DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Mindenekelőtt hadd legyen szabad észrevételeznem: rendkívül sajnálom, hogy nem a miniszter asszony válaszol az interpellációra, hiszen az ügy jelentőségén túlmenően azért voltam kénytelen azt benyújtani, mert a miniszter asszony a tegnapi nap folyamán, illetőleg azt megelőzően április 8-án is kifejezetten valótlan válaszokat adott az én feltett kérdéseimre, és az interpellációs jog egy olyan jogviszonyt keletkeztet, ahol végül is, ha a Ház nem fogadja el az interpellációt, akkor az érintett miniszter felelősségének kérdése a bizottsági vizsgálatok kapcsán felmerülhet.
(15.00)
Én reméltem, hogy erre ilyen módon visszatérhetünk. De hát végeredményben az államtitkár úr válaszadását nem kifogásolhatom, ezért engedje meg, hogy emlékeztessem arra: a Postabank pénztárai elleni rohamot a miniszterelnök úr és a kormány több tagja is - így talán szabad arra utalnom, hogy személy szerint ön is, tehát önnek is van azért némi köze hozzá - gerjesztett hisztériának nevezte. Azt bizonygatták, hogy a Postabank helyzete stabil, nincs semmi valós pénzügyi oka a hisztériának. Megígérték, hogy széles körű vizsgálattal fogják a hátteret vizsgálni.
A Postabankból, amint az ismeretes, a roham során 24-25 milliárd forintot vettek ki. Miután azonban a jegybank '97. április 15-ig felmentést adott a kötelező tartalékolás alól a Postabanknak, ez egy 20 milliárdnyi összeget felszabadított a Postabanknál, a betétek apadását 4 milliárd forintos növekedés követte; így tehát nullszaldós helyzet állt elő. Úgy gondolom, ezek után elég különösnek tűnik, hogy az interpelláció benyújtása előtti héten - én ezt április 9-én nyújtottam be - a Postabank helyzetének áttekintésekor a kormány olyan döntést hozott, vagy arra az álláspontra helyezkedett, hogy alárendelt kölcsöntőke-juttatásban részesíti a bankot, ami vitathatatlanul állami bankkonszolidációt jelent. Ezek után tettem fel azokat a kérdéseket, amelyek az írásbeli anyagban találhatók.
A lényegét tekintve kilenc kérdést tettem fel - azok felolvasására nem lesz alkalmam. Viszont várom államtitkár úrtól, hogy mind a kilenc kérdésre adjon választ, hiszen önnek egybefüggően öt perc áll rendelkezésére.
Várom tehát megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki oldalról.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem