DR. SZEKERES IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ügy fontosabb annál, mint hogy összekeveredjenek fogalmak, funkciók és feladatok. Úgy látszik, lassan és tagoltan ismételten el kell mondani, hogy a közösen megszavazott törvények alapján a kamara nem érdekképviseleti szervezet. Egészen más funkciókat szánt neki az Országgyűlés, egészen más feladata van, így tehát, ha neki állami feladatokat kívánunk átadni - mint ahogy itt Varga Mihály is beszélt róla -, nyilvánvalóan nem tekinthetjük érdekképviseleti szervezetnek.
Nagyon sajnálom, hogy ezt el kell ismételni, de fontos, mert úgy gondolom, teljesen tévútra viszi az egyébként fontos kérdést, hogy Magyarországon milyen érdekegyeztetés működik. Jellemző és nagyon érdekes, hogy az összes felszólaló és Csépe képviselőtársam is az országos szintű érdekegyeztetésről beszélt. Nem ez az egyetlen, nem ez a legfontosabb érdekegyeztetési forma Magyarországon, mert a munkahelyeken belül, a településeken számos olyan fórum, forma és szervezet létezik, amely ezt az érdekegyeztetést érdemben elvégzi.
Ami az országos érdekegyeztetést illeti, azok a szavak igazak, amelyekről itt többen szóltak; ez működik, konfliktusokat kezel, ez az egyik oka annak, hogy Magyarországon ez a nagyon nehéz társadalmi-gazdasági átalakulás aránylag rendezett körülmények között zajlott le eddig. A kormány, a két kormánypárti frakció ezután is arra fog törekedni, hogy ez így működjön, és ne előadások tárgya legyen az érdekegyeztetés, hanem a gyakorlaté. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem