POKORNI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Miniszter Asszony! Ebben a Házban... (Zaj.) Köszönöm a csendet.
Miniszter Asszony! Ebben a Házban már többször váltottunk szót a Nemzeti Tankönyvkiadó jövőjéről, így tehát azok a képviselők is tudják ennek a kiadónak a fontosságát, akik esetleg nem tulajdonosai - mint az ÁPV Rt. -, vagy pedig nem használói nap mint nap még mindig tanárként a tankönyveknek, mint én.
A nemzeti tankönyvkiadók fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen az a cég, az a tulajdonos, akinek a kezében ez a kiadó van, közvetve meghatározó befolyással bír az ország közoktatására és ilyen módon az ország jövőjére is.
Ha minden igaz, akkor az úgynevezett privatizációs törvény módosításával egy fontos fejezet záródik le a tankönyvkiadó történetében. Reményeink szerint ez a fejezet azzal ér véget, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadó 75 százalékban állami tulajdonban marad. A Nemzeti Tankönyvkiadóból tulajdonrészt kap az Akadémia, és a dolgozók is vásárolhatnak részvényeket.
Bízunk benne, hogy ez így történik, és a kormánykoalíció is ezt a javaslatot fogja támogatni.
A kérdésem nem is erre vonatkozik, hanem arra, hogy az ÁPV Rt. - mint a ma még százszázalékos tulajdonos - a minap, épp a héten egy alapító határozatot hozott. Az alapító határozatban az igazgatóságot módosította, és az igazgatóság tagjai közé nevezte ki vagy emelte be - nem tudom, hogy mi a jó jogi kifejezés - Szvák Gyula urat, aki ismert professzora az ELTE-nek.
(14.30)
Szlavista, az orosz kultúra jó oktatója. Szvák Gyula azonban nemcsak kutató, nemcsak tudós, hanem ezzel együtt a Mecénás Kulturális Holding Részvénytársaság tulajdonosa és igazgatóságának elnöke is. A társasági törvény 290. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint ilyen minőségében nem lehet a Nemzeti Tankönyvkiadó vezető tisztségviselője. Összeférhetetlen ez a két pozíció.
Kérdezem: megvizsgálták-e Szvák Gyula összeférhetetlenségi nyilatkozatát vagy sem? Várom a választ. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem