KUNCZE GÁBOR

Teljes szövegű keresés

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Ugye, a kifogásolt mondat úgy hangzik, hogy a kormány megszüntette a tankerületi oktatási központokat, és képviselő úr megnyugtatott minket a tekintetben, hogy tudomása szerint nem szűntek meg ezek a tankerületi oktatási központok, és elfogadhatjuk információját, mert egyébként egy tankerületi oktatási központ vezetője a képviselő úr. (Derültség a bal oldalon.)
Ami a kifogásolt mondatot illeti, engem, miután az interpelláció benyújtása megtörtént, megkeresett az az újságíró, aki ezt az interjút készítette a Belügyminisztérium egyik főosztályvezetőjével, és jelezte nekem, hogy rosszul fogalmazott a cikk megírása kapcsán, a főosztályvezető nem múlt időben beszélt erről az ügyről, hanem akkor, amikor az interjú kapcsán arról beszélt, hogy milyen decentralizált szervezetek vannak és azoknak milyen jövőbeni szerepe lehet, akkor a kormányprogram alapján hivatkozott arra, hogy például a tankerületi oktatási központokat a kormány meg kívánja szüntetni, mert ez van a kormányprogramban. Tudomásom szerint egyébként az interjút készítő újságíró önt is megkereste és ugyanezt az információt, nevezetesen azt, hogy saját hibáról van szó, őneki is elmondta. (Derültség.)
Egyébként a tankerületi oktatási központok nem szűntek meg, a kormányprogram azonban valóban tervezi ezeknek a megszüntetését, és természetesen nem törvényellenes módon. Egyrészt az már úgy gondolom, bizonyított, hogy nem szűntek meg, működnek ezek az oktatási központok, másrészt pedig a Művelődésügyi Minisztériumban folyik a törvény módosításának az előterjesztése. Amikor ez elkészül, akkor ezt be fogják hozni a parlament elé és a parlament fog ezeknek az ügyében a jövőben határozni.
Szeretném közölni a tisztelt képviselő úrral, hogy a belügyminisztériumi főosztályvezető jogosult olyan szakmai kérdésekben nyilatkozni, amelyek az önkormányzatok működésével, a velük munkakapcsolatban álló államigazgatási szervek tevékenységével összefüggenek. Természetesen, és ezért is köszönöm az interpellációt, az nem lenne általában szerencsés, hogyha köztisztviselők politikai szerepléseket vállalnának, de itt egy szakmai kérdéssel kapcsolatos interjúról volt szó. A politikai szerepvállalást, mint ahogy az elmúlt négy évben is számos képviselő esetében, illetve hivatalnok esetében, akik részben itt ülnek most az ellenzék soraiban, nem tartottuk szerencsésnek, a jövőben sem tartanánk annak, és kerülendőnek is, remélem, hogy mint eddig ilyenre nem került sor, erre a jövőben sem fog sor kerülni. Azért is köszönöm az interpellációt, mert felhívta a figyelmet egy valóban hibás nyilatkozatra. A hiba helyreigazítására azóta az intézkedések megtörténtek. Ez ugyanazokban a lapokban meg fog jelenni. Kérem tisztelt képviselő urat válaszom elfogadására. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem