DR. LOTZ KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. LOTZ KÁROLY
DR. LOTZ KÁROLY közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Sajnos tökéletesen igaz, amit ön elmondott a 3-as főút Gyöngyös - Miskolc közötti szakaszáról és ebben az ügyben nemcsak ön, hanem számos, a térségben élő képviselő érdeklődött már nálam. Közelmúltban tett nyírségi, illetve Hajdú-Bihar megyei látogatásaimon is az egyik fő kérdés ez volt, és köszönöm, hogy most módot adott arra, hogy nagyobb nyilvánosság előtt is tudjak erre válaszolni.
Az M3-as autópálya kiépítését a '80-as évek elején forráshiány miatt le kellett állítani. Az újraindítást tervezve az elmúlt években nyilvánvalóvá vált, hogy olyan finanszírozási konstrukciókat kellett keresni, amelyek kímélik a költségvetést, e téren a koncessziós törvény kínált lehetőségeket. A koncessziós pályázók persze vállalkozók. Őket a kellően hosszú és kellően nagyforgalmú útvonalak érdeklik, hiszen befektetésük belátható időn belül csak így térülhet meg.
Jelen esetben a Gyöngyös - Miskolc útvonal egy koncesszió számára kellő forgalmú, de túl rövid. Az ugyancsak koncesszióra kínált Gyöngyös - országhatár közötti 250 km-es útvonal már megfelelő távolság, de Emőd után, a miskolci irány leválása miatt, nem várható középtávon megtérülés, kellő bevételt eredményező forgalom. Mindezek sajnos adottságok. E két koncesszióba adási lehetőség mellett harmadikként csak az Útalap, illetve a költségvetés igénybevétele jöhetne szóba. Úgy gondolom, hogy a tisztelt parlament előtt ismeretes, hogy ezekre a forrásokra gyakorlatilag nem tervezhetünk.
E keretek között dolgozhat és dolgozik a tárca a megoldáson. Már '91-ben kezdeményeztük a továbbépítés vizsgálatát, széles körű szakmai és társadalmi egyeztetések mellett készültek el a tervek az M3-as autópálya Gyöngyös - országhatár és az M30-as autópálya Emőd - Miskolc közötti szakaszára.
A teljes szakasz koncessziós építésére és üzemeltetésére '92. októberében írtunk ki nemzetközi versenytárgyalást, az előminősített pályázók '93. májusában kapták kézhez a dokumentációt és '94. januárjában két pályázó csoport adta be az ajánlatot.
Az ajánlatokból kiderült, hogy a teljes, mintegy 250 km hosszú autópálya megvalósítása egyik koncesszió számára sem bizonyult gazdaságosnak, így az M3-as Gyöngyös - Emőd, illetve az M3-as Emőd - Miskolc közötti szakasz megvalósítása képezte az ez évi további tárgyalások alapját.
A tárgyalásokkal párhuzamosan előkészítő munkákba kezdtünk. Megszereztük az építési engedélyt a Gyöngyös - Miskolc közötti szakaszon, nagy ütemben haladnak a múzeumi törvény által előírt régészeti leletmentések a leendő autópálya területén és megkezdtük a területek megvételét, mivel ez a leendő koncesszióba adás egyik fontos feltétele. Amennyiben az M3-as autópálya koncesszióba adásáról folyó tárgyalások eredményesek lesznek - és erre reményt adnak a legutóbb az illető céggel folytatott személyes tárgyalásaink is -, '95. első felében aláírható lesz a szerződés. Ezt követően a megalakuló részvénytársaság várhatóan a jövő év végéig tudja majd a működéséhez szükséges pénzügyi fedezetet biztosítani.
Mindezek alapján úgy értékelem, hogy sajnos 1996. elején kezdődhet meg az autópálya továbbépítése, amennyiben a tárgyalások eredményesek. A folyamatban lévő tárgyalások azt a lehetőséget vetítik előre, hogy az első építési szakasz várhatóan Füzesabonyig '97 végére lesz átadható a forgalomnak. Azonban mindenképpen számítanunk kell arra, hogy a továbbépítés kívánt üteme csak számottevő mértékű állami részvétel mellett biztosítható. Ennek érdekében tárcánk a szükséges intézkedéseket természetesen kezdeményezni fogja és a tisztelt Ház döntése jelentheti majd a végső megoldást.
Egyértelmű, hogy a kormányzat, illetve tárcánk a soron következő autópályák közül az M5-ös mellett az M3-asnak tulajdonít kiemelkedő jelentőséget és az elmaradott térségek és a vállalkozók, befektetők helyzetének javítása érdekében ennek az autópályának a fejlesztésére megpróbál minden lehetőséget megteremteni.
A teljesség kedvéért megemlítem, hogy a legkritikusabb szakaszokon - mármint az M3-ast illetően - forgalombiztonságot javító beavatkozásokat hajtottunk és hajtunk végre folyamatosan. Kapaszkodósávok, jelzőlámpával szabályozott csomópontok épültek és továbbra is fokozott figyelemmel kísérjük, hogy ameddig az autópálya meg nem valósul, addig az összes szükséges intézkedést megtegyük ezen a szakaszon. Kérem képviselő urat és az Országgyűlést válaszom szíves elfogadására. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem