ELNÖK (dr. Salamon László)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Salamon László)
ELNÖK (dr. Salamon László): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést T/155-ös számon kapták kézhez képviselőtársaim. Emlékeztetem önöket, hogy a miniszteri expozé már elhangzott. Hankó Faragó Miklós képviselő úr, aki az alkotmányügyi bizottság véleményét korábban már ismertette, jelezte, hogy ott, az akkori felszólalása során mondja el az e törvényjavaslatra vonatkozó bizottsági véleményt is. Hasonlóképpen tájékoztatott Hegyi Gyula is, az emberi jogi bizottság előadója.
(19.00)
Megadom a szót Rádóné Gyárfás Ildikónak, a szociális bizottság előadójának, aki a bizottság ajánlását is ki kívánja egészíteni. (Csépe Béla: Ügyrend!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem