DR. CSEHÁK JUDIT
DR. CSEHÁK JUDIT
DR. CSEHÁK JUDIT (MSZP): De nem adtuk be írásban a hozzászólásomat, ezért a mikrofongomb megnyomásával már korábban a jegyző uraknál is jelentkeztem.
Azért kértem szót eredetileg, hogy a címzett és céltámogatások egészségügyi vonatkozásairól szóljak. Azért szerettem volna mindenképpen ezt a szempontot ebbe a vitába beemelni, hiszen sem az Országos Egészségpénztár finanszírozási keretei között, sem pedig az önkormányzati normatívákban nem áll pénz rendelkezésre az egészségügyi felújításokra, rekonstrukciókra, az egészségügy amortizációs költségeire. Ezért a címzett és céltámogatások lehetősége adott esélyt arra, hogy ezek a beruházások, ezek a fejlesztések elkészüljenek. Mondandómat két dologra alapoznám. Egyrészt az Állami Számvevőszék 1993. évi vizsgálatára, amit 1994 júliusában juttatott el a parlamenti képviselőkhöz, és amit - úgy érzékeltem - az előttem felszólalók nem mindegyike olvasott gondosan át. Hiszen én úgy látom és úgy értékeltem, hogy a jelenlegi módosító javaslatokban, a törvénymódosításban tételesen visszaköszönnek azok a javaslatok és azok a megállapítások, amelyeket az Állami Számvevőszék a korábbi vizsgálatai során, a korábbi kormánynak is ajánlott.
Én tehát elsősorban azt vizsgáltam, hogy a jelenlegi törvénymódosítás megfelel-e az objektív követelményeknek, és megfelel-e azoknak az ajánlásoknak, amelyeket az Állami Számvevőszék, vizsgálatai kapcsán megfogalmazott.
Nekem az a véleményem, gondos és tételes összehasonlítás után is, hogy igen, megfelel. Ezeket a módosításokat már korábban meg kellett volna tenni, a korábbi költségvetési törvényekben, és sajnálom, hogy csak most kerül erre sor, és csak most folyik erről vita. A módosításra ugyanis szükség van!
Szeretnék ragaszkodni ennek a vizsgálatnak néhány szövegszerű megállapításához. Nem kívántam ezeket ide beemelni, de miután az előző vitában felmerült, én azért csak emlékeztetném képviselőtársaimat ezekre a mondatokra.
A második oldalon idézi az önkormányzati törvényt az Állami Számvevőszék, amelyik azt mondja: az önkormányzati törvény szerint az önkormányzatok egyes, nagy költségigényű fejlesztési és rekonstrukciós feladataik megvalósításához az Országgyűlés címzett támogatást nyújthat, míg a társadalmilag kiemelt célok megvalósításához meghatározott mértékben és feltételek mellett céltámogatásra jogosultak.
Azt gondolom, hogy ennek, a valóban kétharmados szavazati aránnyal elfogadott önkormányzati törvényi előírásnak megfelel az a törvénymódosító javaslat, amelyik most előttünk van.
Ugyanis azt mondja továbbá ez a vizsgálat, hogy 1991-ben, amikor bevezették ezt a rendszert, a támogatások meghatározását és az arányok kialakítását megelőzően az igénylés mechanizmusát általánosan, a címzett támogatásnál az igénylés konkrét feltételeit sem szabályozták. A feladat és a források összhangjának megteremtése érdekében kialakított rendszer, az elosztási mechanizmus szélsőségesen centralizálttá vált.
Az Országgyűlés - mondja ez a jelentés a korábbi gyakorlatról - az előterjesztők által benyújtott támogatások esetében formailag döntött; a több száz címzett, illetve több ezer céltámogatási kérelemről.
Majd folytatja a vizsgálat: a Belügyminisztériumban folyó döntéselőkészítő munkában - a korábbi Belügyminisztériumról van szó - a szaktárcákkal való egyeztetés során nem minden esetben sikerült a törvényi előírásoknak való megfelelést biztosítani. Ez többnyire az idő, a megfelelő helyismeret és a szakmai koncepció hiányára, továbbá a szakmai irányítás tisztázatlan hatásköri elveire vezethető vissza.
Alább folytatja a vizsgálat: az Állami Számvevőszék vizsgálatai során több javaslatot tett az önkormányzati igényekhez jobban igazodó pályázati igénylési feltételek pontosítására, a finanszírozási rendszer javítására. Majd az 1992. évi költségvetésről szóló '91. évi XLI. törvény már szigorító feltételeket alkalmazott a finanszírozás tekintetében. - Nem a mostani javaslat; a '92. évi költségvetésről szóló törvény. Majd folytatódott: a '92. évi LXXXIX. törvény a '93. évi költségvetésről már deklarálta, hogy az éves költségvetési törvényben az Országgyűlés szűkítheti a támogatandó célok körét, módosíthatja a támogatási arányokat, illetőleg felfüggesztheti a céltámogatási rendszer működését. '93-ra vonatkozóan továbbá megállapítja a vizsgálat: nem érvényesült az az elv, hogy ezen támogatási forma rendeltetése az legyen, hogy a kiemelt jelentőségű, a helyi önkormányzat erejét meghaladó beruházásokat vagy rekonstrukciókat támogassa. Megérdemelnék mindazok a képviselőtársaim, akik nem olvasták ezt a jelentést, hogy továbbfolytassam ezt a gyakorlatot; de nem teszem. Nagyon röviden összefoglaltam ugyanis a magam számára e megállapításokat, hiszen az egészségügyi beruházásokat és rekonstrukciókat illetően is ugyanazok a hibák és ugyanazok a megállapítások érvényesek.
Az egészségügyre is helytállóak azok a megállapítások, hogy túlságosan szélesek voltak a célok; hogy hiányosak voltak az önkormányzatok saját erőforrásai; hogy nem sikerült feloldani az alanyi jogosultság és a költségvetési korlát között fennálló feszültséget és ellentmondásokat. Nem sikerült a korábbi rendszerben sem választ találni arra, hogy az ígérvények rendszere rossz. Rossz azért, mert elhúzódik a beruházás, mert lassan fejeződik be; mert a költségek növekednek, mert a szükséges működési költségek egyre drágábbakká válnak. Sőt, ad absurdum, feleslegessé vagy ésszerűtlenné válik négy-öt vagy hat évvel később a korábban megkezdett beruházás. Sok a befejezetlen beruházás, éppen a rendszer következtében. A szakmai célok, a regionális összehangoltság hiányzik. Nem sikerült a regionális különbségeket kiegyenlíteni. Ennek élő példája az, hogy négy éven át, például Borsodban, kórház-rekonstrukcióra ezen támogatási rendszerben egyetlen fillért nem sikerült biztosítani akkor, amikor egyébként jelentős, több mint tizmilliárdos pénzeszköz került felosztásra.
Tisztázatlan volt a célok meghatározása. A kiadott kormányrendelet sem tisztázza tételesen, hogy hogyan kell érteni a kórház-rekonstrukciót, hogy a műszerberuházás esetében mit kell pontosan tekintetbe venni. És ez nagyon sok esetben nehézséget jelentett az önkormányzatok számára. Rendkívül bürokratikus volt az előkészítés, a kormányrendelet alkalmazása igen nehézkes, és tulajdonképpen a pénzekhez való hozzájutás csak év végén dőlt el, annak a lehetősége csak év végére tisztázódott. Ezért bizonytalanná vált ezen források felhasználása. Ugyancsak ez a vizsgálat állapítja meg, hogy a szűkös források ellenére 1993-ban 11 milliárd forintot nem használtak el; 11 milliárd forint maradt felhasználatlanul - abból a 32 milliárdból, ami rendelkezésre állt. Kérdezem tehát én: nem kellett akkor ezt az elosztási rendszert módosítani?
(12.10)
Nekem az a véleményem, hogy igen. Mert ha csak 32 milliárdja van az országnak, akkor nem maradhat felhasználatlanul 11 milliárd forint.
Tulajdonképpen külön bája van annak a vizsgálati megállapításnak, amit az egészségügyi fejlesztésekről ír a vizsgálat. Miután ez rövid, ezt engedjék meg mégis, hogy ideemeljem. A minisztériumok közötti egyeztetések nem elsősorban szakmai szempontú kérdésekre irányultak, hanem az igények és a lehetőségek közelítésére. A szakmai szempontok érvényesítése háttérbe szorult. Nem játszott megfelelő szerepet az igények felülvizsgálatában, hogy a központi támogatással megvalósítandó létesítmény és fejlesztés működtetéséről az önkormányzat képes-e gondoskodni. Az 1992. évi LXXXIX. törvény 20. §-a ugyan előírja, hogy egészségügyi beruházás esetén a működtetéséről az önkormányzat a társadalombiztosítással közösen gondoskodik, valamint hogy közös beruházással megvalósított létesítmény működtetéséről a felek megállapodnak.
A törvény végrehajtására kiadott 46/'93. III. 17-ei kormányrendelet az igénybejelentés tartalmi követelményeként az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság nyilatkozatát írta elő a működtetés finanszírozásának vállalásáról. A fenti jogszabályok a társadalombiztosítási önkormányzati választások előtt keletkeztek, így az új típusú finanszírozási rendszer miatt az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság, ma Egészségbiztosítási Önkormányzat csak részben és feltételekkel vállalta az egyes fejlesztések költségtöbbleteit.
A kialakult helyzetre tekintettel a Belügyminisztérium önkormányzati gazdasági főosztálya felhívta az önkormányzatok figyelmét, hogy az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság, nyilatkozat hiányában a képviselő-testület, az önkormányzat saját forrása terhére is vállalhatja a működési többletterheket.
A felhívás eredményeként, és tessenek figyelni képviselőtársaim, az önkormányzatok többsége biztosította a Belügyminisztériumot a felmerülő többletköltségek vállalásáról. Én magam csak megjegyzem, hogy ennek feltételeit természetesen senki nem vizsgálta. Ezek között néhány önkormányzat sajátos megoldást választott, nyilatkozatot csatolt az igényléshez, mely szerint a megvalósítani kívánt beruházás vagy rekonstrukció működési többletigénnyel nem jár. Így tehát olyan egészségügyi beruházások valósultak meg, amelyek igenis járnak működési többletköltséggel, amelyek később fognak befejeződni, és amelyekre nincs forrása az egészségpénztárnak, hogy ezeket a kórházakat finanszírozza. Meg kell nézni, néhány újságban is megjelent, helyi önkormányzat által megvalósított kórházrekonstrukciót, amelyek ott fognak állni üresen, amelyeket évekig nem fog tudni működtetni, valamennyiünk felháborodására, az egészségpénztár, mert ezeket a feltételeket nem tisztázták korábban. Ezért kívántam szólni, hogy ezek a feltételek is rendeződjenek.
Nem kívánok részt venni a részletes vitában, ezért most elmondom, hogy módosító javaslataim éppen arra irányulnak, hogy ne legyen ellentmondás az egészségpénztár és a szakmai szempontok érvényesítése között. Azt kívánjuk módosító javaslatainkkal érvényesíteni, hogy az egészségpénztár nyilatkozatát csatolni kelljen a pályázathoz, hogy az egészségpénztár a működési többletköltségeket ne utalja akkor le, hogyha nem valósult meg a beruházás, és hogyha az önkormányzat eladja a létesítményt, hogyha magánkórháznak adja át például a felépült beruházást, akkor ne járjon automatikusan az egészségpénztár működési többletköltség-kötelezettsége ebben az esetben, hiszen ez valóban nem a szabályoknak megfelelő döntése lenne az önkormányzatoknak.
Én tehát arra hívnám fel képviselőtársaim figyelmét, hogy ez a beterjesztett törvényjavaslat valóban nem minden kérdésre ad egészen pontos választ. Ezért az a kérésem, hogy a további vitában és módosító javaslatainkkal keressük meg közösen azt a megoldást, ami a következő években jó esélyt ad arra, hogy összehangolt fejlesztések valósuljanak meg, hogy ésszerű rekonstrukciók készüljenek el, hogy olyan kórházak, olyan szociális otthonok, olyan egészségügyi beruházások legyenek, amelyek működtetéséről az önkormányzat, az egészségpénztár együttesen gondoskodni tud. Én azt gondolom, hogy nagy formátumú politikai felszólalások helyett talán ezeken az apró részleteken kellene gondolkodnunk, mert ez vinné előrébb a dolgokat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
