DR. SEPSEY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Köszönöm szépen. Megmondom őszintén, jogászi lelkiismeretem is tiltakozik az ellen, ha a Magyar Köztársaság alkotmányának módosításáról folyik a vita, akkor a legszentebb alaptörvényünk esetében az országgyűlési képviselők többsége úgy gondolja, hogy ez a módosítás neki mindössze egy gombnyomást fog jelenteni ugyanúgy, mint a korábbiakban. Korábban, igen tisztelt Ház, arról folyt a vita, hogy májusban vagy áprilisban legyenek-e az országgyűlési képviselő-választások.
(21.50)
Az alkotmányba azért nem akarta ezt a kormánypárti többség betenni - mármint az áprilisit -, mert a kormánypárt egy része a májusi, az úgynevezett "virslis" szavazások mellett kívánta letenni a voksát. Úgy tűnt, hogy ez a kérdés akkor megoldódik, és egy másik törvénybe fog bekerülni az időpont. Most mégis az alkotmányba akarjuk betenni azt, hogy áprilisban vagy májusban legyenek az országgyűlési képviselő-választások. Véleményem szerint ez helytelen jogi álláspont, nem is tartalmazza azt a valódi politikai szándékot, hogy egyes alkotmánymódosításoknál igyekezzenek a pártok politikai konszenzusra jutni.
A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályát néhányszor már megcsúfolta a kormánypárti többség, amikor koherenciakiküszöbölés címén olyan módosító javaslatot szavazott meg, amelynek az égadta világon semmi köze nem volt a koherenciazavarhoz. Ezért arra kérem a tisztelt Házat, hogy miután nem koherenciazavar kiküszöböléséről van szó, hanem egy érdemi módosításról, ezt az előterjesztett két javaslatot - amiket az előterjesztő, a kormány támogat - ne szavazza meg, ne tegyenek ismét csúfot az alkotmányos berendezkedésünkön.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem