DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Nem első alkalommal említi képviselő úr ezt az ügyet. Én már igyekeztem, amennyire a rendelkezésemre álló idő ezt megengedte, tisztázni ezeket a kérdéseket.
Még egyszer megerősítem: kiadók pályáztak, nem személyek. A kiadókat érdemesítette támogatásra egy olyan kuratórium, amely munkájában minden egyes pályamű megítélésénél két független szakértő véleményére támaszkodott, és a független szakértők véleményét minden esetben el is fogadta, ameddig az anyagi lehetőségeik megengedték. Hogy a pályázati kiírással ellentétben esetleg egyes pályázatokra túl sok pénzt kaptak, ki fog derülni, hiszen a pályázati összegekkel el kell számolni, az adott kiadó, amikor a könyveket kiadta, el fog számolni tételesen a költségeivel, ebből az árrést és az áfát le lehet venni, meg lehet felezni, és meg lehet nézni, hogy kapott-e többet. Ha többet kapott, vissza fogja fizetni természetesen, ahogyan ez minden pályázat esetében így szokás. (Derültség az ellenzéki pártok soraiban. - Dr. Pusztai Erzsébet: Ez óriási!)
Ha a tisztelt Ház úgy ítéli meg, hogy vizsgálóbizottság felállítására van szükség, természetesen a Művelődési és Közoktatási Minisztérium készséggel áll elébe - nem is igen tehetne mást természetesen. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy a kérdést megnyugtatóan nem a közvélemény, hanem Torgyán József megnyugtatására kellene tisztázni. Én pedig úgy gondolom, hogy a Független Kisgazdapárt a maga 6,5 százalékával ebben a parlamentben nem képez olyan erőt, ami különös izgalomra kellene hogy okot adjon. Mindazonáltal, ha úgy gondolja Torgyán József... (Dr. Torgyán József: Ezt is rosszul tudod!), ha mindazonáltal úgy gondolja Torgyán József, és úgy gondolja a tisztelt Ház, fel lehet ilyen bizottságot állítani.
Ami pedig az ominózus 300 milliós OK-TAT Kft. ügyét illeti: a Művelődési és Közoktatási Minisztériumot, amelyet ebben az ügyben megloptak, állandóan vádlottként emlegetik, a tolvajokat viszonylag ritkán emlegetik. Márpedig újságírói körökben, tisztelt képviselő úr, nagyon erőteljesen tartja magát az a hír, hogy az egyik letartóztatásban lévő személy az egyik - jelen pillanatban is jelen lévő - vezető kisgazda képviselőnek a veje. Úgyhogy akkor valaki megkérdezhetné: mennyi folyt ebből az összegből a Kisgazdapárt választási kasszájába?
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem