ELNÖK (dr. Kóródi Mária)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Kóródi Mária)
ELNÖK (dr. Kóródi Mária): Köszönöm. Gyakorlatilag egyetértek azzal, amit Füzessy Tibor úr kért, és azt gondolom, hogy a jövőben ez teljesíthető lesz. Én sajnos most nem tudom megmondani, hogy milyen hatóság kereste meg az Országgyűlést. A későbbiekben ezt pótolni fogjuk.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a kormány benyújtotta a Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatát T/44. számon.
Ugyancsak a kormány benyújtotta a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásának rendszeréről szóló módosított 1992. évi LXXXlX. számú törvény módosítását indítványozó törvényjavaslatát T/50. számon. A törvényjavaslatot a hétvégi futárpostával kapják majd kézhez képviselőtársaim.
Dr. Tímár György képviselőtársunk - Független Kisgazdapárt - önálló indítványt nyújtott be az illetékekről szóló 1990. évi LXXXXIII. módosítására T/47. számon.
Ugyancsak dr. Tímár György képviselőtársunk - Független Kisgazdapárt - önálló indítványt nyújtott be a büntető eljárásról szóló 1973. évi I. törvény módosítására T/48. számon.
Dr. K. Csontos Miklós képviselőtársunk - Független Kisgazdapárt - önálló indítványt nyújtott be a gyermekgondozási segélyről T/52. számon.
A képviselői önálló indítványok napirendre tűzéséről jövő heti ülésén határoz az Országgyűlés.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem