SOÓS GYŐZŐ

Teljes szövegű keresés

SOÓS GYŐZŐ
SOÓS GYŐZŐ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési és pénzügyi bizottság megtárgyalta a T/93. számú törvényjavaslatot az EXPO '96 Budapest Nemzetközi Szakkiállítás lemondásáról. Az előterjesztő Ipari Minisztérium képviselője elmondta, hogy expó-ügyben több alkalommal tárgyalt a kormány. A kormány 1071/94. számú határozata nem döntés volt a világkiállítás lemondásáról, hanem javaslat az Országgyűlésnek.
A bizottság ülésén megjelent a fővárosi expóiroda képviselője, aki a törvénytervezettel egyetértett.
Meghallgatta a bizottság a Világkiállítási Fórum képviselőjét is, aki felvázolt egy úgynevezett E-variánst, ami 19 milliárd forint költségvetési támogatással megoldható lenne.
A bizottság ezt az alternatívát nem ismerte, ezért arról érdemben tárgyalni nem tudott. Kifejezte azonban azon szándékát, hogy amennyiben lehetősége lesz megismerni, foglalkozik megvalósíthatóságának lehetőségével.
Az ellenzéki képviselőknek a szavazásnál kisebbségben maradt véleménye ismertetésétől azért tekintek el, mert a kisebbségi vélemény ismertetésére Csépe Béla képviselő úr kapott megbízást a bizottságtól.
A bizottsági vita során az SZDSZ és az MSZP képviselői hangsúlyozták, hogy egyelőre csak a tervezet általános vitára való alkalmasságáról kell dönteni és nem a részletes tartalmi kérdésekről, mint ahogy azt a felszólaló ellenzéki képviselők tették. Négy éve tart az országban az expóvita, és Ausztria 1991-es visszalépése után még lett volna lehetőség veszteségek nélküli visszavonulásra. Népszavazást is inkább a megrendezésről, és nem most, a lemondásról kellett volna kezdeményezni. Egy esetleges népszavazás megtartására egyébként sincs most már idő.
Az elmúlt négy évben bebizonyosodott, hogy a világkiállítás gondolatától nem áramlik több tőke az országba és a konjunktúra sem következett be. Ami pedig a lemondás nemzetközi hatásait illeti, kimondottan pozitív nemzetközi hatása van, ha egy ország belátja, hogy hol van gazdasági tűrőképességének a határa.
Megfogalmazódott az a kérdés is, hogyan lehet növekedésről beszélni költségvetési és nemzetgazdasági egyensúly nélkül. A jövő évi költségvetés már most súlyosan meg van terhelve. Az a gazdaságpolitika nem vezet sehová, ami azt mondja, hogy rövid távon semmi sem drága, mert hosszú távon megtérül.
Mindezek alapján a költségvetési bizottság jelen lévő 22 tagjából 15 támogatta a törvényjavaslatot, 6 nem szavazat ellenében, 1 fő tartózkodása mellett. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem