy ez egy olyan megoldás, ami szerintem elfogadható, meghagy a dohány- és alkoholreklám számára egy elég jelentős területet.
Még egy megjegyzés hozzá: ha megnézzük a szövegben a "szabad tér" definícióját, akkor abban a sporttelep nincs benne. Tehát a sporttelep automatikusan kikerül a korlátozásból, ott szabad. A nemzetközi versenyt azért érdemes hozzátenni, hogy a szabad téren rendezett nemzetközi verseny is, ha úgy tetszik, föl van szabadítva. Tehát megmarad elég sok tér a dohány és az alkoholtartalmú ital reklámjára akkor is, hogyha azokat a módosító javaslatokat elfogadjuk, amelyek a szabad téren korlátozni kívánják, illetve meg kívánják tiltani. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a bal oldalon.)
