HALDA ALIZ

Teljes szövegű keresés

HALDA ALIZ
HALDA ALIZ, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Pokorni Zoltán képviselő úr ellen szám szerint négy megkeresés érkezett az Országgyűléshez a Pesti Központi Kerületi Bíróságtól, kérve a képviselő úr mentelmi jogának felfüggesztését. Engedjék meg, hogy a négy ügyet időkímélés céljából együtt ismertessem, bár szavaznunk természetesen mindegyikről külön-külön kell majd.
Az ismertetés azért is vonható össze, mert mind a négy feljelentés ugyanarra a tényre, Pokorni Zoltán 1996. december 4-én tartott sajtótájékoztatójára vonatkozik, ahol is a képviselő úr a Xénia Láz Egyesület tevékenységét méltatta. A négy közül két feljelentés azonos tartalmú, sőt, azonos szövegű. Schmuck Andor és Szabó Tibor urak rágalmazással vádolják Pokorni Zoltánt, mert kifogásolta azt, hogy a Xénia Láz Egyesület jelentős pénzügyi támogatást kapott a Gyermek- és Ifjúsági Alaptól. Idézik a képviselő úr szavait: "Az, hogy köztisztviselők ilyen szerepet vállalnak egy egyesületben, bár törvényileg nem tilos, etikailag azonban erősen kifogásolható, hiszen így a lehető legközvetlenebbül van mód arra, hogy állami forrásokhoz jussanak, amiket egyébként nem tudnának elérni." A mentelmi bizottság 1997. április 7-i ülésén tárgyalta a feljelentéseket, és meghallgatta Pokorni képviselő urat. A képviselő úr elmondta, hogy a sajtótájékoztatón általa előadottak tényeken alapulnak, amelyeket a feljelentők sem vitattak.
A mentelmi bizottság hatáskör hiányában büntetőjogi szempontból nem értékelte a feljelentésben foglaltakat, a rendelkezésre álló adatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a képviselő úr által előadottak a szabad véleménynyilvánítás körébe tartoznak, s ezért mindkét, Schmuck Andor, illetve Szabó Tibor által benyújtott feljelentést zaklató jellegűnek minősítette. A mentelmi bizottság tehát azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy a fenti két ügyben Pokorni képviselő úr mentelmi jogát ne függessze föl.
A másik két feljelentés, amellyel Czégé Zsuzsa, a Xénia Láz Egyesület elnöke, illetve Szilvás Zoltán, a WÉS Rt. elnök-vezérigazgatója fordult a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz, nem a képviselő úr kijelentéseit, hanem a sajtótájékoztatón az újságíróknak kiosztott tájékoztató anyag következő megállapítását kifogásolja, idézem: "Az egyesület által reklámozott termékek kezdenek aggályra okot adni. Lásd például az Energy Drink, melyet egy bizonyos életkorban kifejezetten káros gyermekeknek adni, lévén hogy enyhe kábítószernek minősülnek." A fogalmazásért elnézést kérek, nem tőlem származik, mindkét feljelentés szó szerint így idézi. Egyébként a két beadvány tartalma itt is azonos, sőt majdnem szó szerint a szöveg is, azzal a különbséggel, hogy Czégé Zsuzsa mint az egyesület elnöke, Szilvás Zoltán pedig mint a szóban forgó italt gyártó rt. vezérigazgatója kifogásolta az állítást.
A mentelmi bizottság ülésén Pokorni képviselő úr előadta, hogy a 30 oldalas sajtóanyagban a feljelentés tárgyát képező valótlan állítás szakértőjük hibájából került bele, erre vonatkozó nyilatkozatot, utalást ő a sajtótájékoztatón nem tett. Elmondta azt is, hogy amint észlelték a tévedést, azonnal, közvetlenül a sajtótájékoztató után intézkedtek, kérve a szerkesztőségeket írásban, telefonon, faxon, hogy ezt az állítást ne idézzék, és arra semmilyen formában ne utaljanak. Ennek köszönhetően a kifogásolt állítás csupán a Magyar Hírlap vidéki változatában jelent meg. A tévedésért az érintettektől elnézést, a sajtóban pedig helyreigazítást kértek.
Tájékoztatom képviselőtársaimat arról, hogy a mentelmi bizottság kisebbségi álláspontja - két fő - szerint, ha valaki sajtóanyagot oszt szét, azt a sajtótájékoztató szerves részének, a sajtótájékoztatót tartó személy véleményének kell tekinteni, s ezért a képviselő úr felelőssé tehető az érdeksérelemért. A bizottság többsége azonban - hét fő - amellett voksolt, hogy mivel nem a képviselő úr követte el a tévedést, de még inkább azért, mert a sajtóosztályuk utóbb mindent elkövetett, hogy a téves állítás nyilvánosságra kerülését megakadályozza, illetve helyreigazítsa, a mentelmi bizottság azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy Pokorni képviselő úr mentelmi jogát e két feljelentés ügyében sem függessze fel. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem