DR. TORGYÁN JÓZSEFNÉ CSEH MÁRIA

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEFNÉ CSEH MÁRIA
DR. TORGYÁN JÓZSEFNÉ CSEH MÁRIA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt az egészségügy új törvényi szabályozásának szakmai és jogi indokaival az előterjesztésben szerepelt részletezés szerint is egyetért.
Egyetértünk azzal, hogy a jelenleg hatályos, több mint 25 éves, 1972. évi II. törvény újraszabályozása elengedhetetlen és nem halasztható, mert az elmúlt negyedszázad az egészségügyben is döntő változásokat hozott mind a biológiai ismeretek, mind az orvosilag alkalmazható technika robbanásszerű fejlődése következtében is.
Elfogadjuk, hogy a változásoknak a törvényi jogalkotás szintjén is meg kell jelenniük, és helyeseljük, hogy az előterjesztő jogalkotók az egészségügy egészére kiterjedő kódexszabályozás lehetőségét választották.
E néhány szavas bevezető is talán érzékelteti, hogy mi a törvényt össztársadalmi érdekérvényesítő és -formáló, döntően szakmai - nem politikai - anyagként értékeljük, és ennek megfelelően bíráljuk.
Bírálatunk alapja mindig az a szempont, hogy a törvénytervezet mennyiben alkalmas a magyar népesség nemzetközi összehasonlításban is riasztóan rossz általános egészségügyi állapotának megjavítására. Ilyen alapon fogalmazzuk meg a törvény I. fejezetéhez fűzött aggályainkat.
A törvény olyan időpontban kerül a parlament elé, amikor a kormánynak a társadalombiztosítási alapok hiányának kezelésére szolgáló pótköltségvetést is elő kell terjesztenie. Mi e véletlen egybeesésben kormányzati taktikai elemeket látunk, melyek a kormánypárti képviselőkre gyakorolhatnak pressziót az állami szerepvállalás financiális kereteinek meghatározásánál. Itt csak utalok arra, hogy a központi költségvetést terhelik majd az egészségügyi ellátás olyan kiemelkedő fontosságú területei, mint a mentés, vérellátás, katasztrófaelhárítás, a különösen nagy értékű diagnosztikus és terápiás eljárások, népegészségügyi ellátás, képzés, továbbképzés, állami kártalanítás és a külön törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott feladatokkal kapcsolatos költségek.
A törvényben deklarált alapelvekkel, betegjogokkal ellentétesek a közelmúlt egészségügyi intézkedései, melyek az egészségügyi nyugdíjellátásban az alapelvekkel ellentétes, kedvezőtlen, definitív állapotokat eredményeztek. Ezek közül itt kettőt emelek ki.
A törvény deklarálja az egyén jogát egészsége megőrzéséhez, illetve annak visszanyeréséhez, mellyel ellentétes a fekvőbeteg-ellátásban bekövetkezett kapacitáscsökkenés a kórházi ágyszám csökkenése következtében.
(14.10)
A nyugdíjkorhatár emelése ellentétes azzal a már közhelynek számító ténnyel, hogy a magyar lakosság születéskor várható átlagos élettartama nemzetközi összehasonlításban már szégyellnivalóan alacsony.
Elutasítjuk az egészségügyi irányítás olyan régi, kézivezérléses gyakorlatának újraalkalmazását, mint az napjainkban az egészségbiztosítási önkormányzat vezetői állásába való delegálása során történt. Az egészségbiztosítási önkormányzat elnöke így a törvény 148. §-ában részletezett nemzeti egészségügyi tanács delegált tagja lesz.
Megítélésünk szerint a betegjogokkal kapcsolatos II. fejezet túlszabályozott, és a létszámhiányokkal küszködő egészségügyi intézményekben működészavarokat idézhet elő. Ezek között szerepel például a fekvőbeteg-intézményekbe felvett betegek tájékoztatása arról, hogy elhalálozásuk esetén boncolásuk milyen esetekben mellőzhető.
E pontot nemcsak a túlszabályozottság, hanem a jó ízlés miatt is ki kellene innen hagyni és megtartani a halottakkal kapcsolatos, XII. fejezetben leírtak szerint, ahogyan az ott, az elhunyt hozzátartozóinak jogai között helyesen szerepel.
A betegjogokkal kapcsolatos, említett túlszabályozottságot amiatt is bíráljuk, mert az az egészségügyi dolgozókat - döntően az orvosokat - defenzív magatartásra ösztönzi. A defenzív szemléletű vagy arra kárhoztatott orvos pedig nemcsak szakmailag gyengül, hanem drágábban is dolgozik, mert vizsgálatokkal, leletekkel védi önmagát.
Szólni kell még itt a betegtájékoztatással kapcsolatos orvosi dokumentációról is, mely lényegében e törvényben először kifejtett új feladat az orvosok számára. A törvényjavaslat ezzel kapcsolatban dokumentációs modellkísérletre hivatkozik, melyet öt orvosszakértő egyenként tíz-tíz betegen végzett el.
Eszerint egy intézeti orvos évente 200-220 órát tölthetne el csak a betegfelvilágosítással kapcsolatos adminisztrációval. Ennyi munkaórát egy intézeti orvos teljes munkaidővel számolva átlag öt hét alatt végez el, tehát ilyen formában megvalósíthatatlan.
A betegjogokkal összefüggésben még két fogalomkörrel foglalkozunk röviden: az úgynevezett terápiás privilégium fogalomkörével és a kezelés visszautasításának jogával.
A terápiás privilégiumról: a Független Kisgazdapárt természetesen - hangsúlyozom a természetesen szót - elismeri a beteg arra való jogát, hogy a személyét, kezelését érintő minden döntésben részt vegyen, és a megalapozott döntéshez előzőleg betegségéről, annak prognózisáról, a diagnosztikus és terápiás lehetőségekről, azok várható eredményéről, kockázatáról részletes felvilágosítást kapjon.
A részletes és teljesen igaz tájékoztatás azonban nem mindig hasznos a beteg számára. Számos országban az orvos ítélőképességétől függ, hogy a betegnek okozott súlyos kár fogalmára hivatkozva az úgynevezett terápiás privilégium jogával élve ilyenkor a valós helyzetről ne a beteget, hanem annak hozzátartozóját informálja. A terápiás privilégium alapján történő eljárást a magyar jogból pár éve törölték. Véleményünk szerint ismét biztosítani kellene az orvosok számára e lehetőséget, akik megfelelő tudásuk, a beteggel kialakult kapcsolatrendszerük alapján az esetek döntő többségében meg tudják ítélni, hogy például egy gyógyíthatatlan betegséggel való kényszerű szembesülés ténye betegük állapotában milyen, adott esetben tragikus rosszabbodást eredményezhet.
A kezelés visszautasításának jogáról: a jelenleg hatályos magyar jog nem ismeri el a beteg azon önrendelkezési jogát, mely számos nyugati országban - Egyesült Államok, Franciaország, Németország, Svédország, Svájc - lehetővé teszi, hogy a cselekvőképes beteg minden kezelést visszautasítson, beleértve az életmeghosszabbító vagy életmentő kezeléseket is. Az új törvényjavaslat szerint néhány ritka eset kivételével és bizonyos feltételek teljesülése esetén a betegeket megilleti az ellátás visszautasításának joga. A törvényjavaslat így közvetve a passzív eutanáziához való jogot ismeri el, és nem vonjuk kétségbe, hogy a jogalkotót e szándékában európai jogharmonizációs törekvése vezérli.
Véleményünk szerint ilyen formában a törvényjavaslat mégis módosításra szorul. Magyarországon az érvényes jogszabályok szerint az orvosnak a gyógyíthatatlannak tartott beteget is a legnagyobb gondossággal kell kezelnie, és bár az érvényes jogszabályok nem használják az "eutanázia" kifejezést, fentiek szerint a magyar jog sem az aktív, sem a passzív eutanáziát nem engedi meg.
A betegjogok érvényesítésében a törvény a betegjogi képviselő jogintézményét vezeti be, mintegy két év türelmi, tapasztalatszerzési idő után. Tudomásunk szerint jelenleg hat kórházban dolgozik kísérleti jelleggel betegjogi képviselő, s konkrét ügyekben eljárva segít a betegeknek panaszaik kivizsgálásában, jogi eljárások megszervezésében.
A Független Kisgazdapártnak nincs sem elvi kifogása, sem ellenérzése a - főleg az Egyesült Államokból származó tapasztalatokra épült - betegjogi képviseleti rendszerrel szemben. Ugyanakkor hasznosnak tartanánk, ha e két évi türelmi idő alatt más kórházakban hasonló modellkísérletekre kerülne sor az Ausztriában, Észak-Európában már több mint két évtizede működő kórházi ombudsmani rendszer alkalmazásával, és döntés csak az összehasonlított tapasztalatok alapján történne. Javaslatunkat azzal indokoljuk, hogy osztrák kórházi információk szerint a nem konkrét ügyekben eljáró ombudsmanrendszer kevesebb kórházi konfliktushelyzetet okoz, mint a szélesebb jogkörökkel felruházott, a kórházi dolgozókkal gyakrabban konfrontálódó betegjogi képviselői intézmény.
Bevezetőmben kiemeltem kritikai észrevételeinket, az egészségügyi ellátások és szolgáltatások rendszerével kapcsolatban, melyek a törvényjavaslat IV-V. fejezeteit érintik. E két fejezetben - és talán a XII.-ben, mely a szerv- és szövetátültetésekkel foglalkozik - látható legjobban az az ellentmondás, mely az orvosilag már és még lehetséges és a pénzügyileg finanszírozható ellátások között feszül, és mely ellentmondás közismerten annál nagyobb, minél kevesebb az egészségügy részesedése a GDP-ből.
Jobban érthetővé teszi ezt a Pénzügyminisztériumból 1997. évre egy főre becsült egészségügyi kiadási összeg, mely éves dollár-középárfolyamon számolva év végére 295 dollár lesz, ami az európai OECD-tagállamok huszonöt évvel ezelőtti egy főre jutó egészségügyi kiadásának felel meg. Tovább fokozza a torz viszonyokat, hogy a 2002-ig tervezett egészségügyi finanszírozás GDP-hez való viszonyításánál a felújítás, felhalmozás és beruházás értékeit veszi figyelembe, és nem számol az egészségügyi kiadások amortizációs viszonyaival. További bizonytalansági tényező, hogy lehet-e számolni 3-4 százalékos évi GDP-növekedéssel és az infláció lényeges csökkenésével, mert különben a reálérték, az egészségügyi ellátás szintentartása is megkérdőjelezhető.
Említettem az állami feladatvállalás közül azokat, melyek ellátási fedezetét a központi költségvetésnek kell biztosítania. Az ezekkel kapcsolatos financiális átrendezések miatt is szerencsétlen jelen törvény tárgyalása az 1997. évi tb-pótköltségvetés és a '98. évi költségvetési vita árnyékában.
(14.20)
Egy közelmúltban az egészségügyi törvénytervezetről tartott, parlamenti pártok szakértőivel folytatott vitában nemcsak az ellenzéki pártok részéről fogalmazódott meg, hogy e vitában várhatóan a mindig erőfölényben lévő pénzügyi lobby akarata érvényesül majd. A magunk részéről ehhez annyit teszek hozzá: nem szükségszerű, hogy az egészségügy a szakma financiális érdekeit - az elmúlt évtizedekhez hasonlóan - a jövőben sem tudja megjeleníteni; mindezt akkor, amikor az alacsony születési arány, a magas halandóság, a folyamatos népességcsökkenés már érezteti hatását az ország gazdasági teljesítőképességében is.
A fentiek nélkül jelenleg nincs értelme mélyebben tárgyalni és részletezni az e fejezetek egyébként jó szakmai alapon megírt, és félénken az európai egészségügyi szolgáltatások minőségi rendszerére építő minőség-ellenőrzési és fejlesztési rendszerét, s az ezekkel összefüggő megfelelőség tanúsítását.
A pszichiátriai betegek gyógykezelése és gondozása - a törvény X. fejezete - egy, a polgári perrendtartásról szóló, 45 éves törvény idejétmúlt rendelkezésének szabályozásával, joghézagpótló feladatot teljesít.
Kifogásoljuk viszont a javaslat 197. §-ának rendelkezését, mely a veszélyeztető állapotú betegek egy részének lehetőséget ad arra, hogy intézeti elhelyezésük ne sürgősségi beszállítással történjék. A bíróság a törvényjavaslat szerint a pszichiátriai gondozóintézet orvosának (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) kezdeményezésére eljárva, az értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül határoz a kötelező intézeti gyógykezelés elrendeléséről. Tapasztalatok szerint a bíróság (Az elnök ismét jelzi az időkeret lejártát.) a legritkább esetben bírálja felül a szakmai orvosokat.
Befejezésül: ismételten szeretném kiemelni, hogy a Független Kisgazdapárt az egészségügyi törvényjavaslatot kifejezetten szakmai és nem politikai szempontok alapján értékelte. Köszönöm a türelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem