DR. LOTZ KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. LOTZ KÁROLY
DR. LOTZ KÁROLY közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! A kérdés rendkívül aktuális, ugyanis már valóban most kell gondolni arra, hogy az M7-es felújításakor megkülönböztetett figyelmet kapjanak a környezetvédelmi szempontok.
A kormány ez év májusában fogadta el azt a 10 éves autópálya-fejlesztési programot, amely a páneurópai közlekedési konferencia által kijelölt európai közlekedési folyosók hazai szakaszainak a megvalósítását tűzi ki célul. Ennek a programnak jövőre induló, fontos eleme az M7-es meglévő szakaszának felújítása.
Az állami pénzeszközökből finanszírozható beruházás előkészítése természetesen már megkezdődött. A technológiai tervezés alapkérdése a garantáltan kifogástalan és időtálló minőség mellett éppen az, hogy a felújítási munkálatok építési hulladékot ne, illetve lehetőleg minél kevesebb termeljenek. Ezt szem előtt tartva kívánjuk feltárni azokat a technológiai változatokat, amelyek a közlekedési, gazdasági és környezetvédelmi érdekeket egyaránt figyelembe veszik. Így kerülhető el, hogy a technológiai választék csupán a vállalkozói csoportok érdekei szempontjából minősüljön kedvezőnek. Jelenleg az előkészítés fázisánál tartunk; a vállalkozói versenyfelhívást még nem tettük közzé.
A műszaki és technológiai alternatívák bővebb ismertetésére itt és most természetesen nem vállalkozhatom, de ígérhetem, hogy a versenyfelhívás alapján előnyben fogjuk részesíteni a korszerű, környezetbarát, a bontott anyagok újrafelhasználására irányuló, tehát az Európai Unió technológiai előírásainak megfelelő, kiváló minőséget garantáló és magától értetődően kedvező árfekvésű ajánlatokat. Terveink szerint a versenyfelhívás még ebben az évben megjelenik, hogy a jövő évben a munkálatok megkezdése biztosítható legyen.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem