IVÁNYI TAMÁS
IVÁNYI TAMÁS
IVÁNYI TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Kedves Képviselőtársaim! Néhány dolgot szeretnék összefoglalva elmondani; lehet, hogy sok újat nem tudok mondani, hiszen egymás érveit folyamatosan megismerjük, és időnként visszatérnek az érvek és a válaszok. De mégis szükségesnek tartok leszögezni néhány olyan fontos elvet, amelynek az újbóli és újbóli fölvetésétől nem tudunk eltekinteni.
(21.30)
Sok szó esett ma itt már az egyház és az állam szétválasztásáról, és azt hiszem, hogy ennek az elvnek a fontosságáról - különösen az oktatás területén - nem kellene hosszú vitát folytatnunk. Nyilván mindannyian egyetértünk ennek az elvnek a fontosságában, és abban, hogy mind az államnak, az önkormányzatoknak, mind pedig az egyházaknak - nem történelmieknek és történelmieknek, akár olyan körben is, ahogy azt Árgyelán képviselőtársunk nagyon helyesen felvetette - egyaránt érdeke az állam és az egyház szétválasztása.
Hogy miért olyan fontos ez éppen az oktatás területén - hadd tegyek egy kitekintést ma már majdnem történelmi távlatokra, hiszen mindannyian emlékszünk arra, hogy a rendszerváltás előtti évtizedekben az állam nem volt egyáltalán semlegesnek tekinthető ideológiai, vallási értelemben. Semlegessége legfeljebb abban merülhetett ki ebben az időben, hogy mindenfajta vallásos tanítást elutasított, és tudatosan ateista álláspont közvetítését várta el az iskoláktól, sőt - emlékszünk rá - retorziókat is foganatosított a hitüket, vallásukat nyíltan megvalló diákokkal szemben. Ma hála istennek, mondhatjuk, nem ilyen problémákkal kell megbirkóznunk, de azért van bőven tennivalónk.
Az teljesen helyes és korrekt dolog, hogy a közoktatási normatíva önkormányzati, egyházi, alapítványi, magániskolák számára egyaránt rendelkezésre áll. Tudjuk persze mindannyian, hogy ez a normatíva csak körülbelül kétharmad részben fedezi az oktatás költségeit, és a hiányzó részt a fenntartónak valamilyen forrásból fedeznie kell. Felvetődik a kérdés, hogy miért lenne aggályos az, ha az állam ígéretet tesz az egyházi iskolák teljes körű finanszírozására. Itt problémaként vetődne fel - de meggyőződésem szerint nem a legfontosabb problémaként -, hogy a teljes körű finanszírozó vajon milyen követelményeket támaszthat a finanszírozottal szemben, mit kérhet számon, és mennyire szólhat bele a tanítás tartalmi részébe.
Nem hiszem, hogy itt ez volna az igazi probléma, hanem az, ahogyan ezt már sokszor elmondtuk: a nehéz finanszírozási helyzetben lévő önkormányzatok - szabadulni akarván a legnagyobb kiadási tételüket jelentő, nehezen finanszírozható intézményeiktől - abban válnak érdekeltté, hogy a teljes finanszírozás ígéretét bíró egyházaknak adják át működtetésre az iskoláikat.
Könnyen megválaszolható kérdés, hogy egy ilyen folyamat valakinek is az érdekében állhat-e. Nyilvánvaló, hogy hosszú távon semmiképpen sem érdeke ez sem az önkormányzatoknak, sem az egyházaknak, hiszen az önkormányzatokon a kincstár, a költségvetés előbb-utóbb mindenképpen megkeresné az egyházi iskola pluszfinanszírozásának a költségvetéseit, nem beszélve arról, hogy az önkormányzat elveszítené a lehetőségét annak, hogy beleavatkozzék a polgárai igényeinek megfelelő oktatás kialakításába. Természetesen az egyházaknak sem érdekük, hogy finanszírozási gondokkal küszködő intézményeket szabadítsanak a nyakába, esetleg úgy, hogy ott, adott helyen és időben nincs is valós igény egy egyházi intézmény működtetésére.
A fenti problémával kapcsolatban a törvényjavaslat tulajdonképpen kármentésre vállalkozik, külön kezelve a kárpótlás során átadott iskolák finanszírozását. Itt újra felvetődik egy kérdés, kedves képviselőtársaim, hogy jó-e vajon az, ha az állam különbséget tesz egyházi és más egyházi iskola között finanszírozás szempontjából; különbséget tesz egy kárpótlás során visszaadott egyházi iskola finanszírozása és egy újonnan létrejött egyházi iskola finanszírozása között. Nem beszélve arról, hogy jó-e az, ha különbséget teszünk egyházi és önkormányzati vagy magán-, vagy alapítványi iskolák finanszírozása között. Vajon egy finanszírozási szempontból egyre kuszább rendszer - amely bizonyos típusú iskolákat kiemelten finanszíroz - megfelel-e az állam világnézeti semlegessége iránt támasztott követelményeknek? Egyenlő esélyeket biztosít-e így az állam a minél színvonalasabb oktatást megcélzó intézmények versenyében? A szabad iskolaválasztás, az esélyegyenlőség elve vajon milyen szinten valósul meg egy ilyen esetben?
A magunk részéről mi egy olyan finanszírozási rendszert tudunk elképzelni és támogatni, ahol az egyház nem abban érdekelt, hogy a kiegészítő normatíva után kelljen futnia, hanem amelyben az egyház szabadon dönthet arról, hogy a rendelkezésére álló anyagi erőforrásokból milyen intézményt kíván működtetni; oktatásit-e, és ha igen, akkor hányat, vagy szociálist, vagy esetleg hitéleti feladatok finanszírozását tartja-e fontosabbnak. Ehhez természetesen az egyházat olyan anyagi helyzetbe kell hozni, amely egy valós választási lehetőséget kínál számára. A Szabad Demokraták Szövetsége szívesen támogat olyan megoldást, illetve javasol olyan megoldást, amely részint nagyobb pénzösszegeket kínál az egyházak számára, másrészt egy szabadabb gazdálkodást tesz lehetővé az egyházak számára a rendelkezésükre álló ingó és ingatlan vagyonnal.
Folyik vita arról, hogy egyáltalán jók-e az egyházi iskolák vagy sem. Nem hiszem, hogy ezt a vitát el kellene döntenünk. Az én tapasztalom az, hogy a meglehetősen megmerevedett, berozsdásodott magyar iskolarendszer megújításában jelentős szerepet játszottak az egyházi iskolák, és játszanak ma is, új színt hoztak a magyar oktatásba az egyházi iskolák, és az új keret nagyon sok esetben nagyon jó, új tartalommal telt meg. Azt hiszem, hogy nagyon sok jól működő és magas színvonalon oktató egyházi iskolát ismerhetünk. Vannak persze kevésbé sikeres próbálkozások is.
Az a fontos, hogy minden olyan egyházi iskola létrejöhessen, amelyre egyrészt valós igény van, másrészt a fenntartó egyház biztosítani tudja a működés személyi és anyagi feltételeit. Ha valós igény van egy egyházi iskolára, akkor létre kell hozni természetesen akkor is, ha ott korábban nem működött iskola, és ha a szülők, nagyszülők és dédszülők nem jártak ott paticsfalú iskolába, de mindenkit lebeszélnék egy olyan intézmény működtetéséről, amelynek egyetlen indoka, hogy évtizedekkel korábban valamikor létezett.
Példaértékű számomra az a - ha jól emlékszem - győri példa, ahol az adott egyház nem akarta mindenáron visszakaparintani a város elit gimnáziumát, hanem helyette inkább az új lakótelepen hozott létre egy valós igényeknek megfelelő, és egyébként az önkormányzat által helyeselt és támogatott új intézményt mindenki közös örömére. Természetesen rossz példákat is tudnánk citálni, de nem hiszem, hogy itt este tíz óra környékén ezzel kellene untatnunk egymást.
Általában véve az egyházi iskolákkal kapcsolatban - ha tehetek egy ilyen megjegyzést - két szélsőséges álláspontot érdemes elkerülni: az erőszakos ellenzést és az erőltetett hajszolását a dolognak. Ha itt már Sasvári képviselőtársam idézte Jézus egyik mondását, akkor hadd utaljak magam is arra, hogy az a Jézus, aki megrótta túlbuzgó tanítványait, mondván nekik, hogy "engedjétek hozzám jönni a gyermekeket", vélhetően hasonlóképpen ellenezte volna azt, ha erőnek erejével cipeltek volna hozzá bárkit is.
(21.40)
Én biztos vagyok abban, hogy megfelelő rendszerben, finanszírozási struktúrában az önkormányzatok, az egyházak és egyéb iskolafenntartók, és természetesen nem utolsósorban az iskolahasználó gyermekek és szülők képesek olyan megállapodásokra jutni, amelyek egy valós igényeknek megfelelő, a választás szabadságát biztosító, a gyermekek oktatását-nevelését leginkább biztosító oktatási rendszer létrejöttét eredményezik. Ehhez természetesen mind az önkormányzati, mind az egyéb iskolafenntartók számára biztosítani kell a működés feltételeit.
Én azt hiszem, téved az - mintha Sasvári Szilárd képviselőtársam korábbi felszólalásából ilyet éreztem volna ki -, aki azt hiszi, a vita abban van, hogy az államnak kell-e rendeznie az egyházak anyagi helyzetét. Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy természetesen rendeznie kell az államnak az egyházak anyagi helyzetét. Amiben a mi javaslataink általában eltérnek és többet kínálnak más javaslatoknál, nézetem szerint az az, hogy ennek az anyagi rendezésnek egy olyan rendszerben kell megvalósulnia, amely rendszerben felsejlik annak az esélye, hogy hosszú távon elvezet az egyház és az állam valóbani szétválasztásához.
Mi a magunk részéről nem mondhatunk le arról, hogy ezt a szempontot újra és újra felvessük.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
