HORVÁTH LÁSZLÓ, DR. (Kisgazda)
HORVÁTH LÁSZLÓ, DR. (Kisgazda)
HORVÁTH LÁSZLÓ, DR. (Kisgazda) Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Urak! Kérdésemet az állategészségügyi járványvédelem és kényszervágások tárgyában teszem meg.
A közfogyasztás céljára történő állatvágás egészségügyi feltételeit Magyarországon mintegy 120 éves múltra visszatekintő jogszabályok rögzítik. Kezdettől megkülönböztetett figyelem irányult a betegség vagy baleseti sérülés miatt kényszervágott állatok húsára. Elsődlegesen állat-járványvédelmi és közegészségügyi oka van annak, hogy a kényszervágásokat mindig elkülönítetten és szigorú állat-egészségügyi szabályok mellett kellett végrehajtani.
A kényszervágásból származó húst pedig, amely az ember egészségét nem veszélyezteti, csekélyebb értékű, hatósági húsforgalom keretében kellett értékesíteni. A rendszabályok a hús értékmentését, a fogyasztó egészségügyi és anyagi biztonságát, a vásárlók megtéveszthetőségének és az ilyen eredetű hússal való visszaélésnek az elhárítását együttesen szolgálták.
A gazdasági érdekek védelme a kényszervágás során hagyományosan nemcsak azt jelenti, hogy egyes beteg állatok és a baleseti sérültek húsa felhasználhatóvá válik, hanem azt is, hogy a szegényebb néprétegek táplálkozásában az ilyen eredetű élelmiszer jelentős szerepet tölt be.
A szavasmarhák, bivalyok, lovak, sertések és juhok vágásának vágóhídi kötelezettségét a századelő legmagasabb állat-egészségügyi jogszabálya, az 1928. évi XIX. törvény határozta meg azzal, hogy a városok feltétlenül kötelezettek vágóhidat, a kisebb települések pedig vágóhídi bevételüktől függően vágóhidat vagy vágóhelyet fenntartani. Az így kialakított vágóhídhálózattal a rendes és a kényszervágások az állategészségügyi követelmények megtartása mellett szakszerűen elvégezhetővé váltak.
A meglévő nagyobb vágóhidakra az 50-es években az állami húsipar feldolgozóüzemet épített, telepített. A kisebb, jelentéktelen, fejlesztésre alkalmatlan vágóhidak a tanácsok és a gazdálkodószervezetek kezelésében visszamaradva a tanácsok kezelésében működtek, vagy megszűnve egyéb célú használatra ítéltettek. Ebben a folyamatban a kényszervágások céljára igénybe vehető vágóhidak száma rohamosan csökkent.
Húsipari üzemek közötti és üzemen belüli szervezési okokra, majd az export-feltételrendszerre történő hivatkozással az állami és szövetkezeti vágóhidakról a kényszervágás fokozatosan kiszorult. Közben leginkább a szocialista nagyüzemű állattartási és takarmányozási viszonyok miatt nőtt a kényszervágásra utalandó állatok száma. Az úgynevezett nagyüzemi technológiai selejt, főleg sertés, számát is figyelembe véve 20, azaz 20%-ot is elérte helyenként, de átlagosan az állatlétszám 4-6%-át jelentette.
A kényszervágandó állat az állam tulajdona, és a húsgazdálkodási rendszerben kap szerepet. Nyomon követhetően az 1957. évtől, törvényerejű rendelet szerint, a kényszervágott állatot a kényszervágás helye szerint illetékes tanács vb rendelkezésére kell bocsátani, és az állatorvosi húsvizsgálat eredménye alapján fogyasztásra feltételesen alkalmas vagy csekélyebb tápláló, vagy élvezeti húst a tanács által fenntartott, illetőleg kijelölt hatósági húsboltban kell forgalomba hozni. Ez alól csak a magánháztartásban felhasználható sertéshús a kivétel.
Ez a helyzet állt fenn az 1990-ben bekövetkezett jogszabályi deregulációig, amikor is hatályon kívül helyezték, módosították mindazon jogszabályokat, melyek a kényszervágott állat áráról, elszámolásáról, levágásáról, a hús és húskészítmények felhasználásáról, forgalmazásáról rendelkeztek.
Ezek szerint a hatósági forgalmazás körébe utalt hús értékesítésére hatósági hússzék létesíthető. Így a hatósági hússzék fenntartási kötelezettségből vállalkozási lehetőséggé alakult.
Az 1991. évi XX. törvény a települési önkormányzatoknak nem tette feladatává a közvágóhidak létesítését, fenntartását, a kényszervágás és a hatósági húsforgalmazás ügyét. Jóllehet – s most kérem egy picit figyelni, uraim – az 1993. évben levágott 5,2 millió darabot meghaladó sertés 1,8%-a – ez darabban 93 600 darab, kilóban 936 ezer kilogramm – a 360 ezer szarvasmarhának pedig 4,2%-a volt kényszervágás, ami 15120 darab szarvasmarhát és 4 millió 536 ezer kilogramm húst jelentett, ha egy szarvasmarhát csak 300 kilónak veszek.
