HIDASI REZSŐ
HIDASI REZSŐ
HIDASI REZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót. Elnöknő! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosítására irányuló törvényjavaslat széleskörűen kívánja megváltoztatni, bővíteni a Btk.-t. A módosítás célja alapvetően kettős: egyfelől a büntetési tételek rendszerének szigorítása, másfelől új törvényi tényállások konstruálása a társadalomra veszélyesnek minősített magatartások büntethetősége érdekében.
(11.10)
A magam részéről az ez utóbbi tárgykörben található, a törvényjavaslat 36. és 37. §-ához kívánok részletesen hozzászólni.
Ismeretes, hogy 1997. január 1-jétől hatályba lépett a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló '96. évi törvény, valamint az értékpapírok forgalombahozataláról, a befektetési szolgáltatásokról és az értékpapírtőzsdéről szóló '96. évi törvény. E törvények alapvetően változtatták meg a hazai pénz- és tőkepiac rendszerét, valamint e sajátos piac szereplőinek jogviszonyait.
Minden jogszabály - különösen, ha kötelezettséget ír elő - akkor ér valamit, ha azok, akikre a jogokat előírták és akikre nézve az kötelezettséget tartalmaz, be is tartják. A kötelezettségeket előíró jogszabályok esetében nem lehet az önkéntes jogkövetésre alapozni a jogszabály hatályosulását, ezért szankciókat kell előírni, mert csak így váltható ki a jogalkotó által kívánt hatás.
A hitelintézeti törvény és az értékpapírtörvény tartalmaz úgynevezett közigazgatási szankciókat, engedély-visszavonást, felügyeleti intézkedéseket, bírságolást stb. Egyes esetekben szabálysértési jogszabályoknak kell követniük a hitelintézeti törvényben és az értékpapírtörvényben bekövetkezett változásokat. Idetartozik például az elnevezés védelmére vonatkozó szabályrendszer.
Az előbb említett törvények új kötelezettségeinek betartását azonban egyes esetekben büntetőjogi szankciókkal is alá kell támasztani. Feltétlenül a törvényjavaslat javára írandó, hogy megpróbálja felmérni az idézett törvények változásaiból eredő és büntetőjogi szankciókat igénylő jogalkotási feladatokat.
A törvényjavaslat 36-37. §-a büntetni rendeli a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási és a jogosulatlan befektetési szolgáltatási tevékenységet végzőket. Formálisan tehát a törvényjavaslat megfelel a hitelintézeti és az értékpapírtörvény változásainak, tartalmilag azonban mégsem mondható el, hogy a törvényjavaslat idézett részei is megfelelnek az említett törvényeknek, és különösen nem a korszerű gondolkodásnak.
A törvényjavaslat idézett részeit ugyanis az előterjesztő úgy indokolja, hogy törvényi tényállás megalkotására e körben azért van szükség, mert az elkövető egy külön törvényben engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végez. Az előterjesztő tehát csak abban látja e magatartás társadalomra veszélyességét, hogy a pénz- és tőkepiacon szereplő és ott tevékenységet kifejtő személy nem rendelkezik valamely külön törvényben meghatározott engedéllyel.
Ez a megközelítés meglehetősen szűk értelmezése a problémának. A valódi probléma nemcsak az engedély megléte vagy nem megléte, hanem az, hogy a pénz- és tőkepiacba vetett társadalmi bizalom olyan érték, amelyet védeni kell. Ezt az értéket védi a törvényalkotó akkor, amikor bizonyos tevékenységeket engedélyhez köt, mert az engedélyezésnek olyan feltételei vannak, amelyeket csak az tud teljesíteni, aki megfelelő tőkekövetelménnyel, személyi és tárgyi feltételekkel rendelkezik. Engedély nélkül a pénz- és tőkepiacon tevékenységet kifejtő személy tehát a pénz- és tőkepiacba vetett társadalmi bizalmat veszélyezteti. Ez a bizalom az az érték, amelyet a jogalkotónak védeni kell, s ennek a bizalomnak csupán megjelenési formája a megfelelő állami szervtől megkapott engedély, amely megerősíti a betétest, a befektetőt vagy más ügyfelet abban, hogy olyan gazdálkodó szervezetre bízhatja pénzének kezelését, amely állami felügyelet alatt tevékenykedik.
A közelmúlt eseményei bizonyítják, hogy miképpen lehet megkísérelni a pénz- és tőkepiac, illetve a pénzügyi rendszer aláásását azzal, hogy a társadalom tagjainak bizalmát megingatják a pénz- és tőkepiac egyes szereplőivel szemben. Gondolhatunk a közelmúlt álhíreire, amelyek közismert bank ellen irányultak, vagy a pénzhamisítási ügyre, amely a forint iránti társadalmi bizalmat rendítheti meg. Ugyanilyen bizalomromboló hatás érhető el, ha engedély nélkül betétet gyűjt egy szervezet, és azután az e betétekre ígért hozamot nem garantálja, sőt maga a betét visszafizetése is kétségessé válik.
Úgy vélem, az általam elmondottak mindenki számára bizonyítják, hogy nem abban rejlik a büntetni rendelt magatartás társadalomra veszélyessége, hogy az elkövető engedély nélkül végez engedélyhez kötött tevékenységet, hanem abban, hogy e tevékenységével a gazdasági élet szereplőinek a magyar pénz- és tőkepiacba vetett társadalmi bizalmát rendíti meg. Nem elégséges tehát a törvényjavaslat jelenlegi formájában ahhoz, hogy a társadalmi bizalom fennmaradását garantálja az engedély nélküli tevékenység esetén.
Önmagához viszonyítva sem konzekvens a törvényjavaslat, mert nem tesz különbséget a pénzügyi-szolgáltatási és a kiegészítő pénzügyi-szolgáltatási, valamint a befektetési-szolgáltatási és a kiegészítő befektetési-szolgáltatási tevékenységek között. A kiegészítő szolgáltatások engedély nélküli végzőinek büntethetőségével egyetértek, és a vétség miatt kiszabható büntetés mértéke is megfelelő, de mégsem lehet egyenlően kezelni büntetőjogilag, ha valaki betétet gyűjt engedély nélkül vagy ha pénzt vált engedély nélkül. Az előbbi eset véleményem szerint súlyosabban kell hogy megítélődjék, már a jogalkotó szintjén.
A fentiek miatt véleményem szerint a 36. és 37. §-ban foglaltakat módosítani kell, elfogadva azt a jelenleginél korszerűbb megközelítést, hogy a társadalmi bizalom fenntartása, s nem az engedélyhez kötöttség képezi a pönalizált tényállás társadalomra veszélyességét.
Amennyire felismerte az előterjesztő - még ha nem is teljes mértékben - a jogosulatlan pénz- és tőkepiaci tevékenységben rejlő magatartás társadalomra veszélyességének tényét, úgy ezt figyelmen kívül hagyta az értékpapírtitok esetében. Az értékpapírtörvény 115. §-a meghatározza az értékpapírtitok fogalmát, és rendelkezik arról, hogy milyen eljárásban kinek adható ki az értékpapírtitok.
Az értékpapírtitkok jogosulatlan kiadójával szemben azonban értelemszerűen nem közigazgatási vagy szabálysértési szankciót kell érvényesíteni, hanem a banktitokhoz hasonlóan büntetőjogi szankciót kell alkalmazni. A törvényjavaslat azonban e szempontból hiányos, az értékpapírtitok megtartására kötelezett személlyel szemben nem alkalmazható büntetőjogi szankció, így az értékpapírtitok megtartására vonatkozó szabályok lex imperfectaként - ha szabad így fogalmaznom - lógnak a jogrendben. Ezt a helyzetet elkerülendő, szükségesnek tartom az értékpapírtitok megsértőjével szemben törvényi tényállás konstruálását.
Összességében tehát a törvényjavaslat idézett részeiről az mondható el, hogy csak részben oldják meg a hitelintézeti törvény és az értékpapírtörvény újdonságaiból eredő problémákat, ezért módosításuk feltétlenül indokolt.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
