DR. VILÁGOSI GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. VILÁGOSI GÁBOR
DR. VILÁGOSI GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nem tudom, hogy az OVB-vel kapcsolatban ki mikor nyilatkozott fölényesen. (Dr. Dobos Krisztina: Kuncze Gábor.) Tudom, hogy egyszer nyilatkoztam; nem hiszem, hogy azt fölényesnek lehetne értékelni.
Én viszont most szeretnék néhány szóban reagálni az ön nyugodt hangvételű felszólalására. (Dr. Dobos Krisztina: Nyugodtabb volt, mint ti. - Derültség a kormánypártok padsoraiban.)
Először is: nem ez a parlament választotta meg a helyettes államtitkár urat még annak idején titkárnak, hanem még az a parlament, amelyben önök voltak túlsúlyban. (Dr. Pusztai Erzsébet: A parlament nem választott titkárt. Nem szokása.) Abban teljes mértékben egyetértünk, hogy köztiszteletben áll, és semmiféle aggály nem merülhet fel személyével kapcsolatban.
Abban a nyilatkozatban elmondtam, hogy az összeférhetetlenség a tagok esetében áll fenn, és mivel a törvény megkülönböztet tagot és titkárt, ebből jogértelmezéssel arra lehet következtetni, hogy talán mint titkárra, ez nem áll fenn. De hangsúlyozni szeretném: nem három, nem négy, hanem már közel tíz éve, hogy betölti ezt a posztot.
Másodsorban: azért valóban ne csúsztassunk! Senki nem vonja kétségbe, hogy megvan a 200 ezer érvényes aláírás. De azért, képviselő úr, 280 ezerből több mint 80 ezer nem volt érvényes. Azért ezen el lehet gondolkozni. (Dr. Boross Péter: Mi ez? Ejnye, ejnye! - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Csaltatok!) És az, hogy tisztviselők, köztisztviselők nézték meg, hogy érvényes-e - természetes! Az is biztos, hogy törvényi előírásként ott van a személyazonosító jel használata, és bizonyára többségében az volt, hogy ez hiányzott. De azért volt néhány száz halott - ha jól tudom -, ezresével volt kiskorú és a többi. (Dr. Boross Péter: Mindig van!) Ha két-három darab van ilyen, akkor azt mondja az ember, hogy jó, de több mint 80 ezer volt, ami érvénytelen volt!
Egy aláírásgyűjtésnek meg kell felelnie a törvényi előírásoknak, és ezeknek nem felelt meg az önök által kezdeményezett aláírásgyűjtés annak idején. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Főleg, ha ilyen profik csinálják.) Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem