HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, DR. a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, DR. a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, DR. a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Egyszer talán érdemes lenne statisztikai adatokat kapnunk arról, hogy 1990 májusa óta mely szavak fordultak elő a leggyakrabban a parlamenti vitákban. Bár nem állítom, hogy az első helyezést elnyerné, de abban bizonyos vagyok, hogy előkelő helyezést kapna a jogbiztonság szó.
Az ellenzékben eltöltött négy esztendő során az SZDSZ is számos ok miatt bírálta a Kormány tevékenységét, és ezek közül is kiemelkedik az a bírálat, hogy a Kormány nem sokat tett a jogbiztonság megteremtése érdekében. Történtek persze előrelépések is a jogbiztonság megteremtése területén, ezek közül kiemelkedik a bíróságok megerősítése; az igazságügy-miniszter hatékonyan lobbyzott a Kormányban a bíróságok fokozottabb elismerése érdekében.
Nem csoda azonban, hogy a jogbiztonság nem sokat fejlődött Magyarországon az elmúlt években. Bár kormányzati körökben előszeretettel hangoztatják, hogy az Országgyűlés hány törvényt és határozatot fogadott el az elmúlt három évben, arról kevés szó esik, hogy mindez mekkora károkat okozott a jogbiztonság területén.
A jogbiztonsághoz mindenekelőtt áttekinthető és stabil törvényekre van szükség, a rendkívül hektikus, átgondolatlan törvényhozás ugyanis jogbizonytalanságot eredményez a jogalkalmazásban és egyszerűen kizárja az önkéntes jogkövetést. A Parlament által meghozott törvények nagy számát még a jogász szakemberek is nehezen emésztik meg. Hogy várható el a jogkövető állampolgároktól, hogy megismerjék és önként betartsák a Parlament által hozott törvényeket?
Legyenek tisztában azzal, kormánypárti képviselőtársak, hogy a jogbiztonság hiánya nem kis mértékben éppen azzal függ össze, amire önök oly büszkék: a Parlament által meghozott nagyszámú, ám kellően át nem gondolt törvényekkel. Szögezzük le tehát, hogy a jogbiztonság egyik követelménye az áttekinthető törvényhozás, a törvények stabilitása.
A jogbiztonság másik követelménye a végrehajtó hatalomtól független, megfelelő körülmények között működő bíróság léte. Ami a bíróságok működésének feltételeit illeti, a Kormány – mint mondottuk – nem keveset tett ennek javításáért, és a bírálat akkor korrekt, ha kijelentjük, hogy az elmúlt 40 év szocialista mulasztásait nem lehet a jelen Kormány rovására írni.
Ami a bíróságok függetlenségét illeti, az igazságügyi kormány a legsúlyosabb bűnöket ezen a területen követte el. Most nem ismételjük meg a már ezerszer, és tegyük hozzá, minden hatás nélkül kifejtett kifogásainkat.
(12.00)
Csupán a jogbiztonság szempontjából említem meg, hogy hogyan beszélhetünk jogbiztonságról egy olyan országban, hogyan bízhatnak az állampolgárok az igazságszolgáltatás pártatlanságában, ha azt tapasztalják, hogy olyan esetekben, amikor ehhez fűződik kormányzati érdek, akkor egyes bíróságok egy-két hét alatt jogerősen lezárják az ügyeket, míg ha a Kormány politikai érdeke az ellenkezőjét kívánja, akkor semmi sem történik az igazságszolgáltatásban. Jó lenne, ha a képviselőknek, amikor ezekről a kérdésekről eltűnődnek, akkor nem csak az jutna eszükbe, hogy politikai érdekeiknek megfelelően történik valami, hanem az is eszükbe jutna, hogy ilyenkor valami jóvátehetetlen történik az igazságszolgáltatásba vetett és elengedhetetlen közbizalom terén.
A jogbiztonsághoz tehát szükségeltetnek a jó törvények, a közbizalmat élvező bíráskodás és szükségeltetik még valami, amiről mind ez idáig a magyar Parlamentben egyetlen szó sem esett, ez pedig a végrehajtás. Bár jócskán merülnek fel kifogások a törvények minősége miatt, jócskán merülnek fel kifogások amiatt, hogy a Kormány be akarja kebelezni a bíróságokat, az igazságszolgáltatás igazi szűk keresztmetszete manapság a végrehajtás hiányossága. Ebből a szempontból tehát mindenekelőtt azt kell leszögeznünk, hogy üdvözöljük a Kormány elhatározását, hogy egy teljesen új törvénnyel teremti meg a végrehajtás gyökeres megjavításának törvényi feltételeit.
Ezzel egyidejűleg le kell szögezni, hogy a Kormányt súlyos mulasztás terheli azért, hogy a Parlament annyi felesleges dologgal volt kénytelen foglalkozni négy éven keresztül, ahelyett, hogy a valóban fontos törvényeket hozta volna meg. A végrehajtásról szóló törvényt már legkésőbb 1991-ben el kellett volna fogadni, és kíváncsian várom a Kormány magyarázatát, hogy vajon miért kellett az országnak erre a rendkívül fontos törvényre négy évet várnia.
Ha figyelembe vesszük, hogy a Kormány mandátuma hamarosan lejár, arra a következetetésre kell jutnunk, hogy a végrehajtás törvényi szabályozása utolsóként szerepel a Kormány fontossági sorrendjében. Egy magyar mondás szerint persze jobb később, mint soha. És ha a törvényjavaslat mindenben megfelelne a modern Magyarország követelményeinek, akkor szívesen lennék nagyvonalú, és azt javasolnám, hogy borítsunk fátylat a késlekedésre, és örüljünk annak, hogy egy jó végrehajtási törvény erősíti a jogbiztonságot Magyarországon. Sajnos azonban a Kormány törvényjavaslata a követelményeknek nem felel meg.
Szeretném egyrészt azt hangsúlyozni, hogy még a hibákból is jó szándék tükröződik, de önök is tudják, hogy a pokolhoz vezető út is jó szándékkal van kikövezve, ezért miközben méltányoljuk a jó szándékot, nem mulaszthatjuk el, hogy rámutassunk arra, miben téved óriásit a Kormány.
Másrészt azt is szeretném hangsúlyozni, hogy a törvényjavaslatban nem csupán a jó szándék érhető tetten, hanem számos részkérdésben a törvényjavaslat maga is kielégítő, előremutató rendelkezéseket tartalmaz, bírálatunkban ezt sem fogjuk elhallgatni.
Alig hiszem, hogy a végrehajtási jog történetével sokat kellene foglalkozni. Talán elegendő annyit elmondani, hogy Magyarországon immár 133 éve beszélhetünk kodifikált végrehajtási jogról, bár önálló kódexben csupán 1881-ben jelent meg, az 1881. évi LX. törvénycikkben, amely mintegy 260 szakaszban szabályozta a végrehajtási jogot olyan sikeresen, hogy bár több módosítással és kiegészítéssel, de 74 éven keresztül, 1955-ig hatályban tudott maradni.
Az 1955. évi 21. törvényerejű rendelet, amely a korábbi végrehajtási törvényt hatályon kívül helyezte, alapvető kérdésekben homlokegyenest más koncepciót érvényesített. Ez az új koncepció az alábbiak szerint foglalható össze: 1. a bírósági végrehajtó maszek, tehát tőkés, ezért megszüntetendő és államosítandó; 2. a hitelező mind kapitalista, akivel szemben a proletár adós megvédelmezendő; 3. a szocializmusban a lakásnak nem lehet piaci értéke, ezért lakásra végrehajtást vezetni, lakót utcára kitenni nem lehet. Ezek az elvek a végrehajtási jog elnyomorodásához vezettek. Az államosított végrehajtók anyagi érdekeltség hiányában nem a végrehajtás eredményességében, hanem az ügyek adminisztratív befejezésében voltak érdekelve. Ennek, valamint a túlzott adósvédelemnek a következménye az volt, hogy a jogosultak nem tudtak a bíróság által megítélt követelésükhöz hozzájutni. A lakásügyekben hozott határozatokat nem lehetett végrehajtani, és ez negatívan hatott a lakáshelyzetre. Talán emlékeznek arra a kabarészámra, amelynek a refrén poénja az volt, hogy "albérlőt kirakni nem lehet". A bérlők és albérlők a végrehajthatatlansággal nemritkán visszaéltek, következésképpen a tulajdonosok nem, vagy csak rendkívül nagy összegért adták ki lakásukat. Azt már talán felesleges is megemlíteni, hogy ennek a helyzetnek a kárvallottjai elsősorban azok a rétegek voltak, amelyeket a törvény védeni akart, hiszen éppen a legszegényebbek nem jutottak így lakáshoz.
Összefoglalóan, a számtalan részletkérdésről most szót nem ejtve, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a végrehajtási törvény átfogó rendezésének halasztása mindennap rendkívül súlyos károkat eredményezett.
A nagy kérdés az, hogy a Kormány által előterjesztett törvényjavaslat mennyiben kíván szakítani a szocialista végrehajtási joggal, javaslata mennyiben szolgálja a jogbiztonság követelményét. A kép, amint arról már volt szó, meglehetősen tarka.
A szocialista végrehajtási jog egyes ismérveivel a Kormány radikálisan szakított, ezért dicséret illeti, más szocialista vonás azonban a Kormány előterjesztésében is bennmaradt. Mi az, amiben a Kormány dicséretesen változtatott, és mi az, amiben fenntartotta a régi rendszer hibáit?
A törvényjavaslat legnagyobb erénye az, hogy ismét visszaállította a maszek végrehajtó intézményét, tehát privatizálja a végrehajtást. Meggyőződésem, hogy ez gyorsabbá és hatékonyabbá teszi a végrehajtást. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy megfelelően szolgálja-e a követelményeket, ha a végrehajtókat a megyei bíróságok elnökei nevezik ki, nem kell-e attól tartanunk, hogy a bíróság elnöke, bármilyen jóhiszeműen jár is el, nem lesz abban a helyzetben, hogy megítélje, a megyei bíróság területén működő végrehajtók száma elegendő-e. Ebben a kérdésben is csak a piac tud dönteni; ahol növekvő számban vannak végrehajtási ügyek, ott növekvő számú végrehajtóra van szükség és fordítva. Felmerül tehát annak a lehetősége, hogy a végrehajtói munka csakúgy, mint az ügyvédi és a közjegyzői hivatás, alanyi jogon váljon lehetővé a joggal szigorú feltételeket teljesítők tekintetében, és a kinevezés legfeljebb formális aktus legyen. Mindenképpen e javaslat mellett szól az a körülmény, hogy a végrehajtás szakszerűsége, hatékonysága jobban várható, ha a végrehajtók értékelését a piac és nem a bíróság elnöke végzi.
Kérem a Kormány tisztelt képviselőit, fontolják meg, nem lenne-e célszerűbb ennek a javaslatnak a törvényben való átvezetése.
Ezután térek rá arra a kérdésre, hogy hol és mennyiben nem szakított a Kormány törvényjavaslata a szocialista hagyományokkal.
Említettem, hogy a szocialista végrehajtási jog kiindulási pontja az volt, hogy minden hitelező csúnya kapitalista, akik kizsákmányolják a proletariátust, és így a végrehajtási joggal is támogatni kell a proletariátus osztályharcát az elnyomókkal szemben. Ez a harc a végrehajtási törvényben rendkívül eltúlzott adósvédelmi szabályokat jelentett. Nos, a Kormány előterjesztése ebben a rendkívül fontos kérdésben nem jelent számottevő változást.
A legsúlyosabb kifogásunk a törvényjavaslattal szemben az, hogy bár némi elmozdulás regisztrálható, lényegében még mindig túlzott benne az adósvédelem. A törvényjavaslat még mindig tartalmazza azt a szocialista megoldást, hogy az adósnak számottevő jogai vannak annak meghatározásában, hogy a végrehajtás milyen vagyontárgyakból és milyen sorrendben történjék. A törvényjavaslat mint ördög a tömjénfüsttől, úgy fél attól, hogy az adóssal szemben egyszerre több helyen folyjék végrehajtás, gondolom, adósvédelmi, szociálpolitikai megfontolásból. A szociálpolitikát nem lehet eléggé komolyan kezelni 1994-ben a magyar Országgyűlésben, csakhogy itt a Kormány egy óriási félreértés áldozata. Arról van szó, tisztelt Országgyűlés, hogy kell csinálni egy hatékony, a jelenleginél sokkal hatékonyabb szociálpolitikát, és kell csinálni egy hatékony, a jelenleginél sokkal hatékonyabb végrehajtási törvényt. Talán nem felesleges feltenni a kérdést, hogy mi is a modern szociálpolitika lényege.
A modern szociálpolitika lényege – anélkül, hogy definíciót adnék – az, hogy az önhibájukból leszakadt és rendkívül nehéz helyzetbe került embertársainknak az emberi élethez méltó életszínvonalat a társadalom biztosítja. A szociálpolitika terheit tehát az egész társadalomnak kell biztosítani az arányos közteherviselés elve alapján. Abban az esetben azonban, ha a bírósági végrehajtásról szóló törvény érvényesít szociálpolitikai szempontokat, akkor az egyébként amúgy bizonyára védelemre és a társadalom támogatására szoruló adós esetében a terheket nem a társadalom viseli, hanem egyes-egyedül a hitelezők.
(12.10)
Ha az adós munkabérének csak a 33%-át lehet végrehajtásra levonni, akkor a bíróság által jogerősen megítélt, tehát jogos tartozást havonta 67%-ban annak kell állnia, akinek az összeg járna. Ez a megoldás – azt hiszem, ez könnyen belátható – először is igazságtalan a hitelezővel szemben, másod-, de nem utolsósorban pedig katasztrofális következményekkel jár a gazdaság egészére nézve.
Ma rengetegen panaszkodnak – és okkal panaszkodnak – arra, hogy milyen nehéz hitelhez jutni, és ha egy vállalkozó mégis hitelhez jut, a hitel összegének háromszorosát kell biztosítékul letenni. Mindannyian tudjuk, mindez mennyire károsan hat a gazdaság fejlődésére. Nos, tudniuk kell, hogy a bankok, a hitelezők azért kérnek ilyen aránytalanul hatalmas biztosítékot hiteleikre, mert a végrehajtási törvényben meglévő adósvédő rendelkezések miatt nem lehetnek biztosak abban, hogy jogos követelésüknek – amelyet a bíróság is jogerősen megítélt – érvényt tudnak szerezni. Tisztában kell tehát lennünk azzal, tisztelt Országgyűlés, hogy a végrehajtási jog adósvédő rendelkezései igazságtalanok a hitelezőkkel szemben, és igen nagy kárt okoznak a gazdaság egészére nézve.
Úgy ítéljük meg tehát, hogy a Kormány súlyos szakmai tévedést követett el, amikor ezt a szocialista örökséget átemelte a rendszerváltás utáni végrehajtási törvény tervezetébe. Nem szabad a szociálpolitikát öszszekeverni a végrehajtási joggal. A végrehajtási jognak a hitelező pártját kell fognia, és ha az adós számára ez a végrehajtás elviselhetetlen terhet jelent, akkor valóban a szociálpolitikának kell a segítségére sietnie.
Úgy véljük, ezzel a szakmai hibával – bármilyen jóhiszemű is a Kormány előterjesztése – nem lehet elérni azt a célt, amelyet pedig el kívánunk érni. Ez pedig a hatékony végrehajtási eljárás és a jogbiztonság lenne.
A törvényjavaslat ezen hibáit módosító indítványokkal megpróbáljuk majd kiküszöbölni. Abban az esetben, ha a Kormány ezúttal – és kivételesen – kész az ellenzék, az SZDSZ-frakció jó szándékú, segítő és szakszerű észrevételeit meghallgatni, azokhoz konstruktívan viszonyulni, presztízsszempontjait az ország érdekében félretenni, akkor mi is készséggel fogjuk a törvényjavaslatot támogatni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban.)
