RUSZNÁK MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

RUSZNÁK MIKLÓS
RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! A kérdés, amit interpellációmban föl kívánok tenni a miniszter úrnak, úgy érzem, közérdeklődésre tarthat számot. Nagyon sok autósnak teljesülne az a vágya, ha az ön válasza az lenne, hogy "igen".
Elöljáróban talán csak annyit, hogy a 3 számú főközlekedési út Gyöngyös és Miskolc közötti szakaszán évek óta a túlzsúfoltság, egyes szakaszain pedig a szinte lehetetlen közlekedés a jellemző. Az ott közlekedő gépjárművezetők fokozott balesetveszélynek vannak kitéve, s ami ezen az útvonalon történik, az nagyon sok esetben már nem tartozik a kultúrált közlekedési formák közé. Egy-egy lassú jármű több esetben kilométeres sorokat idéz elő, egyes autósok elvesztvén türelmüket, ilyenkor életveszélyes előzésekbe kezdenek, természetesen veszélyeztetve mások testi épségét, s nem egyszer súlyos közlekedési balesetet is okozva. Ez a közlekedési helyzet ilyen formában - úgy érzem, ezt miniszter úr is tudja - sokáig már nem tartható fönt.
Évek óta folynak a koncesszióba adásról a tárgyalások az autópálya építése ügyében, és mintegy száz kilométer utat kellene megépíteni az első szakaszban Gyöngyös és Miskolc között. Ez körülbelül 40-50 milliárd forintba kerülne. Ismerem az állami költségvetés nehéz helyzetét, tudom, nem valószínű, hogy ennek építése az 1995-ös évben elkezdődik. Úgy hiszem, miniszter úr előtt is ismert ez a gond, ő is érzi - s ha azon az úton közlekedik, látja is - az ottani közlekedési helyzet nehézségeit.
Kérdésem kétirányú: az első talán az, hogy terveznek-e valamilyen formában megoldást találni annak érdekében, hogy ez a közlekedési helyzet megváltozzon. Folynak-e koncessziós tárgyalások - vagy egyáltalán: van-e remény arra, hogy 1995-ben elkezdik, illetve továbbfolytatják az M3-as autópálya építését Gyöngyös - Miskolc irányában?
Kérem miniszter úr válaszát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem