DR. VARGA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Külügyminiszter Úr! Június 16-án a külügyminiszter úr napirend előtti felszólalásában közölte, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Bill Clinton nyilatkozott, hogy a NATO-ba való bejutás első körében a közép- és kelet-európai államok között Csehország, Lengyelország és Magyarország szerepel. Ez valóban örvendetes, s örülnünk kell, és minden józan magyar örül annak, hogy végre egy kegyetlen náci és szovjet megszállás után külbiztonságot kapunk, amely nemcsak a veszélyt hárítja el, de a belbiztonságunkat, gazdasági, kulturális fejlődésünket is elősegíti.
Sajnálatos, hogy a külügyminiszter úr e nagyszerű pillanat után egy belpolitikai vitafórumot rendezett, bírálta az egyik ellenzéki képviselőnek, vagy vezetőnek a megjegyzéseit, s lényegében a kormány érdemeit is méltatta.
(15.40)
Részemre meglepő volt, hogy ebben az ünnepélyes pillanatban, ami valóban jelentős tényező Magyarország történetében, a külügyminiszter úr nem tett megjegyzést, legalább egy utalást arra, hogy a NATO-ba való felvételünk, pontosabban a tagságunk az első körben annak tulajdonítható, hogy Magyarországnak nemzetközi megbecsülése volt, amelyet az 1956-os forradalom és szabadságharc okozott.
Igenis, tudomásul kell vennünk, nemcsak hogy nemzetközi megbecsülést adott, de ahogy 1997. január 16-án Franciaország köztársasági elnöke mondotta, Magyarországnak központi szerepe volt abban a sorozatban, mondhatnánk földrengések sorában, hogy a Szovjetunió birodalma összeomlott. (Zaj.)
Ha ez így van, és nemcsak a Szovjetunió birodalma, de a kommunista pártok szerepe meggyengült a világban (Közbeszólás: Hála istennek!), akkor érthető, hogy 1989-ben - a változás évében - Nyugaton barátsággal fogadták Magyarországot, és ebben a légkörben az Antall- és Boross-kormány kitűnő munkával építette kapcsolatainkat. Ezt folytatta a Horn-kormány is, tehát lényegében az előző kormány nyomdokaiba lépett. De helytelennek tartom, hogy egy ilyen nagy pillanatban elfelejtkezzünk azokról, akik ezt a történelmi lehetőséget nekünk megadták.
Ezért kérdezem a külügyminiszter urat, elismeri-e, hogy a NATO-ba való felvételünknél, tagságunk lehetőségénél, hogy az első körbe kerültünk, az 1956-os forradalom és szabadságharc volt az egyik tényező... (Derültség az SZDSZ padsoraiban.), amelyről ugyancsak azt mondotta... - kérem szépen a Szabad Demokraták Szövetségét, hogy ne tessék nevetni! Önök sírnak majd jövőre, a választások után... (Derültség és taps az FKGP padsoraiban.), úgyhogy jobb volna, kérem szépen...
...Amely eseményről ugyancsak Jacques Chirac (Az elnök a pohara megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), Franciaország köztársasági elnöke azt mondotta - befejezem, elnök úr -, hogy az 1956-os forradalom volt az európai történelem egyik legszebb (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.), legnemesebb, legtisztább forradalma, amely az emberiség életének végezetéig hatása és forrása marad a történelmünknek.
Kérem a miniszter úrnak a válaszát. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem