DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én nem kívánok és nem is mernék versenyre kelni azzal a retorikai remekművel, amit Torgyán képviselőtársunk előadott, csak néhány tényre szeretném felhívni a figyelmet.
(16.50)
Az első, hogy nem sértett itt senki alkotmányt. Az Alkotmánybíróság döntésében nincs szó alkotmánysértésről, az Alkotmánybíróság értelmezte az alkotmányt. Ebből az is következik, hogy ameddig az Alkotmánybíróság ezt nem tette meg, addig ez az alkotmányból automatikusan nem volt kiolvasható, következésképpen mindaz, amiről beszélünk, október 13-a óta létezik, mióta az Alkotmánybíróság a maga döntését közzétette. (Dr. Pusztai Erzsébet: Alkotmány korábban is volt!)
Másodszor szeretném felhívni Torgyán képviselő úr figyelmét, hogy bár nagyon kedves tőle, hogy aggódik, érvényes lesz-e a népszavazás - én attól tartok, inkább azért aggódik, hogy a külön kiírt, földről szóló népszavazás érvényes lesz-e -, a népszavazás érvényességének nem feltétele az állampolgárok többségének részvétele. 25 százalék egybehangzó válasza is elegendő az érvényességhez bár szeretném felhívni a figyelmet: természetesen azt szeretnők, ha jóval több mint 50 százalék megjelennék az urnáknál.
Harmadszor: senki nem vonta kétségbe azt, hogy a magyar nép tud magyarul, ezt mindenki tudja azt vontuk kétségbe, hogy a tisztelt nemzeti ellenzék tud-e magyarul, amelynek meghaladja a képességét egy mondaton belül az alany és az állítmány egyeztetése. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Ez az! - Szórványos derültség és taps a kormánypártok soraiban.)
Negyedszer: azt a kijelentését, miszerint a Független Kisgazdapárt támogatja a NATO-tagságot, csak örömmel lehet üdvözölni - örömmel üdvözölnénk azt is, ha erről értesítenék a Független Kisgazdapárt által delegált parlamenti alelnököt, Maczó Ágnes asszonyt (Közbeszólások.), aki Corvin közi beszédében nem egészen ezzel összhangban lévő kijelentéseket tett.
Végezetül szeretném felkérni Torgyán képviselő urat, hogy ha ennyire világos és egyértelmű a szavazólapra általuk feltenni kért kérdés, akkor szíveskedjék Hack Péter képviselő úrnak válaszolni: ezek után, ha a nép erre a kérdésre történetesen igent válaszolna (Az elnök a csengő megkocogtatásával figyelmeztet az idő leteltére.), azokban a szervezetekben, amelyek már rendelkeznek földtulajdonnal, szerezhet-e külföldi tagságot.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem