DR. MEDGYESSY PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. MEDGYESSY PÉTER
DR. MEDGYESSY PÉTER pénzügyminiszter: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az információs rendszerek összehangolására, egyeztetésére központi adategyeztető és -továbbító országos rendszert - a továbbiakban KATOR - kívánunk létrehozni.
A nyilvántartási rendszerek informatikai összehangolása a Központi Statisztikai Hivatal feladata. A KATOR kialakítását megalapozó munkákat dr. Katona Tamás, a KSH elnöke irányítja. A KATOR koncepcionális megfogalmazása még ez év júliusában elkészült, azt a kormány július 24-én meg is vitatta, és úgy határozott, hogy a további előkészítő munkát követően - amit elsősorban az alkotmányossági szempontok érvényesítése és az informatikai szervezési kérdések kellő előkészítése indokolt - a rendszer koncepcióját kell elkészíteni. A KATOR-ról szóló kormány-előterjesztés még e hónap végén a kormány elé kerül.
Ami a három kérdését illeti, képviselő úr, röviden a következőképpen kívánok válaszolni: azt, hogy pontosan milyen adatbázisok között fog az informatikai rendszer adatot továbbítani, ezáltal kapcsolatot létesíteni az adatbázisok között, csak az említett KATOR-koncepció szakmai tartalmának kidolgozását követően lehetséges megválaszolni.
Az előkészítés során összeállított anyagok átdolgozása idején messzemenően érvényesíteni kívánjuk az alkotmányossági, adatvédelmi szempontokat. Szeretném tájékoztatni képviselő urat, hogy az adatvédelmi biztossal megállapodtunk egy e heti találkozóban, ahol ezt a kérdést és egyéb más olyan kérdéseket, melyek az adatvédelemmel és a pénzügyekkel függnek össze, tisztázni fogjuk. Úgy látom, hogy a nézetek közeledtek egymáshoz, tehát van lehetséges megoldás.
Végül: a véleményem az, hogy a KATOR nem az egységes személyazonosítás felé történő visszalépést, hanem az információs önrendelkezési jog betarthatóságát és a közigazgatási szervek közötti kommunikáció hatékonyságát egyaránt szolgáló korszerű informatikai hálózat kiépítését fogja jelenteni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem