SZABÓ LUKÁCS (MIÉP)
SZABÓ LUKÁCS (MIÉP)
SZABÓ LUKÁCS (MIÉP) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Megerősíteni látjuk a MIÉP azon kezdeményezésének helyességét, miszerint a szövetkezeti törvényt tárgyalni kell, és ezért név szerinti szavazás kezdeményezésével értük el, hogy a Parlament napirendre tűzze ezt a kérdést.
Minden törvény csak annyit ér, amennyit abból végrehajtanak. A végrehajtásért mindig a mindenkori kormány felelős. Sajnos, a két évvel ezelőtt meghozott szövetkezeti törvény sok vonatkozásban még mindig nincs végrehajtva. Amit akkor nem hajtottak végre, annak a végrehajtására a jelen törvénytervezet sem nyújt garanciát.
Mi az a legfontosabb kérdés, amiben dönteni kellett volna, amit meg kellett volna ennek a törvénytervezetnek is oldani? A szövetkezeti elvet nem sérti az az elv, ha egy szövetkezet az abban részt vevőknek a szabad akaratából jön létre. Tehát ebből az következik, hogy itt, Magyarországon mezőgazdasági termelőszövetkezetről nem beszélhetünk, mert a legfontosabb elv, az önkéntesség hiányzik belőle. Tehát éppen ezért itt nem arról van szó, hogy a szövetkezeteket bárki is szét akarná verni, hanem arról van szó, hogy egy kolhozrendszert kell lebontani, és aki majd akar, az abból önkéntes alapon nyugvó szövetkezeteket építhessen fel.
Módosító javaslataink is ezt az elvet követik. A legfontosabb kérdések egyike, hogy ki és milyen módon hívhatja össze a szövetkezet közgyűlését. Korábban a hatályos szövetkezeti törvényben az áll, hogy a szövetkezet igazgatósága, felügyelőbizottsága vagy a tagok írásbeli kezdeményezésére azoknak a 10%-a. Viszont arról nem rendelkezik, hogy ha a tagok 10%-a írásban kezdeményezi a közgyűlés összehívását, ebben az esetben kinek kötelessége megtenni az összehívás kezdeményezését. Az élet bebizonyította, hogy ezzel a szövetkezet igazgatósága nagyon sok helyen visszaélt. Mert amikor a közgyűlés összehívására kezdeményezést tettek a tagok, illetve azok 10%-a, és napirendi pontként megjelölték a szövetkezet vezetőségének a visszahívását, ebben a pillanatban az igazgatóság megtagadta a közgyűlés összehívását, sőt a Cégbíróság hosszú hónapok után sem volt hajlandó dönteni, és ugyanebben a körben, sajnos, az ügyészség is a szövetkezet igazgatósága mellé állva nem gondoskodott arról, hogy a törvényesség be legyen tartva. Tehát ezért elkerülhetetlen, hogy annak is megadjuk a lehetőségét, hogy az igazgatóság, a felügyelőbizottság és a tagok 10%-a is összehívja. Tehát a tagok 10%-a, nem pedig a tagok 10%-ának a kezdeményezésére majd valakinek – akit a törvény nem fogalmazott meg – a meghívására a közgyűlést össze kell hívni.
A második kérdéskör – amit a módosító javaslataink érintenek – az, hogy milyen módon hozza meg a szövetkezet közgyűlése a határozatait. A hagyományos szövetkezeti elvek – és a kolhozelvek is látszólag ugyanezt az utat kívánták járni – az egy tag–egy szavazat elvére épültek. Nem lenne célszerű, ha ezt a hagyományos elvet – amit már a szövetkezet parasztsága is ismer – megváltoztatnánk. Viszont mivel a korábbi törvény rendelkezése alapján egy olyan kör is bekerült a szövetkezet tulajdonosai közé, akik korábban nem voltak ott – vagyis a külső üzletrész-tulajdonosok –, mindenképpen lehetővé kell tenni a külső üzletrész-tulajdonosok számára is, hogy a döntésben részt vehessenek.
(10.20)
Viszont nem indokolt, hogy a külső üzletrész-tulajdonosok vonatkozásában is az egy ember–egy szavazat elvét alkalmazzuk. Tehát az ő esetükben célszerű vagyonarányos szavazást eszközölni.
Módosító javaslatunk szerint a szövetkezeti tagság összes üzletrészének arányában hozza meg a szövetkezet tagsága az egy tag–egy szavazat elve alapján a döntést, mégpedig az összes külső üzletrész-tulajdonos az üzletrésze arányában szavaz, és a kettő együttesen hozza meg a közgyűlés bizonyos kérdésekben kialakított határozatát.
A leglényegesebb kérdés, hogy mi lesz a szövetkezeti vagyon sorsa. Bár az általános vitában egy képviselőtársam úgy vélte, hogy ők a szövetkezeti törvény valamennyi utasítását végrehajtották, ennek ellenére mégis azt mondom, hogy, sajnos, vannak olyan mezőgazdasági szövetkezetek, hadd említsem például a nádudvari volt Vörös Csillag Mezőgazdasági Szövetkezetet, ahol jelenleg a szövetkezet vezetősége 2%-on vásárolja fel a tagok, illetve külső üzletrész-tulajdonosok üzletrészét. Ezt nem lehet másként nevezni, mint szemérmetlen rablásnak, és semmiképpen nem meríti ki a Lakos képviselőtársam által múltkor említett "mi végrehajtottuk valamennyi rendelkezését a szövetkezeti törvénynek" elvét. Bár szabadon rendelkezik a saját vagyonával mindenki – természetesen csak akkor, ha azoknak a szövetkezeti vezetők által való felvásárlása a tét –, de az nem lehet, hogy például az ország leggazdagabb szövetkezetében többmilliós üzletrészekhez néhány tízezer forintért juthassanak hozzá azok, akiknek a szövetkezet vagyona fölötti és a szövetkezeti tagok érdekei fölötti őrködés lenne a meghatározó feladatuk.
A harmadik kérdés, amit a módosító javaslataink érintenek, a szétválás és végelszámolás kérdése. Nagyon örülök, hogy Kis Zoltán képviselőtársam nem feledkezett el arról, ami fél évvel korábban az álláspontjuk volt, és jelenleg is hajlandók lettek volna arra a kompromisszumra, ami már úgy tűnt, hogy 1993 nyarán megszületik. Vagyis a szövetkezet összes tagjának fele plusz fő esetén az ilyen közgyűlés hozhat döntéseket, ha ennek legalább fele valamilyen kérdés mellett elkötelezi magát.
Érthetetlen, hogy miért nem ezt a változatot – amiben már a nyáron politikai egyezség volt négy párt között – terjesztette be a Kormány. Ugyanis ha valaki volt már szövetkezeti közgyűlésen – és feltételezem, hogy képviselőtársaim közül többen voltak –, akkor tudnia kell azt, hogy alig lehet összehozni közgyűlést, ami az összes tag felénél többet mozgósítana. Vagyis nem jön össze a határozatképes közgyűlés! És annak a biztosítása, hogy az összes tag plusz fő megszavazzon például egy szétválást vagy egy végelszámolást, annak a realitása ugyanolyan csekély, mint a korábbi, jelenleg hatályos törvényben a kétharmados előírás.
Ha be akarjuk betonozni a jelenlegi szövetkezeti, de inkább mondanám, kolhozmodellt, abban az esetben ez a törvény kiváló. Ha viszont meg akarjuk adni a lehetőséget arra, hogy kolhozrendszerből szövetkezeti rendszert lehessen megvalósítani, abban az esetben mindenképpen végelszámolás, illetve szétválás esetén is – annak megfelelően, ahogy Kis Zoltán is jelezte kompromisszumkészségüket kifejezve – a határozatképességhez először is az kellene, hogy a szövetkezet tagjainak 50%-a plusz fő részt vegyen; és ennek az abszolút többsége, vagyis a szövetkezet összes tagjának a 26%-a is hozhatott volna döntéseket.
A külső üzletrésztulajdonok felvásárlását már az elmúlt két év során meg kellett volna oldani, mégpedig központi kezdeményezéssel. Azt semmi nem tiltja, hogy a szövetkezet felvásárolja ezeket az üzletrészeket abból a talált értékből, abból a talált pénzből, ami a kárpótlási jegyek megszerzése során az ölükbe hullott. Ezt jelenleg sem tiltja jogszabály, bár kötelezővé kellett volna tenni azt, hogy a vagyont, amivel ők dolgoznak, azt vásárolják fel elsősorban, és csak ezt követően fordíthassák a kárpótlási jegyeket más célra.
Ezenkívül állami segítséget is kilátásba kellett volna és lehetett is volna helyezni a külső üzletrész-tulajdonosok vagyonának felvásárlására, mégpedig olyan módon, hogy a költségvetésnek ez egy fillér befektetésébe nem került volna. Ugyanis az állami gazdaságok egy része már magántársasággá vált, állami tulajdonú földön gazdálkodnak. Mivel érthetetlen módon a Vagyonügynökség lemondott arról a jogáról, bár a mezőgazdasági bizottság meghatározta, hogy mi az a minimum, ami AK-nként nemcsak kérhető, hanem kérendő az állami tulajdonú földek bérbeadása esetén – vagyis 15 kg búza AK-nként –, így a volt állami gazdaságok ingyen jutnak hozzá az állami tulajdonú földekhez, nem fizetnek bérleti díjat, és ez hatalmas nagy kiesést okoz a költségvetésnek. Ebből a forrásból is lehetett volna serkenteni a külső üzletrésztulajdonok felvásárlását.
Amilyen módon tehát a szövetkezet tagsága hozzájuthatott a föld tulajdonához, az egyik termelési eszközhöz, és ehhez nagyon helyesen megalakítottuk, illetve megadtuk a lehetőségét a földkiadó bizottságok megalakításának, ugyanilyen módon már korábban meg kellett volna adni annak a lehetőségét, hogy vagyonkiadó bizottságokat is létrehozzunk, és ilyen módon a jelenlegi szövetkezeti tagság hozzájuthatott volna a másik termelési eszközhöz is, vagyis a föld mellett azokhoz az eszközökhöz, amelyekkel a földet meg lehet művelni. Mert ilyen módon nem tudják megművelni a földjeiket a szövetkezeti parasztok, tekintettel arra, hogy életük munkájának a gyümölcse, az eszközök, a gépek a szövetkezetben vannak, és úgy tűnik, belátható időn belül, e törvény alapján sem fognak onnan kikerülni!
Ha feltesszük a kérdést, hogy a szövetkezeti törvény módosításának ezzel a tervezetével adunk-e nagyobb lehetőséget az átalakulásra, a mezőgazdaság fejlődésének elindítására vagy enélkül, akkor azt kell mondanunk, hogy ezzel már megtettünk egy pici lépést azon a hosszú úton, ami a mezőgazdaság felemelkedéséhez vezethet. De még nagyon sok lépés vár a következő parlamentre és csak sajnálkozni lehet azon, hogy ez a Parlament már nem tette meg ezeket a lépéseket.
Bízunk abban, hogy a következő parlamentbe több mezőgazdaságban dolgozó, mezőgazdaságnak elkötelezett és főleg több kétkezi parasztember fog bekerülni, és így nem fordulhat elő, hogy városlakók, hozzá nem értők döntenek a mezőgazdaságban élők, a mezőgazdaságban dolgozók sorsáról. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
