ILKEI CSABA, DR. (független)

Teljes szövegű keresés

ILKEI CSABA, DR. (független)
ILKEI CSABA, DR. (független) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Tavaly május 2-án interpellációt nyújtottam be önhöz Kell-e várni a perrel állami cselekvőképtelenség esetén? címmel. Ebben a főváros XXII. kerületében történt súlyos környezetszennyezésről és tömeges egészségkárosodásról szóltam, annak kapcsán, hogy a kerületi önkormányzat beperelte a magyar államot és a Metalloglobus Vállalatot.
Az interpellációra miniszter úr szeptember 21-én válaszolt, ígérve – egyebek között – a környezeti kárelhárítás szakmai intézkedéseit, a szennyeződés felszámolását, az örökölt terhek olyan megosztását, mely a lakosság számára is elfogadható.
Az azóta eltelt időszakban azonban nyugtalanító jelzések érkeztek arról, hogy késnek a tettek, összehangolatlanok a gyakorlati lépések, csak a papírmunka szaporodik, az üres levelezés, nemkülönben az üzleti haszonlesés egyesek részéről. Az idő pedig vészesen múlik.
Példaként említem azt a formális ügyintézést, a témával való "labdázást", melyet több minisztérium, szakhatóság, intézmény és a tárcaközi bizottság folytat – lassan egy esztendeje – egy rehabilitációs tervvel, mely a Metallochemia gyár területére és lakókörnyezetére vonatkozik – benyújtotta Firisz Sándor 1993. április 27-én. A terv a környezeti rehabilitáción túl komplex módon tárgyalja a környék közlekedési, kereskedelmi és területfejlesztési lehetőségeit, a főváros távolabbi érdekeivel összhangban.
Kérdésemet azonban nem kívánom leszűkíteni egyetlen tanulmány sorsára, így az előbb említettére sem.
Kérdésem az: megnyugtatónak tartja-e miniszter úr a rehabilitáció ütemét, ennek a sokoldalú tevékenységnek a közérdekű összehangolását a minisztérium, a tárcaközi bizottság, a kerületi önkormányzat és a többi érintett között. Várom szíves válaszát, miniszter úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem