DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! A gazdaság és a mezőgazdaság kaotikus állapotáról címmel jelentkezett a kisgazda frakció napirend előtti felszólalásra. Ennek kapcsán rá kell mutatnom arra, hogy a magyar gazdaság és különösen a mezőgazdaság általános válsága, a kaotikus viszonyok, a kormánykoalíció krízise elindították az előrehozott választási kampányt.
Ennek a kampánynak van azonban egy olyan vonzata, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni, amely a döbbenet erejével hatott a magyar társadalomra. Ismét veszélybe került a többpárti parlamenti demokrácia és a nehezen kivívott függetlenségünk - hiszen egy parlamenti pártot ismét raportra rendeltek, külföldre. Igaz, most nem Moszkvába, hanem annál közelebbre, de még a bolsevik diktatúránál is félreérthetetlenebbül kívánják meghatározni a magyar változások terjedelmét, tartalmát és az abban részt vevők körét.
Ha most ismét engedünk egy olyan nyomásnak, hogy külföldről fogják nekünk előírni, hogy ki kivel köthet szövetséget, ki a demokratikus és ki nem (Zaj, moraj az MSZP padsoraiban.), akkor feladtuk a demokratikus vívmányainkat, és köztük azt, amit a leginkább féltünk: a függetlenségünket. Különösen veszélyes, ha a Bokros-csomag után nemcsak pénzügyi nyomás nehezedik erre az országra, nemcsak akkor fogunk külföldi vállveregetéseket kapni, ha a várt gazdasági és pénzügyi intézkedéseket meghozzuk, hanem politikánkat olyan közvetlenül kívánják egyesek befolyásolni, hogy megmondhassák nekünk, milyen irányba kell haladnunk, milyen szövetségeket kell kötnünk, ki az, akiket ki kell rekeszteni ebből a szövetségből. És ha ráadásul olyan kis pártocskák, amelyek a parlamenti küszöb elérését, az 5 százalékot már olyan elérhetetlenül magasan fekvő lécnek látják, amelyet ők megközelíteni sem tudnak, ha ezek a pártocskák pedig segítséget nyújthatnak a demokrácia elleni ilyen támadáshoz, akkor eszünkbe kell hogy jusson az elmúlt időszak szovjet kollaboránsainak politikája. Mert hiszen úgy gondolom, akkor is a kollaboránsokra haragudtunk mindenekelőtt azért, mert egy nagyhatalom természetét nem lehet megváltoztatni, de ha a kollaboránsok ismét meghatározhatják a magyar politikát, az rendkívül veszélyes vizekre viszi a mi demokráciánkat.
A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt ezért kötelességszerűen felhívja az ország közvéleményének figyelmét az ilyen veszélyre, a pártok életébe külföldről történő beavatkozás beláthatatlan következményeire. S engedjék meg, hogy nyomatékosan utaljak a Magyar Köztársaság alkotmányának 3. §-a (2) bekezdésére, amely félreérthetetlenül kimondja, hogy a pártok működnek közre a népakarat kialakításában és kinyilvánításában, de sehol nem mondja azt, hogy külföldi pártok működnek közre a népakarat kialakításában és kinyilvánításában. (Folyamatos zaj az MSZP padsoraiban.) És ezért nekünk fel kell arra figyelnünk, ha kívülről indul az ilyen kezdeményezés, ha belülről indul, és akkor is, ha azt belülről még egyesek gerjesztik is.
Tehát a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt a leghatározottabban visszautasítja a belügyeinkbe való beavatkozást, visszautasítja a kollaboránsok magatartását. Köszönöm a türelmüket. (Taps az FKGP padsoraiban. - Zaj a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem