DR. HÁZAS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. HÁZAS JÓZSEF
DR. HÁZAS JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A T/3145. számon benyújtott törvényjavaslatot tulajdonképpen azért kell jelenleg indokolni, mert a zárószavazás előtt a képviselőtársaimmal visszakértük módosításra. A módosítás tartalmaz ugyan új elemeket, de lényeges változást nem.
Miért volt erre szükség? Azért, mert nem került részletes vitára, mivel módosító indítványt senki nem nyújtott be. A mezőgazdasági bizottság ülésén történt vita alapján viszont úgy láttuk, hogy van néhány olyan kérdés, amit feltétlenül szükséges lenne beépíteni a törvényjavaslatba, ezért kértük vissza; és most az új változatot terjesztettük be.
Kérem önöket, hogy ebben az új változatban, a vita során támogassák a törvényt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem