DEMETER ERVIN

Teljes szövegű keresés

DEMETER ERVIN
DEMETER ERVIN (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Október 8-án az Országgyűlés döntött népszavazás elrendeléséről két kérdéskörben, a NATO és a föld kérdéséről. A NATO-kérdésben egyetértés van, a vita ezt nyilván nem érinti. A nézeteltérés a föld kérdésében van, hisz a kormány egy népi kezdeményezést megelőzni próbált a saját kérdésével.
A záró vitában akkor - mint már többször elhangzott - az ellenzéki képviselők több alternatívát ajánlottak a kormányzó pártoknak... (Vancsik Zoltán: Nem figyeltél az Erzsikére!) a záró vitában az ellenzéki képviselők több alternatívát kínáltak a kormánynak. Az egyik ilyen volt Dávid Ibolya javaslata is, aki azt mondta, hogy ne kövessen el a kormány alkotmánysértő magatartást, ne kerüljön fel a szavazólapra az a két kérdés, amelyet a föld ügyében tesz, mert ez akkor megelőzné a népi kezdeményezést, ez egy olyan alkotmánysértő magatartás, amit célszerű elkerülni. Ebben a helyzetben utasította el a kormánypárti többség ezt a kezdeményezést és a másikat is. Tehát ebben a közegben kell azt a javaslatot vizsgálni.
A kormánykoalíció akkor - élve többségével - meghozta ezt a döntést. Az ellenzék akkor a legerősebb tiltakozási eszközt választotta, kivonult az ülésteremből. Ezt követően az Alkotmánybíróság foglalkozott az üggyel, ennek két beadvány az oka. Az egyik: MDF-es képviselők fordultak az Alkotmánybírósághoz azért, hogy a népszavazási törvény alkotmányellenességét állapítsa meg a másik pedig: szintén egy magyar demokrata fórumos képviselő fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához jogorvoslatot kérve az aláíró állampolgárok számára. Ezt követően fordult az állampolgári biztos az Alkotmánybírósághoz.
(18.50)
Az Alkotmánybíróság döntését követően tarthatatlanná vált az országgyűlési határozat, és ekkor a kormány előterjesztett egy határozati javaslatot, és kérte a Házszabálytól való eltérést, mint ahogy azt az előterjesztő államtitkár úr mondta. Ez egy új országgyűlési határozatra tett javaslatot, amely kizárólagosan egy kérdést, a NATO-kérdést tartalmazza. Ekkor az ellenzéki pártok elmondták azt a véleményüket, hogy a jelenlegi országgyűlési határozatot módosítani kell, nem egy új határozatot kell beterjeszteni, és ebben a módosításban arra kell törekedni, hogy a kormány kérdése helyére az ellenzék kérdése kerüljön. A kormány ezt követően visszavonta ezt a javaslatát, tisztelt államtitkár úr, tehát a jelenleg folyó tárgyalási javaslathoz nem kért a Házszabálytól való négyötödös eltérést a kormány. Az egy másik javaslat volt, amelyről a kormány megítélésünk szerint belátta, hogy hibás, ezért visszavonta, és a Ház elé egy más természetű javaslatot terjesztett, amely az eredetinek a módosítására irányult.
Ahhoz, hogy a tartalmi kérdésben - mert csak egyben van vita közöttünk: hogy mi legyen a módosítás tartalma - érdemben tudjunk beszélni, megítélésünk szerint három előzetes eredményre célszerű a figyelmet ráirányítani. Az egyik egy hatpárti megállapodás, amely a madridi döntést megelőző napokban történt a miniszterelnök úrral, a parlamenti pártok vezetőinek társaságában a másik egy aláírásgyűjtés megkezdése és harmadik maga az Alkotmánybíróság döntése.
Július 11-én a miniszterelnök úr kezdeményezésére a madridi döntést megelőzően a parlament politikai pártjai egy megbeszélésre jöttek össze azzal a szándékkal, hogy a döntést követően az Országgyűlés egy politikai nyilatkozatot tegyen közzé, amely üdvözli ezt a lehetőséget. S nyilván, hogy ez egységes és egyhangú legyen, előzetes egyeztetések történtek. A politikai nyilatkozattervezet részeinek megbeszélése során szóba került a népszavazás kérdése is. Ez olyan formában került a politikai nyilatkozatba, hogy az ellenzéki pártok tudomásul veszik a kormány kezdeményezését. Ekkor, ezen a tárgyaláson a Magyar Demokrata Fórum részéről jeleztük a miniszterelnök úrnak, hogy még egy népszavazási kezdeményezést válthat ki a kormány földtörvény-javaslata, s a jogszabályokból adódóan könnyen meglehet, hogy egyszerre kerül a népszavazás lebonyolításra. Ezt a két kérdést, tekintettel arra, hogy az egyik kérdésben, a NATO-ban teljes körű az egyetértés, a föld kérdésében pedig óriási és jelentős nézetkülönbségek vannak és nagyon komoly véleményeket, érzelmeket vált ki a társadalomban is, nem célszerű együttesen szavazásra tenni.
Ezért megoldási javaslatot terjesztett akkor a miniszterelnök úr elé a Magyar Demokrata Fórum, és akkor, 1997. július 11-én azt javasolta a miniszterelnök úrnak, hogy a kormány vonja vissza a földtörvényre tett módosító indítványát. Ebben a kérdésben többször elhangzik, hogy ki mikor tette. Igen, a Magyar Demokrata Fórum július 11-én tett ilyen javaslatot a kormánynak. Pontosan azért, mert lehetett látni, hogy ez egy olyan ellenállást fog kiváltani a társadalomból, hogy hamar, rövid idő alatt aláírásokat lehet gyűjteni a földtörvény beterjesztett módosítása ellen. Ekkor lehetett volna ezzel a lehetőséggel élni. A kormányfő akkor elég határozottan - még azt is megkockáztatom, hogy barátságtalanul - elhárította ezt a kezdeményezést.
Ezt követően, 1997. augusztus 20-án, illetve az azt megelőző napokban elkezdődött egy aláírásgyűjtés, és az aláírások láthatólag olyan gyorsan szaporodtak, hogy a kormány is ellenlépésre szánta el magát, és úgy határozott - több mint egy héttel később, augusztus 27-én a kormányülésen -, hogy ő maga elébe megy a kérdéseknek, és majd ő kérdez, ha erről a kérdésről már mindenféleképpen népszavazást kell tartani. Ezzel a lépésével a kormány először összevonta a két kérdést. Lehet mondani, hogy ki mikor tett javaslatot. Első alkalommal, hitelesen, olyan pozícióban, hogy közjogi súlya van, a kormány vonta össze a két kérdést.
Ezt a megoldást többen nevezték praktikusnak, taktikusnak, ravasznak - mindennek lehet nevezni. Az ellenzék részéről leginkább az a jelző hangzott el, hogy ez a megoldás alkotmánysértő. Azért alkotmánysértő, mert megakadályozza egy népi kezdeményezésnek az érvényesítését, a népszavazás intézményét lehetetlenné teszi. Tény és való, hogy a kormány ezt az alkotmánysértő lépését nem tudta végrehajtani - egyelőre legalábbis nem tudta végrehajtani - azért, mert az Alkotmánybíróság állj!-t parancsolt a kormány eme lépésének. Kizárólag csak ezért.
Önök, tisztelt Képviselőtársaim, az ellenzéki képviselők véleményére semmit sem adtak, kizárólag az Alkotmánybíróság döntése állította meg ezt ideiglenesen, mert most is még látszanak azért különböző furmintok és taktikák, amelyekkel próbálkoznak ezt a népi kezdeményezést lehetetleníteni, késleltetni, akadályozni, időt húzni, más időpontban kitűzni. (Zaj az MSZP padsoraiban.)
Az Alkotmánybíróság döntése valóban a népi kezdeményezés és a kormány kérdése közötti sorrendiséget állapított meg, a népi kezdeményezés javára. Azt mondta, hogy megelőzi, természetes módon, hiszen ezt az ellenzéki képviselők is elmondták. Azért előzi meg, mert ha nem így lenne, akkor a kormány minden esetben a neki nem tetsző népszavazási kezdeményezést meg tudná akadályozni. Ebben a kérdésben egyértelműen nyilatkozott az Alkotmánybíróság.
Mi következik ebből a helyzetből? Hiszen ez juttatott el minket oda, hogy a hatályos országgyűlési határozati javaslatot módosítani kell. Megítélésünk szerint ebből az a döntés következik, hogy a kormány földkérdését le kell cserélni azzal a kérdéssel, amelyet az állampolgárok aláírásukkal támogattak. A kormány elismerte, sőt maga is fontosnak tartotta, hogy a két kérdés egyszerre kerüljön népszavazásra. Amikor ez elkerülhető volt, nem élt ezzel a lehetőséggel.
Természetesen megkésett volt az a javaslat, hogy a földtörvény visszavonásával orvosolni lehet a kérdést akkor már, amikor több mint 200 ezer érvényes aláírás volt. Erre több képviselőtársam már utalt.
Nem fogadható el a kormánynak az az álláspontja, hogy a NATO-kérdés mellett szükség van a földről is szavazni akkor, ha ott a kormány által kezdeményezett kérdés szerepel - ez, ugye, teljesen egyértelmű -, és nem kell együtt megtartani a népszavazást akkor, ha a NATO-kérdés mellett az állampolgárok által kezdeményezett kérdés szerepel. Ez a magatartás finoman szólva sem következetes, és egyszerűen elfogadhatatlan.
Éppen ezért módosító javaslat formájában ismételten, nem először, lehetőséget kívánunk önöknek adni, hogy a népszavazás kérdésében egyszerre a NATO mellett a föld kérdéséről is legyen lehetőség népszavazást tartani, mert mindenkinek megítélésünk szerint ez a jobb és ez a helyesebb megoldás. Erre megfelelő módosító javaslatot terjesztettünk be, reménykedve abban, hogy esetleg makacsságukat feladják.
Köszönöm a tisztelt figyelmüket. (Taps az MDF padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem