DR. NAGY FRIGYES

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY FRIGYES
DR. NAGY FRIGYES földművelésügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar agrárgazdaság átalakítása és fejlesztése elérkezett immár ahhoz a mérföldkőhöz, amelyet a magyar agrártörvény megalkotása jelent. A nemzetközi gyakorlatra kitekintve minden fejlett ország rendelkezik egy olyan törvénnyel, amely alapjaiban szabályozza a mezőgazdasági termelők és az állam gazdálkodási viszonyát. Erre azért van szükség, mert az agrártermelés, benne a mezőgazdasági termelés egy sajátos gazdasági ága a nemzetgazdaságnak. Nagyfokú a természeti kitettsége, hosszú termelési ciklusú biológiai anyagokat használ a termékek előállításához. Olyan gazdasági környezetben is folytatódik, ahol a piaci és a közlekedési infrastruktúra fejletlen.
Megállapítható az is, hogy számos mezőgazdasági termék nemzetközi kereskedelme globalizálódott. A piac keresleti és kínálati viszonyai, értve ez alatt a többlettermést, illetve az átmeneti hiányokat, ezideig még kiszámíthatatlan éghajlati változásoktól is függnek. A termőföldnek mint sajátos termelési eszköznek korlátozott a mennyisége.
A vidéki, a falusi életforma megőrzése és lehetőség szerint való modernizálása a mezőgazdasági termelést végzők számára törvényi garanciákat igényel. Közismert, hogy az Acquit Communautaire, azaz az Európai Unió közös jogszabályainak rendszere, jelentős részben az agrárpolitika kötelező érvényű szabályozását tartalmazza az agrártermelők, a kormányok és a brüsszeli bizottság kötelezettségeit és jogait illetően. Ez többek között kimondja, hogy szabályozás szempontjából a mezőgazdaság speciális terület. Ez az alapja a különböző piacszabályozási és támogatási intézkedéseknek.
Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar agrárátalakulás befejezése, az agrártermelők jogos igényeinek figyelembevétele és nem utolsósorban az európai uniós csatlakozási előkészületek megkívánják a magyar agrárgazdaságról szóló törvény megalkotását. A jelenlegi gazdasági környezetben az amerikai hasonló törvényhez, a Farm Billhez hasonló átfogó szabályozás megalkotásának nincsenek meg a feltételei, ezért a kormány által benyújtott tervezet a német agrártörvény keretszabályozási jellegét veszi át.
A benyújtott törvényjavaslat fontos állomás az agrártámogatásra vonatkozó egységes jogi szabályozási rendszer kialakításában. A téma ismerői talán még emlékeznek arra, hogy néhány évvel ezelőtt eltérő időpontban és eltérő jogi szinten megalkotott jogszabályok jelentek meg az egyes támogatási célokról, illetve feltételekről, amely konstrukció szinte eleve kizárta az összhang megteremtésének a lehetőségét is. Mára, részben e törvényjavaslat benyújtásával, már elérkeztünk oda, hogy az agrárpolitikai célok megvalósulását stabil és áttekinthető jogi szabályozási rendszer segíti.
Mezőgazdasági alapanyagok különböző hosszúságú termelési ciklusai - például ültetvények esetében 30-50 év, egyes állatfajok esetében 5-10 év, de például a búza előállítása is körülbelül 10 hónapot igényel -, csak akkor engednek meg ésszerű vállalkozásindítást, illetve -fejlesztést, ha erre közép- és hosszú távú jogi és intézményi keretek biztosítékokat szolgáltatnak.
Meg kell azt is jegyezni, hogy a törvény EU-konform, hiszen az Unió tagállamai rendelkeznek nemzetközi agrártörvényekkel.
Az agrárpolitika egyik alapja a mezőgazdasági jövedelempolitika és annak intézményi eszközrendszere. Adottságaink és nemzetgazdasági érdekeink egyaránt azt indokolják, hogy hosszú távú garanciákkal teremtsünk stabilitást, megbízhatóságot az agrárágazatban. Alapvető fontosságú, hogy jó minőségű termelési alapjaink és hagyományos mezőgazdasági kultúránk adottságai minél jobb hatásfokkal hasznosuljanak.
Tisztelt Országgyűlés! Az agrártermelés szükségességét, fontosságát, a vidék lakosságmegtartó képességének növelését, a táj arculatának megőrzését, környezetünk megóvását illetően az agrárágazat szerepe, helye vitathatatlan. Így minden érdekelt egyetért abban, hogy az agrárgazdaság fejlesztése nemzeti érdekünk. A megbízhatóság, a kiszámíthatóság, a stabilitás törvényi alapokra helyezett garanciákkal, szabályokkal, intézmények létrehozásával érhető el.
Az agrártörvény átfogóan fogalmazza meg az agrárágazat fejlesztési kereteit, igényét a konjunkturális lehetőségek kihasználására és a fejlesztéshez szükséges eszközök, források biztosítására.
A törvény ebből következően a következő elemekre épít: a mezőgazdasági jövedelemszerzés esélyeinek javítása, hosszú távra szóló garanciarendszer nyújtása, tartós keretek kijelölése, a fejlesztés elveinek és eszközeinek megnevezése, az ágazat foglalkoztatásban játszott szerepének, a vidék lakosságmegtartó képességének erősítésében vállalt szerepe, a mezőgazdasági termelők életkörülményeinek alakításában való szerepvállalás, a nemzetgazdaság egyensúlyi helyzetének javításában játszott szerep.
Az agrártörvény rögzíti, hogy az agrárgazdaság a nemzetgazdaság kiemelten fejlesztendő területe. Ahhoz, hogy a szükséges mértékben fejlődjön és versenyképességét kül-, illetve belpiacon egyaránt javítsa, támogatásokra van szüksége.
Rögzíti továbbá a kialakult változatos üzemi viszonyok fennmaradásának szükségességét, az új agrárvállalkozások, a fiatal gazdák megkülönböztetett támogatásának fontosságát, a termőföld jobb hasznosítását elősegítő birtokviszonyok szabályozási eszközökkel történő kialakításának szükségességét, a fejlesztési célok megvalósításához nélkülözhetetlen központi forrás arányosított mértékét.
A törvény kitér az Európai Unióhoz való csatlakozás kérdésére, a mezőgazdasági információrendszer fejlesztésére, a felkészülés során prioritásként kezelendő irányítási területekre, támogatási elvekre. Annak igényét is felveti, hogy az agrárgazdasággal és vidékfejlesztéssel foglalkozó kormányzati szervek tevékenységét össze kell hangolni.
A törvény ezen túlmenően kötelezettséget is ró az Országgyűlésre és a kormányzatra. Kiemelten felhatalmazza ugyanis az Országgyűlést, hogy az agrárpolitika megvalósulásának nyomon követéséről gondoskodjon. Ennek legfontosabb eszköze az agrárgazdaság helyzetéről készítendő mezőgazdasági jelentés, melyben be kell mutatni a gazdálkodás piaci és pénzügyi körülményeinek alakulását, elemezni kell a termelők jövedelemhelyzetét és el kell számolni a költségvetési támogatások felhasználásáról.
Ennek alapján a kormány és a parlament kötelessége - amennyiben indokolt - külön intézkedéseket és jogszabályokat elfogadni arról, hogy a versenyképes, az uniós csatlakozásnak megfelelő mezőgazdasági termelők jövedelemhelyzete stabilizálódjon, javuljon, képesek legyenek tevékenységük fejlesztésére.
(11.20)
Ily módon teremthető meg annak a jogi kerete, hogy a kormány a szabályozás eszközeivel erősítse az agrárvállalkozások fejlődési esélyeit, javítsa piacra jutási lehetőségeiket, és hozzájáruljon versenyképességük fejlesztéséhez.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat benyújtását széles körű és nagyon intenzív szakmai vita és egyeztetés előzte meg. A kormány a törvényjavaslat végleges szövegének összeállításakor mindvégig arra törekedett, hogy azokat az elemeket, amelyek széles körű konszenzust tükröznek, a törvényjavaslatba beemelje.
Nagyon nagy viták voltak akörül, hogy egyáltalán törvény-e ez a törvény, melyre azt tudjuk válaszolni, hogy ha elolvassuk a német agrártörvényt, ez egy ahhoz hasonló törvény. Ha azt agrártörvénynek tekintik, akkor ezt is agrártörvénynek kell tekintenünk, de egy olyan kerettörvénynek, amely konkrét elemeket nem tartalmaz. A számokat kivettük a javaslatból, ugyanis nem kívántuk ezt a kerettörvényt konkrét adatokkal befolyásolni, ugyanakkor azonban olyan arányok kerültek benne megfogalmazásra, például az állami támogatással kapcsolatosan, amely arányok megfelelő biztonságot nyújtanak ezen a területen a gazdálkodók számára.
A törvényjavaslat parlamenti vitája során továbbra is nyitottak vagyunk minden jobbító észrevétel érdemi megtárgyalására. Erre is figyelemmel kérem az Országgyűlést, hogy vitassa meg és fogadja el az agrárgazdaságról szóló törvényjavaslatot.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem