JUHÁSZ PÁL
JUHÁSZ PÁL
JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): Hogy világossá tegyük a nézőpontokat, hölgyeim és uraim, én természetesen nem hiszek abban, hogy a tervgazdaság módszereivel meg lehet oldani a mezőgazdaság problémáit, ezért nem úgy nézem a világot, ahogy Gyimóthy képviselőtársam. Az én nézőpontom Gombos Andráséhoz és Glattfelder Béláéhoz hasonlít - teljesen érthetően. (Közbeszólás balról: Ez egy teljesen új helyzet.)
1. Vagyis én is azt hiszem, hogy egy törvénynek nem szabad többet vállalnia, mint amit egy konkrét törvénytől várni lehet.
2. Általában nem lehet azt várni, hogy politikai céljainkat a mezőgazdaságban, bármennyire helyesek is azok, úgy valósítsuk meg, hogy az adófizető pénzével és az állam erejével kiverjük, kikényszerítjük a világból. Ilyet én nem tudok elfogadni!
Mit vállal ez a törvény? Tulajdonképpen csak két olyan elem van benne, amivel több mint egy országgyűlési határozati javaslat, amelyik feladatokat és célokat ad a kormánynak. A két pontból az egyik azt tartalmazza, hogy a mezőgazdasági költségvetés tárgyalását válasszuk külön az általános költségvetés tárgyalásától. Megadja azokat a szempontokat, amelyek szerint ezt a külön tárgyalást végig lehet vinni. Ilyen értelemben mindig önálló mérlegelése történik meg az agrárpolitikának az általános gazdaságpolitikától elválasztva. A másik pedig az, hogy milyen statisztikai és adatszolgáltatási kötelezettségeket írhat elő a kormány az állampolgároknak - erre ad felhatalmazást a 7. és a 8. pont. A többi valóban olyan, ami nyugodtan lehetne egy országgyűlési határozatban is.
Teljesen természetes, hogy az a törvény, amelyik az agrárpolitikával kapcsolatos kormányzati feladatokat tartalmazza, nem lehet ennél tagoltabb, nem lehet ennél több.
Elmondták, hogy ez követi a német mintát. A német minta is hatévi vita után azért szűkült le ilyenre, mert amit a legkülönbözőbb gazdaságpolitikai felfogásúak el tudnak fogadni, az végül is redukálható abba, hogy az agrárium egy külön és érdekes kérdés, és ezzel külön kell mindig foglalkozni, az általános gazdaságpolitikától elválasztva. Azon belül hogy hogyan, az már bizonyos helyzet, kormány, politika, választás és hasonló függése.
A másik dolog, amiért képtelenség - és itt teljesen együtt vagyok Gombos és Glattfelder úrral - a francia vagy amerikai mintát követni: ott az az alapállás, hogy van egy nagyon stabil, történelmileg kialakult birtokrendszer, és ennek a birtokrendszernek a változásait kell felügyelnie az államnak, hogy ez rendben történjen, ne nagy katasztrófákkal és ne nagy ingadozásokkal. E birtokrendszer alakításába visszük be a politikai elemeket.
Nálunk azonban nem arról van szó, hogy van egy adott és kialakult birtokrendszer, amelynek a terelésébe beviszünk politikai elemeket - ahol tehát a mezőgazdaság alanyai világosan is adottak, világosan két értelemben, hogy telekkönyvileg és történelmileg egyértelmű, hogy hol van egy birtok, ki gazdálkodik rajta, mi az ő jogi státusza, másik oldalról minden egyes birtokos felmutatja magát az állam számára egyszer mint adófizető, egyszer mint valamilyen agrárkamarai szervezeti tag, tehát ezért egy örökös kölcsönös információs és alkuviszonyban áll az állam és a gazdálkodó -, hanem nálunk éppen arról van szó, hogy "állati" mozgásban van, hogy ki is gazdálkodik, hogy mi tartozik egy birtokhoz és hasonlók. Ennek a nagy mozgásnak két oka van, s ez teszi nagyon nehézzé a törvényhozás dolgát, mert két teljesen eltérő oka.
Az egyik az, hogy '91-ben ránk szakadt egy kegyetlen válság, amely Magyarországon elsősorban az agráriumot lőtte ki, másodsorban az élelmiszeripart. Ebből az élelmiszeripar úgy ahogy ki tudott kapaszkodni, az agrárium máig nem tudott.
A másik dolog, hogy mindez együtt járt egy rendszerváltással, amelynek határozott politikai célja volt, hogy a hagyományozott nagyüzemi szocialista rendszert átcserélje valami másra. A törvényhozásra azonban, amelyik ezt az átcserélést megcélozta, mezőgazdaságra egyáltalán nem figyelő, minden agrárszemponttal ellenkező eszköztárt választott. Ennek következtében nemcsak azt tette lehetetlenné, hogy a nagyüzemek viszonylag stabilan tovább működjenek, mondjuk, ha a tagságuk úgy döntött, hanem azt is lehetetlenné tette, hogy például egy amerikaias farmfejlődés kialakuljon Magyarországon. Azzal, hogy a földtulajdon kérdését minden agronómiai szemponttól, minden mezőgazdasági ingatlan tulajdoni kérdésétől teljesen elválasztotta - és azzal, hogy a kisgazdák nyomására feladta azt az eredeti rendszerváltó elvet, hogy elsősorban falusiak és elsősorban mezőgazdasággal foglalkozók jussanak földhöz -, s helyette a városiakat és a nyugdíjasokat tette fő tulajdonossá - igen, a Kisgazdapárt nyomására! -, ezzel lehetetlenné tette, hogy a magyar birtokrendszer belátható időn belül stabil legyen. Ez egy másik kérdés miatt is nagyon fontos:
Glattfelder Béla határozottan mondta, hogy a közös piaci készülődésünk egyik fontos kérdése az, hogy a saját támogatási technikáinkat, a mezőgazdasági termelők biztonságát szolgáló technikáinkat úgy alakítsuk, hogy azok illeszkedni tudjanak az ott szokásos rendbe, ilyen értelemben például kompenzációs forrásokhoz, jövedelem jellegű támogatásokhoz hozzá tudjunk jutni onnan is. Ennek azonban az a logikai alapja, hogy történettel rendelkező birtokok vannak, világos, egyértelmű tulajdonossal, és meg lehet tudni, hogy ha a politika változik, ha a gazdaságpolitikai védettség csökken, akkor kik kerülnek veszélybe, kiknek van szükségük kompenzációs támogatásra. Ennek a logikája éppen az, hogy: mit fektettél be korábban, hogy gazdálkodtál korábban, ehhez képest az új viszonyok milyen változások elviselésére késztetnek, s akkor megalkuszunk, hogy milyen kárpótlást kapsz a viszonyok változása miatt. De ha nincs a birtoknak története, ha nincs világos tulajdonosa, illetve az állandóan mozog, akkor ki az ördöggel lehet ezeket az alkukat lefolytatni? Egyszerűen éppen a legfontosabb közös piaci agrártámogatási technikának nincs lehetősége Magyarországon!
S még egyet látnunk kell: mondtam, hogy a földtulajdont szabályozó törvények fütyültek az agráriusi szempontokra. Nemcsak arra a szociális szempontra, hogy falusiak és mezőgazdaságiak jussanak elsősorban földtulajdonhoz, hanem arra az egyszerű szakmai szempontra is, hogy összefüggőek legyenek lehetőleg a tulajdonok; arra, hogy az öntözőtelepek, istállók, tanyák és a földek összekapcsolt egységet alkothassanak.
Tehát mind a két szempontból mezőgazdaság-ellenesek voltak a törvények, s ez a mezőgazdaság-ellenes szemlélet továbbment még a '93-ban beterjesztett törvényre is - tehát legyünk pontosak! A '93-ban beterjesztett földtörvényben még nem, az követett egy korai ultraliberális logikát - éppen a '90-91-es kormánypárti álláspontokat -, de egy ötletbetörés '94 februárjára kikészítette ezt a törvényjavaslatot, és kifejezetten megtiltotta, hogy a föld felén gazdálkodó társaságok és szövetkezetek stabilizálhassák a birtokaikat. Ezzel nemcsak az a helyzet állt elő, hogy nemcsak nagy rázás - hogy kirántották a terítőt az agrárfelépítmény alól, mondván, hogy: na, akkor mit csináltok, miután az ki van rántva - tette zavarossá a birtokviszonyokat, mert ez talán a forradalmi változás és a rendszerváltozás természetes következménye, hanem jogilag megtiltották, hogy az újjárendeződő viszonyok stabilizálódni tudjanak.
(12.50)
És nagyon fontos látnunk, hogy nemcsak a szövetkezetek vagy a szövetkezeti modellt követő társaságok stabilizálódását tiltotta meg ez a törvény, hanem az amerikaias farmfejlődést választó fejlődést is megtiltotta ez a törvény; egyáltalán a földdel rendelkező ingatlan tulajdoni egységét tiltja meg ez a földtörvény.
Kérem szépen, teljesen komikus azt mondani egyik szájunkkal, hogy miért nem folytat egy konkrét alkut a birtokosokkal és gazdálkodókkal az állam, miért nem úgy alakítja törvényeit, hogy azt megtehesse, másik oldalt meg azt mondom, hogy a konkrét birtokosok és gazdálkodók felét én nem tekintem partnernek, azt akarom, hogy azok olvadjanak el tovább, menjenek a semmibe.
Most ugyanis el kell döntenünk, hogy forradalmat akar valaki vagy konszolidációt. Most mivel ezt ma nem lehet objektíve eldönteni, hogy forradalom vagy konszolidáció felé törjünk, egyszerűen azért, mert nem tudjuk világosan, hogy merrefelé megy az emberek játéka, azt hiszem, mi csak annyit tehetünk, hogy igyekszünk segíteni a stabilizálódást, és olyan törvényt alkotunk, amelyik a kormánynak lehetővé teszi, hogy mindig a konkrétumhoz igazodva avatkozzék be; a parlamentnek meg lehetővé teszi, hogy az eddigiekkel ellentétben nyomon tudja követni, hogy mit csinál a kormány.
Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)
