BAUER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Borzasztóan sajnálom, mert nem ez a tárgya ennek a mai vitának, hanem a mostani törvénymódosítás. De ha ezt így Kósa Lajos szóba hozta, akkor el kell mondanom egyrészt, hogy a Házszabály egy adott törvény módosítására egyszerre csak egy törvényjavaslat tárgyalását teszi lehetővé. Tehát a kormánynak nem volt módja tárgyalásba vetetni egy másik törvényjavaslatot a privatizációs törvény módosítására, amikor az általunk benyújtott javaslat tárgyalása folyik. Ezért nem tudott a kormány akkor ezzel előállni, házszabályi akadálya volt. Nyilatkozatokat tehetett volna, de tárgyalásba nem lehetett venni más javaslatot.
A másik dolog pedig az, hadd emlékeztessem Kósa Lajost, hogy a mi törvényjavaslatunk vitájában azt mondta: a mi javaslatunkat eredeti formájában sem támogatta volna a Fidesz, nemcsak a módosításokat, a kormány módosításait nem támogatja - ez jegyzőkönyvben ellenőrizhető -, hanem azt mondta, hogy eredeti formájában sem támogatta. Tehát azokkal a törekvésekkel sem értett egyet, amelyek már utána voltak; amikor a kormány által fogalmazott javaslatok képviselői módosító indítványként megjöttek, akkor egyszerre ellentétesnek érezte a mi szándékainkat a kormány-féle szándékokkal, de a miénkre is azt mondta, hogy nem támogatná. De nem akarok többet erre a régi történetre visszatérni, hanem térjünk vissza - azt javaslom valamennyiünknek - a most tárgyalásban lévő törvényjavaslatra.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem