DR. OROSZ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. OROSZ ISTVÁN
DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha jól értettem, Bauer képviselő úr felszólalásának két sarkpontja volt, az egyik az, hogy nincs alapja az egyházi és a magán felsőoktatási és közoktatási intézmények közötti különbségtételnek. Tehát az a három halmaz, amit Daróczy képviselő úr itt felsorakoztatott, az tulajdonképpen kettő vagy kettő kellene hogy legyen.
A másik az, hogy az állami feladatok átvállalása nem indokolja az állami és a nem állami intézmények azonos finanszírozását. Nos, én úgy vélem, hogy ebben az ügyben az Alkotmánybíróság mondotta ki azt, hogy mit kell követnünk ebben a kérdésben, és hadd olvassam fel - miután Sasvári Szilárd nem olvasta fel, én hadd olvassam fel - az idevonatkozó passzust. Azt mondja az Alkotmánybíróság, hogy "a vallási közösségek és az egyházak általában, történelmüket és társadalmi szerepüket illetően különböznek az alkotmány alapján létrehozható társadalmi szervezetektől, egyesületektől, érdekképviseletektől" s a többi, s a többi. Nyilvánvalóan különböznek tőlük, és ha különböznek, akkor nyilvánvalóan a megkülönböztetésnek is kell hogy legyen valami alapja.
A másik ügyben pedig - miután tudom, hogy Bauer képviselő úr ugyanúgy, mint Hegyi Gyula, jogkövető állampolgár, és még inkább jogkövető országgyűlési képviselő - a '90-es IV. törvény azt mondja, hogy "az állam az egyházi jogi személy nevelési, oktatási, szociális és egészségügyi, sport-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézményei működéséhez normatív módon meghatározottan, hasonló állami intézményekkel azonos mértékű költségvetési támogatást nyújt".
Ezt mondja '90 óta a törvény, és ez a törvénymódosítás, amit most beterjesztünk, ahhoz segít hozzá bennünket, hogy ennek a törvénynek a szellemében cselekedjünk. (Taps az MSZP és az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem