JÓZSA FÁBIÁN, DR. belügyminisztériumi államtitkár:

Teljes szövegű keresés

JÓZSA FÁBIÁN, DR. belügyminisztériumi államtitkár:
JÓZSA FÁBIÁN, DR. belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Ilkei Csaba Képviselőtársam! Nagyon köszönöm a víz- és csatornahasználat után fizetendő külön szolgáltatási díjjal kapcsolatos kérdését, mert egy valós problémára irányította – már nem először ebben a Házban – a figyelmet.
Az önkormányzatoknak mint bérbeadóknak eddig is módjuk volt arra, hogy a 18/1990. minisztertanácsi rendelet előírásaitól eltérjenek, és önkormányzati rendelet alkotásával, a lakossági érdekek figyelembevételével a víz- és csatornahasználat szolgáltatási díjtérítését a személyek száma és a tényleges fogyasztás szerint határozzák meg.
A képviselő úr is utalt arra, hogy ahol ilyen önkormányzati rendeletet alkottak, ott a probléma megoldódott. A gondot tehát az okozza, hogy az önkormányzatok rendeletalkotásra nem kötelezettek, arról szabadon dönthetnek, hogy alkotnak-e rendeletet vagy nem.
A közelmúltban elfogadott lakástörvény 35. §-a alapján, amennyiben a 18/1990. minisztertanácsi rendelet hatályon kívül helyeződik, kötelezővé válik a külön szolgáltatások, többek között a vízellátás és a csatornahasználat díjának a lakossági elvárásokhoz jobban igazodó, önkormányzati rendelettel történő megállapítása.
Képviselő úr kérdésére így kedvező választ tudok adni. Az ön által említett kettősség megszüntetése érdekében a már többször hivatkozott, 18/1990. minisztertanácsi rendelet hatályon kívül helyezését – a lakástörvény módosításának lezárása miatt, azonban más jogszabályokhoz kapcsolódóan – a közeljövőben a belügyminiszter úr kezdeményezni fogja. Így tehát a lakástörvény hatályos szabályainak értelmében az önkormányzatok rendeletalkotásra lesznek kötelezettek, olyan rendeletek megalkotására, amelyek messzemenően figyelembe veszik a fogyasztó, a lakosság érdekeit. Köszönöm szépen a kérdést, köszönöm a türelmet! (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem