DR. SZILI KATALIN

Teljes szövegű keresés

DR. SZILI KATALIN
DR. SZILI KATALIN környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Megköszönöm képviselő asszonynak ezt a kérdését, hiszen egyrészről osztozunk aggodalmában, ugyanis ez most fórumot biztosít számunkra arra, hogy az ország nagyközönsége valóban megismerje azt, hogy mi történt az elmúlt években. Azért mondom, hogy az elmúlt években, hiszen először 1993-ban észlelték ezt a fajta fertőzést, tömegében a tavalyi évben jelentkezett.
Egyébként vadgesztenyelevél-aknázómoly a neve annak, ami a fő okozója a vadgesztenyefák korai lombhullatásának. Ez egy 3-4 milliméteres - ahogy a képviselő asszony is mondta - lepke, melynek lárvája a vadgesztenyelevél epidermisze alatt él, levélszövetéből táplálkozik. Évente három nemzedék keletkezik ebből május és augusztus között, melegigényes faj, és megjelenése nagyban annak a klímaváltozásnak is köszönhető, ami az elmúlt évek folyamatában megfigyelhető.
(16.10)
Mondhatni, hogy védekezése szakmailag megoldott, hiszen környezetbarát rovarölőszerek, így kitinszintézis-gátlók, szintetikus piretroidok használhatók. A fák tulajdonosainak, kezelőinek kellene a védekezést ezekkel elvégezni. Egyébként több kezelésre lenne szükség abban az időszakban, amikor ez jelentkezik. Szakmai szempontból társtárcánk, a földművelésügyi tárca kész arra, hogy felvilágosítást adjon és segítséget nyújtson ez ügyben azoknak, akik ez iránt érdeklődnek.
Megjegyzem, hogy idővel a nem vegyszeres, tehát természetes védekezés is meg fog oldódni, hiszen egy teljesen új károsításról van szó, és a természetes ellenfelek ezt követően fognak megjelenni. De addig is a fák lombján megtelepedett aknázómoly utolsó nemzedékéből származó lárvák - hiszen azok követhetik az ez évieket - megfelelő összegyűjtésével és ártalmatlanításával már most segíthetünk.
Köszönöm a kérdést. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem