DR. K. CSONTOS MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. K. CSONTOS MIKLÓS
DR. K. CSONTOS MIKLÓS (FKGP): Miniszter Úr! Csak részben kaptam meg a választ, ugyanis az ország több területén a régi telekkönyvi szemlében, illetve telekkönyvi tulajdoni lapon ottmaradtak ezek a kárpótolatlan ingatlanhányadok - de hányadban. Miután nem volt meghatározva az aranykorona-értéke, így azt mondta a kárpótlási hivatal, hogy nem tud vele mit kezdeni - azért, mert nem volt meg a kártérítéshez szükséges aranykorona-érték.
Én tehát ezekre mondanám, hogy erre nézve semmiképpen nem tudom elfogadni a miniszter úr válaszát. Ez rendezésre vár, hisz' a marhákat ki kell verni, tudjuk, és az május 10-e körüli időszakban történik, addig viszont szükséges lenne a törvényalkotásba bevinni ezt, és a falu megnyugtatására rendezni a kérdést. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem