DR. SZIGETHY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZIGETHY ISTVÁN
DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Dávid Ibolya meglehetősen terjedelmes felszólalásából mindenesetre egy dolog világosan kijött: nem tudott vitatkozni azzal az alapvető ténnyel, ami az ügynek a lényege, hogy egy törvényt néhány ingatlan átadásánál a kormány megszegett-e vagy sem annak idején. Ennek következtében számítások szerint - természetesen ezek feltételezések, a későbbiekben tisztázható - több, mint kétmilliárd forint környékű plusz pénzhez jutottak-e az állami vagyon terhére vagy sem. Erről nem volt szó. Nagyon sok mindenről szó volt, ami nem tartozott a tárgyhoz.
Egy konkrétumra azonban szeretnék reagálni. Felvetődött valóban a két kormányülésnek az anyaga. Egymás mellett Dávid Ibolya ezt érintőlegesen említette. Lényegesebb azonban, hogy ott mi történt. Az 1992. február 27-i kormányülésen hangzottak el Antall Józsefnek a jogi aggályai ebben a kérdésben. (Dr. Dávid Ibolya: Nem jogi!) Lehetséges, hogy nem pontosan jogi aggályai, akkor egyszerűsítsük. Ezután jön a lényeg. Március 27-én a Miniszterelnöki Hivatalban a Pénzügyminisztérium, az Igazságügyi Minisztérium, az Állami Vagyonügynökség és a Miniszterelnöki Hivatal képviselőinek jelenlétében egy egyeztetés volt.
Itt kialakítottak egy eléggé markáns jogi álláspontot, ebből idézek. Felsorolja, hogy milyen jogforrások alapján - és most jön a lényeg: "Az Állami Vagyonügynökség rendelkezése alá tartozó állami vállalkozói vagyon térítés nélkül a vállalkozói vagyon körén kívüli célra nem használható fel. A törvénytől való eltérésre a kormánynak sincs felhatalmazása..." - utána folytatódik. Ezután került sor arra a bizonyos kormányülésre, amelyen Antall József nem vett részt, és amelyen ez a bizonyos kritikus döntés megszületett.
Azt szeretném hangsúlyozni, hogy ha egyszer egy komoly jogi érv elhangzik a kormánykörökön belül, azoknak a félre tételével megszületnek ezek a döntések (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) olyan időbeli összefüggésben, amiről Kristóf István beszélt, akkor ezt viszont meg kell vizsgálni, és ennek utána kell járni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem