DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Illő és üdvös volna, ha nem az lenne a vita alapkérdése, hogy a társadalomban mennyi a vallásos állampolgárok aránya és hányan járnak templomba, mert a történet egész másról szól. Nem kell feltétlenül vallásosnak lenni, csupán a történelmet kell alaposan ismerni annak megértéséhez, hogy az egyházak a templomfalakon kívül milyen jelentős társadalmi, kulturális, nevelési, szociális, karitatív tevékenységet folytattak, és külkapcsolataik révén milyen mértékben vonták be a magyarságot az európai kultúrkörbe.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt polgári Magyarországot, szellemi és vagyoni függetlenséget jelentő polgári életformát akar, és a kitűzött cél nem érhető el a kereszténydemokrácia alapvető értékei, a személyiség tisztelete, a felebaráti szeretet parancsán alapuló szolidaritás, a társadalmi igazságot megteremtő közjó szolgálata nélkül ugyanakkor az erkölcsi megújuláshoz elengedhetetlen az egyházak nevelői, oktatói, kulturális tevékenysége, társadalmi szerepvállalása és ehhez a szerepvállaláshoz a szerepvállalás tárgyi feltételeinek a biztosítása.
Ha valahol és valamikor elhangzik ez a szó, hogy egyházak, akkor rögtön érkezik a vészjelzés: sötét viharfelhők tornyosulnak a világnézeti semlegesség tiszta égboltján.
(13.10)
Ha egyszer több idő lenne, akkor alaposan tisztázni kellene a fogalomnak a tartalmi elemeit. Egyelőre csupán annyit, hogy az egyénektől nem, de az államtól valóban elvárható a világnézeti semlegesség: senki nem vitathatja az állam és az egyház szétválasztásának alkotmányos elvét, viszont a jogi normát jó lenne helyesen értelmezni.
Az Alkotmánybíróság hosszú határozatából csupán annyit: ez az elv nem jelenti azt, hogy a vallás és az egyház sajátosságait az államnak figyelmen kívül kell hagynia, és a vallási közösségek és az egyházak történelmüket és társadalmi szerepüket illetően általában különböznek az alkotmány alapján létrehozható társadalmi szervezetektől, egyesületektől és érdekképviseletektől.
Öt pontban foglalhatók össze, fogalmazhatók meg a szerződéssel kapcsolatban - a többi felszólalótól eltérően én csak a szerződéssel kívánok foglalkozni, mert jelenleg ez a vita tárgya - az aggályok és ellenvélemények.
Az első és a leghangosabb érv, hogy a megállapodás alkotmányellenes, mert kizárólag a Katolikus Egyházra vonatkozik, és megengedhetetlen előnyt biztosít a Katolikus Egyháznak. Ez az álláspont, azon túlmenően, hogy szándékosan és ravaszul megpróbál éket verni az erkölcsi értékek védelmében békésen és zavartalanul együttműködő egyházak és felekezetek közé, ráadásul még hamis is. Tudomásul kellene venni azt, ami már többször elhangzott itt, hogy az egyházak közül a katolikus egyház hierarchikus szervezeti felépítésű világegyház, élén a római pápával. A Szentszék, a Vatikán egyházi államként működve más államokkal - többek között Magyarországgal - diplomáciai viszonyt tart fenn. A katolikus egyháztól eltérően a többi magyar egyház és felekezet nem hierarchikus felépítésű, és ezért fogalmazott úgy a Bauer Tamás képviselőtársam által is idézett Bölcskei Gusztáv, a református egyház zsinati elnöke, hogy "nálunk ugyanis, ellentétben a katolikusokkal, az ingatlanok tulajdonjoga nem a központé, hanem a helyi gyülekezeteké. A zsinat egyetlen ingatlanról sem dönthet a presbitériumok helyett. A konkordátum ezért minden esetben a Szentszék és az egyes államok megállapodása, a katolikus egyházat érintő kérdésekben."
A felszólalásra készülve a világ- és az egyháztörténetekben igyekeztem átnézni a konkordátumokat. Harmincnál abbahagytam: ne ijedjen meg senki, nem fogom mind a harmincat ismertetni és felsorolni, csak érdekességként említem, hogy 1818-ban és 1847-ben Oroszországban, 1821-ben és 1929-ben Poroszországban, 1824-ben Hannoverben, 1827-ben Hollandiában, 1933-ban Németországban vagy 1935-ben Jugoszláviában a többségben lévő protestánsok, evangélikusok vagy ortodoxok nem szisszentek fel a katolikus egyházzal kötött konkordátum miatt, és nem emlegettek a saját jogaikat sértő diszkriminációt.
Tudomásul kellene venni, hogy a megállapodás a minden egyházra érvényes 1990. évi IV. és az 1991. évi XXXII. törvényen alapuló törvényalkotási tárgyakat fogalmaz meg elvi szinten, amelyeknek az ugyancsak minden egyházra és felekezetre érvényes végrehajtható törvényekben kell testet ölteniük, ezért szó sem lehet alkotmányellenességről. Nem kötelező konkordátumot kötni, mégis sorban kötik az államok - a diplomáciai kapcsolatok elmélyítése érdekében. És valóban igaz: nem kell a törvényekhez a Vatikánnal, az egyházi állammal szerződést kötni. Nem előfeltétele! Ez egy diplomáciai lépés, amelyik el akarja mélyíteni a történelmi szerep elismerésén alapuló megbecsülést.
A második érv a megállapodás mellékletét képező ingatlanjegyzékkel kapcsolatos, hogy ez felületes és hibás. Jó lenne, ha az érvet hangoztatók pontosan elolvasnák a megállapodás szövegét, és ismernék az 1991. évi XXXII. törvényt. Ugyanis a megállapodás II/1. cikke szerint a magyar állam tudomásul veszi a megállapodás 2. számú mellékletében felsorolt volt egyházi ingatlanok átadására vonatkozó igényt. De a megállapodás nem tulajdonjog bejegyzésére alkalmas okirat! Ezzel nem lehet szaladni a földhivatalhoz és bejegyeztetni a tulajdonjogot, hiszen a megállapodás külön rögzíti, hogy az ingatlanokat a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően kell átadni, vagyis az egyeztető bizottság az egyház igénylései alapján megvizsgálja a törvényben meghatározott feltételek fennállását, s annak alapján állítja össze majd az átadásra javasolt ingatlanok jegyzékét. Ezt a jegyzéket hagyja majd jóvá a kormány, és ez lesz a tulajdonjog-bejegyzés alapja. Tehát nyilvánvaló, hogy ebből a mellékletből egyes ingatlanok kiperegnek, és miután a jogvesztő határidő csak '98. december 31-én kezdődik, más ingatlanok bekerülhetnek. De ez nem a végleges jegyzék!
A harmadik kifogás: hogy a megállapodás súlyosan sérti az önkormányzatok érdekeit. Csak azt nem tudom, hogy hol. Az érvelők valószínűleg nem ismerik például azt az adatot, hogy a volt egyházi ingatlanok tulajdoni rendezésekor kifizetésre került összegek 70 százalékát az önkormányzatok kapták, mégpedig azért, mert az ingatlanok átadására csak a törvényben pontosan körülírt önkormányzati igények kielégítése esetén kerülhet sor, tehát messzemenően védett az önkormányzatok érdeke.
A negyedik érv, hogy az egyházi iskolák kedvezőbb helyzetbe kerülnek. Talán attól, hogy ennyi év után az állami iskolákkal azonos anyagi ellátásban normatív támogatásban részesülnek? Nem lenne jó tudomásul venni, hogy élnek ebben az országban olyan megátalkodott szülők, akiknek a negyven évi agymosás után olyan flancos igényeik vannak, hogy egyházi iskolába akarják járatni a gyerekeiket? Ezért kétszeres terhelésben részesüljenek? Mert ők ugyanúgy adófizető polgárok. Vagy miért kell ezt az érvet annyira hangoztatni? Nem tetszenek tudni, hogy 1992-93-ban 0,5 százalék volt az egyházi óvodák, 1,5 százalék az általános iskolák, és 4 százalék a középiskolák aránya a régihez viszonyítva?
Az ötödik, a legsúlyosabb érv: az örökjáradék bevezetésével az állam garanciát vállal arra, hogy bizonyos felekezeteket örökre eltart. Ha ez még igaz is lenne, akkor jó lenne beszélni arról is, hogy az úgynevezett eltartás teljesen ingyenesen történne.
Tehát meg kellene említeni, hogy annak idején hány ingatlan és milyen értékben jutott jogsértően az állam tulajdonába. A járadék azonban a valóságban csak a tulajdonrendezési törvény által érintett, tehát a funkcionalitás szerint bevont ingatlanokra vonatkozik, amelyeket a személyi vagy egyéb feltételek hiánya miatt az egyház nem tud természetben átvenni.
(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Befejezésül bocsássák meg, hogy az indulatok és érzelmek helyett igyekeztem érveket és tényeket felsorakoztatni; nyilván szerénytelenség lenne annak a feltételezése, hogy az elfogult kételkedőket sikerült meggyőznöm, mégis azt kérem, hogy minél nagyobb többséggel mondjunk igent az országgyűlési határozatra, és erősítsük meg a Vatikánnal kötött megállapodást.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
