DR. ISÉPY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Ebben a csendes alkonyati órában én megkísérlem a lehetetlent, igyekszem elkerülni az unalmas bőbeszédűséget, és szeretném felkelteni a figyelmet. De óvatosságból előre kell jelezni, hogy az éles pengeváltások harcmezeje után egy csendes, békés tisztásra érkeztünk, és egy száraznak tűnő szakmai vitában kell ütköztetnünk az érveket. A cégnyilvántartás kétségtelenül nem dobogtatja meg a szíveket, nem borzolja fel az indulatokat, de azért lehetőleg vegyük tudomásul, hogy egy jelentős és fontos törvényjavaslat sorsáról kell döntenünk, és jó lenne, ha alaposan körbejárnánk a problémákat, hiszen valójában erre is szól a képviselői megbízatásunk.
Töredelmesen bevallom, hogy az utóbbi időben a törvényjavaslatok olvasását mindig az általános indokolásnál szoktam kezdeni, mert ez a bővített preambulum fogalmazza meg valójában a törvényalkotó célját, szándékait és foglalja össze a törvényjavaslat lényeges rendelkezéseit. Őszintén rögzíteni kell, hogy nem minősíthető túlértékelésnek az általános indokolásnak az a bevezető mondata, hogy "kiemelkedő jelentősége van a cégjogi rendelkezéseknek a gazdálkodó szervezetekre vonatkozó anyagi jogi rendelkezések hatályosulása és gyakorlati alkalmazása szempontjából". Valóságos tényt fogalmaz meg az a mondat is, hogy "a törvényjavaslat eleget tesz annak a követelménynek, hogy a cégnyilvántartás biztosítsa a piaci szereplők közhiteles adatokkal történő tájékoztatását". Azt már kicsit meg lehetne kérdőjelezni, hogy a cégbíróságok tevékenysége a jövőben gyorsabb és racionálisabb legyen, hogy önmagában jogi eszközökkel ez biztosítható-e vagy nem.
Igaz az is, hogy széleskörűen érvényesülnek az európai harmonizációs szempontok, és különösen az Európai Közösségnek az 1. számú irányelve. Az kétségtelen, hogy a legemelkedettebb az elvárásokat megfogalmazó (2) és (3) bekezdés - az, hogy a gazdasági élet valamennyi szereplőjének a cégeljárás egyszerűsítése, gyorsítása, a cégadatok naprakész nyilvántartása iránti jogos elvárását kívánja kielégíteni a törvényjavaslat.
Ha most egy kicsit megpróbáljuk leltározni, hogy erre miért is volt szükség a korábban érvényben volt tvr.-rel szemben, azon kívül, hogy egy törvényben foglalja össze a cégnyilvántartásról és a cégnyilvánosságról szóló rendelkezéseket, és mi az újszerű a régivel szemben, a teljesség igénye nélkül csak néhány pontban.
Amire már többen is kitértek: az ex nunc hatályút konstitutív hatályúvá teszi, mégsem szolgáltatja ki a gazdasági élet szereplőit egy hatósági önkénynek, hiszen ott van a 30-60, illetve a 39-69 nap, amikor a mulasztás miatt automatikussá válik a bejegyzés.
Felhívnám a figyelmet arra, amiről még kevesen szóltak: hogy pontos fogalmi meghatározásokat ad ez a törvényjavaslat. Pontos fogalmi meghatározását adja a közhiteles cégnyilvántartásnak, elhatárolja a cégmásolat, a cégkivonat, a cégbizonyítvány fogalmát, és a hiteles másolat kérésének lehetőségét is kiterjeszti egyéb cégiratokra a korábbi tvr.-rel ellentétben.
A korábbi tvr.-ben is szerepelt az Igazságügyi Minisztérium szervezeti egységeként működő Cégnyilvántartási és Információs Szolgálat, de ez a törvény pontosan meghatározza a feladatkörét.
Ugyancsak szerepelt már a korábbi törvényben a Cégközlöny, de ez a törvény szintén pontokba foglalja, felsorolja a feladatot, és meghatározza, pontosítja a Cégközlönynek mint intézménynek a tartalmát és az indoklás külön kitér a Cégközlöny jelentőségére, mert attól az időponttól kezdődően lehet hivatkozni adatokra, tehát az adat harmadik személy vonatkozásában lényegében attól kezdődően tekinthető hatályosnak, amikor az adat a Cégközlönyben közzétételre került, a Cégközlöny ugyanis mindenki számára hozzáférhető és elérhető.
Talán apróságnak tűnik, de például betéti társaság esetén a cégjegyzéknek tartalmaznia kell a társaság kültagjainak nevét, lakóhelyét és betétjük együttes összegét.
Vagy például jelentéktelennek látszik, hogy természetes személy esetén például az anyja leánykori nevét is fel kell tüntetni, és most már a száz Nagy József között különbséget lehet tenni, az anyja neve is ott szerepel a cégjegyzékben.
Vagy például részvénytársaság esetében a részvényfajtáknak és a részvényosztályoknak kötelező a meghatározása.
Lényeges például az is, hogy a cégnévnél a vezérszón kívül csak magyar szavak szerepelhetnek. Tehát lehet Prométheusz, de a többiben már magyar névnek kell szerepelnie a vezérszón kívül.
Vagy milyen jelentősége van annak, hogy külföldi személy cégjegyzékbe történő bejegyzése esetén a magyarországi kézbesítési megbízottnak a nevét és lakcímét kell tartalmaznia a cégjegyzéknek? Képzeljék el, hogy mennyi bonyodalom volt ebből, hogy külföldi cégnél nem lehetett tudni, hogy kézbesítsenek. Most kötelező bejegyezni a magyarországi kézbesítési megbízott nevét és lakcímét.
Már többen beszéltek az egyablakos megoldásról, ami leegyszerűsíti az eljárást, a cégbíróság szerzi be az adószámot, a tb-folyószámot, a statisztikai számot. Tehát hivatalból szerzi be, megspórolva ezzel a korábbi utánajárásokat.
Könnyíti az eljárást - ez elég sok vitát keltett -, hogy bírósági ügyintéző is hozhat határozatot az apróbb jelentőségű ügyekben.
Kiemelném még végül az adatvédelmi szempontok érvényesítését és a kamarák - bár nem teljes körű - bevonását, mert hiszen azon lehet vitatkozni, hogy milyen feladatokat lehetett volna még a kamarára átruházni.
Mindig lehet vitatkozni azon, hogy bűn-e vagy erény az aprólékosság. Nyilván egyesek sokallják például az átalakulás, az összeolvadás és a beolvadás bejegyzésének vagy a törvényességi felügyeletnek a részletes szabályozását. Mégis, ha már szavazni kellene, akkor inkább erénynek tartanám a törvényjavaslat aprólékosságát, hiszen a közhiteles és nyilvános cégnyilvántartás és a cégeljárás működési kereteinek gondos kiépítése az áttekinthetőséget és az egyértelműséget, a félreértések elkerülését, összességében tehát a jogbiztonságot szolgálja.
Nem lehet megkerülni, hogy egy törvényjavaslat vitájában ne térjünk ki a törvény végrehajtásának személyi és tárgyi feltételeire. A törvényjavaslattal kapcsolatban személyi vonatkozásban Szigethy István képviselőtársam már nevesítette a törvény atyjaként kezelt Sárközy Tamás professzor urat, de azért ha már egy kétsoros vers alá a költő odaírhatja a nevét, és halhatatlan lesz, azért ne feledkezzünk meg arról - az előterjesztőnek erre nincs lehetősége, de legalább az országgyűlési jegyzőkönyv örökítse meg -, hogy az Igazságügyi Minisztériumból a Gadó Gábor helyettes államtitkár által vezetett csapat hozzájárult ahhoz, hogy ez egy ilyen összefüggő és a problémákra választ adó törvényjavaslattá vált.
Essék szó a törvény végrehajtásánál a cégbírákról is, akiket a jogkereső közönség egy kicsit igazságtalanul vádol a hátralékkal! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Cégbírák Országos Egyesülete egy alkalommal meggondolatlanul megválasztott örökös tiszteletbeli elnökségi tagnak, aminek az a következménye, hogy évenként részt vehetek a cégbírák konferenciáján, és higgyék el, testközeli tapasztalat alapján állíthatom, hogy a Gál Judit cégbíró által vezetett és a Szigethy István által már nevesített, Zumbók Ferenc által vezetett cégbírói csapat a hivatás iránt mélységesen elkötelezett és szakmailag kiválóan képzett társaság. Egyet nem tudtak tényleg megcsinálni, bárhogy is igyekeztek: a nap 24 órájából nem tudtak 28-at csinálni, de még 26-ot sem.
(18.10)
Tehát nyilván a cégek szaporodása révén elszaporodott a hátralék is, amelynek a ledolgozása tekintetében azonban már komoly eredmények mutatkoznak.
A személyi feltétel minősége tehát adott, azonban a tárgyi feltételeken kellene és lehetne is javítani. Tudom, hogy könnyű dolog mindig a pénzt emlegetni, ugyanakkor nehéz elvárni - és egyedül a cégbíráktól -, hogy ingyenes túlmunkát végezzenek. Tehát erre is gondolni kellene, amikor a hátralékról beszélünk.
Engedjék meg, hogy befejezésül elmondjam: tudom, hogy szerénytelenségnek hatna most az az állítás, hogy sikerült az érdeklődést felkelteni egy keményen szakmai törvényjavaslat iránt, viszont foglalkozási ártalomként remélem, hogy legalább megkíséreltem felhívni a figyelmet a jogalkotás néhány apró műhelytitkára.
Lássuk be, hogy a jogalkotó számára a gazdasági élet mindig egy dzsungel a napot eltakaró lombkoronákkal, a földön burjánzó indákkal. Egy ilyen dzsungelbe csak egy jó bozótvágó késsel lehet behatolni. Tekintsék úgy a cégeljárásról szóló törvényt, hogy ez egy bozótvágó kés, amellyel a gazdasági társaságoknak ebbe a zűrös életébe a jogalkotó most be akar hatolni, áttekinthető rendet és jogbiztonságot akar teremteni. A feladatunk az, hogy általunk is elfogadásra javasolt törvényjavaslattal ezt a bozótvágó kést közösen élesítsük ki.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem